Az MSZP is nemzeti párt! – Hegyi Gyula a Mandinernek

2018. november 22. 9:29
„A Monarchia összeomlása a magyarság egyik legnagyobb nemzeti tragédiája volt” – mondja Hegyi Gyula, az MSZP alelnöke a Mandinernek. Hegyi szerint ma is vannak érvényes, új baloldali gondolatok, de Lukács György és Engels is ott van a személyes hősei között. Szerinte az MSZP meg fog maradni, a Momentumot viszont nem kedveli. Az EU-t is megjárt baloldali politikus-író tiszteli a geopolitikai realitásokat, éppen ezért megérti az orbáni egyensúlyozást Kelet és Nyugat között, ahogy kárpátaljai magyarság melletti kiállást is támogatja. Nagyinterjúnk.

Egy 1993-as kötetének az a címe, hogy A baloldaliság öröme. 2018-ban mi a baloldaliság öröme?

Bennem ez mindenképpen megvan. 2014-ben hagytam ott az Európai Bizottságot, és akkor azt hittem, hogy többet már nem fogok politizálni. Pont

az idei áprilisi választások váltottak ki belőlem egy csakazértis-érzést.

Fontosnak tartottam, hogy legalább ellenzékben megmaradjon a szocialista gondolat. Amikor felkértek, hogy ezt képviseljem a párton belül, akkor kicsit elköszöntem az újságírói pályától, remélem nem örökre. A baloldaliságnak akkor is van öröme, ha ellenzékben van, hiszen értékekért állunk ki. Látjuk, hogy egész Európában és Amerikában is újfajta baloldali irányzatok jelennek meg, amelyek kritikusabbak a kapitalizmussal szemben, mint a szociáldemokrácia volt. Én az elmúlt harminc évben ezt képviseltem. Úgy érzem, hogy ha képesek vagyunk meghaladni a kapitalizmusba vetett, túlzott reményeket és karakteresebben leszünk szocialisták, akkor van jövő.

A magyar társadalom nem kapitalizmust szeretne inkább?

Ezt sokan mondják még az úgynevezett ellenzéki oldalon is, de nem hiszem. Legfeljebb a magyar társadalom nem érzékeli azt, hogy az állami kényszer és a szabad verseny mellett kell lennie egy harmadik lehetőségnek is. Ezt képviselik a szövetkezetek, a vállalkozások, helyi kezdeményezések, amelyeket a jelenlegi kormány sajnos egyáltalán nem támogat. A közösségi tulajdon nem feltétlenül állami tulajdon. Ezt szerintem az emberek ösztönösen is tudják, hiszen meg tudják magukat szervezni egy társasházban, egy vadásztársaságban, természetvédő egyesületben, különböző közösségi kezdeményezésekben. Szerintem a vegyes gazdaság a leghelyesebb gazdasági forma, amiben jól megélnek a kis- és középvállalkozások a közösségi tulajdonnal, ahol nincsenek hatalmas multik, monopóliumok, amelyek erőfölényük miatt már régen nem a szabad verseny alapján működnek.

Ha túl erős egy multicég, akkor ő diktál a fogyasztóknak, ő diktál az államnak,

a nemzetközi szervezeteknek, és nem érvényesül a sokat emlegetett szabad verseny.

A multiellenességet a populistának nevezett új jobboldal is képviseli valahol.

Én az irányváltása előtt többször írtam a Mandinernek, és örömmel tettem, mert egy egészséges társadalomban van párbeszéd a különböző árnyalatokat képviselő irányzatok között. Az ön által jobboldalinak nevezett nézetek között vannak olyanok, amelyek számomra nem ellenszenvesek. Az igazi baj Magyarországon az, hogy míg a kormányzat szavakban él ezekkel a kapitalizmus-korlátozó szlogenekkel, addig a visegrádi négyek közül Magyarországon a legnagyobb a külföldi bankok nyeresége, és a német autógyárak szinte saját gyarmatukként kormányozzák Magyarországot. Ez a baj, és nem az, hogy vannak olyan jobboldali nézetek, amelyek ezt úgyszintén hibáztatják.

