A brüsszeli elitnek csak a liberális" demokrácia a nagybetűs Demokrácia

2018. december 1. 14:23

Szánthó Miklós
888

A nemzethez való lojalitás még mindig fontosabb, mint az európai szolidaritás. Interjú.

„Az utóbbi időben egyre többször az európai uniós joggal szembemenve, szándékosan a saját hatáskörét túllépve nyilvánítanak véleményeket vagy hoznak meg döntéseket is az EU intézményei. Most legutóbb például az Európai Parlament felszólította Magyarországot, hogy adja ki Macedóniának Nikola Gruevszki egykori miniszterelnököt. Van-e bármilyen jogalapja egy ilyen tisztán baloldali pártérdekek mentén meghozott politikai döntésnek?

A tagjelölt országok tekintetében az Európai Bizottság rendszeresen bocsájt ki országjelentéseket, melyeket utána az Európai Parlament megtárgyal és határoz azokról – de ennek nyilván inkább politikai, semmint jogi relevanciája van. Hozzáteszem, a Bizottság többek között egyébként arról is ír, hogy a macedón igazságszolgáltatás politikai befolyásoltsága fennálló probléma. De ahogy ez utóbbinak, úgy az EP »kommentárjának« sincs különösebb jogi következménye, politikai általánosságban lehet, például a Tanács a bizottsági dokumentum alapján nem támogatta a csatlakozási tárgyalások megkezdését. Hogy egy konkrét, tagállami hatóság által jogerősen elbírált és lezárt menekültügyi eljárást hogyan és miért akar az EP »felülírni«, jogászként nem tudom megmondani, de az felettébb megmosolyogtató, hogy éppen azok, akik pár éve a beáramló több százezernyi illegális határátlépő migráns kapcsán az anarchiát ünnepelték, azok most egy, azaz egy szem – egyébként pozitívan elbírált – menedékjogi kérelem kapcsán hirtelen a szigorú jogértelmezés talajára tévednek.

Az Európai Parlamenten kívül még más szervezetek, például az Európai Bizottság milyen ügyekben és milyen jellegű jogsértéseket, hatáskörtúllépéseket követ el Magyarországgal szemben? Miért nem tartják be az uniós jogot egyre gyakrabban az unió képviselői, vezetői?

Az általában jogi eszközökkel leplezett, de sokszor nem is titkolt hatáskörtúllépések – például a Bizottság vagy az EP részéről – nem egyedi esetek, hanem rendszerszintű hibák, melyek az egész uniós struktúra alapvető ellentmondásaiból fakadnak. Az európai integrációt ugyanis úgy indították el, hogy abba a folyamatos és fokozatos hatáskörátruházás, tehát az integráció mélyítése kódolva legyen – ezt az egyik »alapító atya«, Jean Monnet után szokták »Monnet-kódnak« is hívni, Dan Brown akár ebből is írhatna egy új könyvet. Ezen »álom« megvalósulásának útjába azonban több, utóbb tévesnek bizonyult illúzió és előre nyilván nem látható történelmi fejlemény is került.

Illúzió volt, hogy létezik-e vagy kialakulhat-e valamiféle »európai nép«, melytől fakadó lojalitás alapvető eleme kellene legyen bármiféle szuverén hatalom legitimitásának. Az, hogy ez illúzió volt, azért még a hatályos tagállami alkotmányos gondolkodást is leképezi, hiszen bármely EU-s ország alkotmányát nézzük, azokban nyilván arról van szó, hogy a szuverén, tehát a főhatalom gyakorlója az adott állam, mely az e főhatalmából fakadó egyes hatásköröket a többi tagállammal közösen, az uniós intézmények útján gyakorol. Ahogy a székely vicc tartja tehát, az EU valóban nem állam, nincs önálló szuverenitása, a tagállamok jóakaratából létezik – és e »jóakaratot«, az átadott hatásköröket bármikor, részben vagy akár teljes egészben vissza lehet venni: ahogy ezt a Brexit példája is mutatja. De a lényeg, hogy az alapításkori vágyakkal szemben kisült, hogy ilyen egységes »európai (uniós) démosz« nem létezik, a nemzethez való lojalitás még mindig fontosabb, mint az európai szolidaritás.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/139521

Ajánljuk még a témában