Áldozatkész munka a Hazáért

2018. december 9. 19:06

Haramza Márk
Mohács blog

Nem a kitüntetésért járta zarándokútját, mint ahogy nem kapott és nem is várt fizetséget.

„Kutatási tevékenysége nemcsak a szakemberek részéről váltott ki meghökkenéssel vagy épp értetlenséggel párosult érdeklődést, saját környezetében egyszerre kívülálló, mégis megbecsült személy.

A köztudatban ilyen módon kialakult mesebeli alakját a díjat átadó Négyesi Lajos a Szabad Föld egy korábbi cikke mentén (1978/11) idézte fel: »A mohácsi sík szegélyére pöttyintett falvakban beszélnek egy apró termetű, szíjas emberről, aki harminc esztendeje járja a határt. Télen-nyáron födetlen fővel látják - azt mondogatják róla az öregasszonyok, hogy visszajáró lélek. Sokan a fejüket csóválják, vagy legyintenek: Szulejmán szultán aranyos hintaját kutatja ez is, mint a régi kincskeresők, akik a gazdagságot remélték a csatatértől...S micsoda helyeken bukkan fel a kicsiny, sörtebajszos, tarfejű ember! Ázott kukoricaföldeken verekszi át magát, szittyós ingoványos réteken tapogatja  a járást, és poros dűlőutakon gyalogol napjában húsz-huszonöt kilométert is. (...) Kölkeden állítólag azt jósolták róla, hogy egyszer majd beszakad alatta a föld, s elnyeli örökre, mint a régi vitézeket, akikről senki sem tud.«

Józsi bácsi a kutatói attitűd egy rendkívül fontos szegmensére világított rá munkásságával. Nem a kitüntetésért járta zarándokútját, mint ahogy nem kapott és nem is várt fizetséget azért, autodidaktizmusában szabadságát is meg tudta élni. A keresés izgalma és a találás öröme hajtotta.

Ennek köszönhetően munkásságában olyan értékeket tudott előtérbe helyezi, amelyek iránymutatásul szolgálhatnak mindannyiuk számára: Szakmai karrier elé áldozatvállalást. Elismerés vágya elé a megismerés vágyát. Érdekérvényesítés elé a Haza szolgálatát.

És ez a legfontosabb, amit a tudomány képviselői tanulhatnak tőle.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/139899

Ajánljuk még a témában