Van még MSZP?

Szerintem van. Nem is fog megszűnni, és bízom benne, hogy ha szerény léptékben is, de előre tudunk haladni az EP-választásokon.

Mennyire gyümölcsöző az együttműködésük a Párbeszéddel?

Én úgy érzem, hogy a Párbeszéddel való együttműködés igazából az önkormányzati választásokra szól. Az EP-választásokon minden párt nagyon helyesen a saját pártcsaládjába való bejutásért küzd. Magyarországon azonban kevés embert érdekel, hogy az európai parlamenti frakciókban milyen munka folyik. Ezt tapasztaltam magam is, hisz öt évig szolgáltam kint, és itthon kevés látszatja volt.

Lesz ellenzéki összefogás az önkormányzati választásokon?

Ahogy az időközi választások mutatják, a legtöbbször végül ez kialakul. Sok helyen lesznek közös jelöltek, és lehet, hogy kibeszélés a részemről, de nem az a probléma, hogy túl sok az egymással versengő jelölt. Potens, jó, esélyes jelölteket nehéz sokszor találni önkormányzati posztokra. Van némi megfélemlítés is, hiszen köztisztviselők, állami funkcióban dolgozók aligha indulnak ellenzéki színekben.

Az összefogást az is kikényszeríti tehát, hogy kevés az igazán jó jelölt.

Van értelme a taktikai szavazásnak?

Amennyire ismerem az önkormányzati választások logikáját, sokkal kevésbé. Fontosabb inkább olyan jelölteket találni, akik az egész baloldali tábor támogatását élvezik, és vidéken nem ellenszenvesek a Jobbik számára sem.

Összefognának a Jobbikkal?

Itt nem összefogásról van szó. Az önkormányzati munka alapvetően a helyi érdekek szolgálatáról szól, és a pártpolitika felülről megy bele ezekbe a folyamatokba. Ha olyan embert találnak, aki nem a nagypolitika helytartója, és összefogja a helyi civil kezdeményezéseket, akkor elfogadható, ha több párt is támogatja az illetőt. De nem az a lényeg, hogy két vagy több párt összefogjon, hanem az, hogy találjanak olyan embert, akiben megbíznak a pártok szavazói és a semlegesek is.

Van esélye Budapest visszahódítására az MSZP-nek?

Szerintem van, széles körű támogatással. Ezért jó gondolat a Párbeszéddel való közös indulás. Bár bővülne más szervezetekkel ez az összefogás! Hiszen

Budapesten tényleg érzékelhető, hogy létezik egy viszonylag erős ellenzéki közhangulat,

ezt kell 50 százalék fölé dolgozni, ami persze nehéz munka. Az előbbi kérdésre visszatérve: akik fontosnak tartják a Párbeszéddel való szövetséget, azok ezért tartják ezt fontosnak, és nem azért, hogy bejut-e a Párbeszéd az EP-be a harmadik-negyedik helyen.

Száz éve volt az őszirózsás forradalom. Hogy értékeli száz éves távlatból ezt?

Erről írtam egyszer a Mandinerre, örömömre tetszett sok jobboldali olvasónak is. Én azt vallom, hogy

az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása a magyarság egyik legnagyobb nemzeti tragédiája volt,

