Nem hagyom gazemberekre a várost

2018. november 28. 08:53

Botka László
HVG

Orbán már csak így működik: vagy megalkuszol, vagy a legszemetebb karaktergyilkosságnak nézel elébe. Interjú.

„Ebben az esetben ön szerint mi az oka, hogy ilyen intenzíven hajtják, hiszen a helyhatóságok többségében semmi sem veszélyezteti a Fidesz pozícióit, és egy-két ellenzéki vezető mutatóban még jól is jöhet nekik.

Van egy korlátlan eszközrendszerük, elfoglalt média, több száz fizetett zsoldos és kevés célpont. De van más is. Néhány hónapja bejött hozzám egy fideszes képviselő azzal, hogy neki már most felfordul a gyomra, semmilyen módon nem tud azonosulni azzal, ami jön, és készüljek föl a legocsmányabb dolgokra. Visszakérdeztem: „Ennyire kell Orbánnak Szeged?” Mondta, hogy igen, és „ennyire kell a te fejed is”. Orbán már csak így működik: vagy megalkuszol, vagy a legszemetebb karaktergyilkosságnak nézel elébe. Vezetem a harmadik legnagyobb magyar várost, ahol áprilisban sikerült győznünk, és feltehetően nem felejtik el, hogy én voltam az az ellenzéki politikus, aki teljesen új politikát hirdetett tavaly.

Amelyik elbukott.

Beszélhetünk erről is, de a lényeg, hogy valaki kimondta: ha minden úgy marad az ellenzéki politizálásban, ahogy eddig, akkor megint fideszes kétharmad lesz. Azt mondtam, tegyünk igazságot, fizessenek a gazdagok. Ez volt az egyetlen politikai kezdeményezés, ami hónapokig uralni tudta a közbeszédet, és egy időre kiszorította a toptémák közül a migránsozást. A magyarok 85 százaléka támogatta akkor – és támogatja ma is – az igazságosabb közteherviselés programját, amiben, igen, a gazdagok többet fizetnének.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/139327

Ajánljuk még a témában