csak a mohácsi vészhez tudnám hasonlítani. Ezután Magyarország a történelem tárgyából a történelem alanya lett. Az elmúlt száz évben gyakorlatilag ki voltunk szolgáltatva a külső erőknek. A magyar társadalom megosztottsága jórészt abból ered, hogy ezekre a kényszerekre, arra, hogy megszálltak minket, a társadalom különböző részei máshogy reagáltak. Ahelyett, hogy lett volna egy egészséges nemzeti összetartás, a társadalom egy része elfogadta az éppen aktuális megszállást, a másik része pedig áldozatává vált. Az 1918 utáni szereplőket bizonyos értelemben mind áldozatoknak tekintem. Kun Béla ugyanúgy frontkatona volt, mint Szamuely Tibor vagy Horthy Miklós, Gömbös Gyula. Ők mind megélték a világháború poklát és Magyarország összeomlását. Valahogy jól-rosszul próbáltak tenni valamit, de kényszerek vezették őket. Ez a száz éves évforduló szerencsés esetben alkalmas lett volna rá, hogy a nemzet szembenézzen az elmúlt száz év tragédiáival. Sajnos a nemzeti függetlenség nem hozta meg mindazt, amiről több évszázadon át álmodtak a szabadságharcosaink. Ennek kimondása helyett ismét a szellemi polgárháború akadályozza az emlékezést.

Írt is egy cikket nemrég a Népszavába a Monarchia védelmében. Meglepő egy baloldali embertől.

Mondta is nekem valaki nemrég, hogy én egy baloldali Habsburg-párti vagyok, de én nem a Habsburgokat sírom vissza, hanem azt, hogy Salzburgtól Kolozsvárig, Krakkótól Triesztig egy egységes gazdasági-társadalmi rendszerben éltünk. Ezért gondolom, hogy az EU minden hibájával együtt jobb, mintha nem vagyunk EU-tagok.

Hogy értsük, hogy a nemzeti függetlenség csak rosszat hozott?

Ahhoz képest, hogy Magyarország a Monarchián belül mennyire nyugatos, előremutató, fejlődő társadalom volt, azóta tragikus lemaradást mutatunk. Brüsszelben vettem nemrég egy képeslapot, amit még 1910-ben írt meg valaki Brüsszelben és adott fel Antwerpenben. Azon nyolc nyelven van rajta, hogy postai képeslap, többek közt magyarul is. Magyarország ugyanis annak ellenére, hogy a Monarchia része volt, alapító tagja lett a Nemzetközi Postauniónak. Kis példa arra, hogy a Monarchia társországaként komoly súlyunk volt. Persze nem a függetlenség ellen vagyok, de

alapvető érdekünk, hogy valamilyen progresszív szövetség része legyünk.

A Monarchia, mint progresszív szövetség?

Nyilván rengeteg hibája volt, ezért is lehetett szétverni, de az utódállamok története, a kisállamok nyomorúsága, hogy Bibó Istvánt idézzem, visszamenőleg elég pozitív képet ad róla. A választójogi és szociális reformokra egyébként éppen a bécsi „kamarilla” próbálta meg rábeszélni a kiegyezés utáni magyar kormányokat, sajnos sikertelenül.

A királysággal sincs probléma?

Azt hiszem, ez Magyarországon nem aktuális kérdés. Noha a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején újságíróként jó ismeretségben voltam Habsburg Ottóval, több levelét is őrzöm, soha nem voltam monarchista. Amúgy sokáig éltem Belgiumban, ott észre sem lehet venni, hogy királyság van, nem köztársaság, s ez nem is kardinális kérdés.

Hatos Pálnak az őszirózsás forradalomról szóló könyvéből az derül ki, hogy 1918-ban gyakorlatilag mindenki nacionalista volt, mindenki féltette az ország területi épségét, a szocdemektől a szabadkőműveseken át a jobboldalig és a katolikus egyházig. Hogyan áll ma a baloldal a nemzeti gondolattal?

Hogy a baloldal általában hogyan áll hozzá, azt nem tudom. Sajnos a nemzeti és a szocialista kifejezések együtt használva eléggé lejáratódtak… De szerintem

a Magyar Szocialista Párt semmivel sem kevésbé nemzeti, mint bármelyik másik magyar párt.

Ami Károlyit illeti, valóban nem akarta elfogadni a békediktátumot, de túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy elutasítsa. Számomra Károlyinál sokkal rokonszenvesebb Stromfeld Aurél, aki a Tanácsköztársaság alatt visszafoglalta Kassát. Ennek kapcsán azon szoktam fantáziálgatni, mi lett volna, ha Stromfeld egy magyar Kemál Atatürkként ezt a győzelmet arra használja föl, hogy rendet csináljon Budapesten, és egy baloldali-progresszív, de egyben nemzeti uralmat épít ki, visszaszerezve az etnikailag nekünk járó területeket. Ez persze csak fantázia… De nagy rajongója vagyok Kemál Atatürknek. Érdemes elgondolkozni azon, hogy Törökországnak miért sikerült szembeszállni a békediktátummal. Volt egy személyiség, aki erős volt hozzá, és volt egy nemzeti összefogás.

Kik ön számára a mértékadó baloldali hősök?

Mind személyiségében, mind Marxhoz való barátságában Friedrich Engels nagyon rokonszenves számomra. Messze alulértékelt a jelentőségéhez képest: a szociológiában, szociográfiában is nagy volt, és ő szervezte meg a szociáldemokrata mozgalom és a szakszervezetek összefogását. Tisztelettel gondolok Kéthly Annára, aki 22 évig ült egy olyan parlamentben, ahol semmi esélye sem volt kormányra kerülni, mégis következetesen képviselte az értékeit. Én 19 éves koromban, ismeretlenül felhívtam az akkor már nagyon idős Lukács Györgyöt, aki egy órán belül fogadott, és nagy élmény volt számomra a beszélgetésünk. Azt sem tudom elfelejteni, hogy ő hosszú életében kétszer vállalt miniszteri posztot, egyszer a Tanácsköztársaságban, egyszer Nagy Imre forradalmi, '56-os kormányában. Ezen kívül lényegében mindig ellenzékinek számított. Negyedikként, bár nem volt baloldali, Franklin Delano Roosevelt elnököt említeném, aki azt az Amerikát testesítette meg, amire azt mondom, hogy ma is bárcsak ilyen lenne Amerika, és akkor szívesen lennék Amerika-barát. A New Deal, a Hitler elleni fellépése, az egész amerikai társadalom felemelése: mindezzel a legjobb Amerikát képviselte. Bizonyos értelemben Roosevelt a huszadik század egyik legjelentősebb személyisége volt.

Jobboldali szemmel kicsit meredek ma Engelst és Lukács Györgyöt baloldali etalonként emlegetni.

Meredek vagy nem, én így gondolkodom, és nincs okom rá, hogy letagadjam. Hova jutnánk, ha a filozófiai jelképeinket letagadnánk!

Hogyan értékeli a Lukács-iskolát és -óvodát?

A maguk idejében pozitív szerepet játszottak, de utána

elcsúsztak olyan liberális irányba, amivel már aligha tudnék azonosulni.

Egyébként Lukácsnak elsősorban nem a politikai állásfoglalásaival rokonszenvezem, hanem a személyiségével, az intellektuális kiválóságával, és hogy lényegében az 1918 előtti Nyugat-nemzedéket képviselte még évtizedekig. Nem véletlen, hogy Thomas Mann regényhőssé is emelte: Lukács még természetes módon volt magyar és nyugati ember. Valamint nekem, akinek amúgy megjelent három verseskötetem, nagyon tetszett Lukácsnak az a mondata, hogy ő nem ír szépirodalmat, mert csak az a jó szépirodalom, amit ő nem tudna megírni. Amit ő is meg tudna írni, azt nem is érdemes megírni. Ez kemény, de ügyes mondat.

Említette Nagy Imrét. Nemrég volt egy vita a Mandineren Nagy Imréről, hogy hős volt-e vagy sem. Ön szerint?

Alapvetően hősnek tartom. Ha egy ember az egész életét odaadja egy általa nemesnek tartott ügyért, vagy feláldozza azt valami ellen, az messze felülírja az addigi tévedéseit. Ez egyébként igaz Teleki Pálra is. Amennyire én tudom, Nagy Imre 1945 után folyamatosan mást próbált képviselni, mint a pártvezetés dogmatikusabb szárnya. Mindig megmaradt a rokonszenve a parasztság, a nép alsó rétegei iránt. Mára vonatkozó tanulsága életének, hogy nem csak Budapesten kell politizálni.

Mostanában az identitáspolitika terjed a baloldalon.

A baloldal egyik alapvető gondja, hogy megrendült a súlya annak a társadalmi osztálynak, az ipari munkásságnak, amelynek a képviseletére létrejött az egész szocialista-szociáldemokrata mozgalom. Bár az nem igaz, hogy teljesen megszűnt volna. Így

érthető, hogy a baloldal új társadalmi bázisokat keres magának.

Ebben nyilván vannak helyes dolgok, nyitni például az etnikai és szexuális kisebbségek felé. De ezt túl is lehet hajtani. Ebben is meg kell találni a mértéket, ami nem megy könnyen.

Az MSZP nyit ilyen közegek felé?

Amennyire tudom, igen. A probléma például a roma társadalmat illetően az, hogy hiába van jó programunk, nem tudjuk megszólaltatni azokat, akiket a szegénységük miatt a helyi Fidesz akár közmunkával, akár készpénzjuttatásokkal meg tud venni magának. Hiába van egy hosszú távú programunk, ha ez ilyen gyakorlati nehézségeken elbukik. És alakult egy pár fős meleg tagozata is az MSZP-nek, de ennek a munkájáról még nem sokat hallottam.

Az amerikai demokraták próbálják alkalmazni azt a taktikát, hogy választási többséget építenek a különféle kisebbségek képviseletére. Ez sikeres lehet?

Önmagában kisebbségekből nem lehet többséget építeni. Az a legfontosabb feladata a baloldalnak, hogy a munkásosztályon túllépve az alsó középosztályt képviselje, a bérből és fizetésből élőket és éppen megélőket, a nyugdíjasokat; ez lenne a legfontosabb. Nem csak azért, hogy választásokat nyerjünk, hanem főleg azért, mert

ők azok, akik ebben a mai kapitalista környezetben lecsúszóban vannak.

És ha nem vigyázunk, a lecsúszás még csak nem is a Fideszt, hanem a szélsőjobboldali erőket segíti. A szélsőjobboldalban mindig azok találnak kapaszkodót, akik mellé nem állnak oda az erre hivatott progresszív erők.

Donald Trumpot is így magyarázza? Kihátrált a fehér munkásosztály és középosztály mögül az amerikai baloldal?

Donald Trump egy összetettebb egyéniség. Persze minden taszít, amit Trumpban van, de el kell ismerni, hogy hosszú idő óta talán ő az első amerikai elnök, aki nem szállt meg egyetlen országot sem, nem vet be katonai erőt külföldön, hanem inkább szájkaratéval pótolja a gyilkolászást. Egyébként mindig bizarrul hangzik, amikor egy milliárdos kiáll a lecsúszottak mellett.

Ironikus vagy szimpatikus?

Ironikus, nem szimpatikus. Bár Hillary Clinton sem volt sokkal rokonszenvesebb számomra. Az unokahúgom, aki Amerikában él, végül is Clintonnéra szavazott, de hozzátette, hogy nagyon nehezen húzta be rá az ikszet.

Ha már külpolitika és Donald Trump: folyamatos értelmezés és nyomozás tárgya Trump Putyinhoz való viszonya. Itthon is állandóan célkeresztben van a keleti nyitás. Ön hogyan értékeli ezt?

Ez nem oroszpártiság. Húsz évig foglalkoztam európai ügyekkel és tisztelem a geopolitikai realitásokat. Az orbáni külpolitikának az a gondolata, hogy a Kelettel, Kínával, az oroszokkal is ápoljunk jó kapcsolatokat, nem ördögtől való. Annak idején Gyurcsány is elkezdte ezt, csak nem ment végig ezen az úton. De azt hiszem, hogy a magyar média eltúlozza ezt a dolgot. Orbán és Putyin kivételes barátsága csak itthon van túlragozva. Sebastian Kurz osztrák kancellár idén már négyszer találkozott Putyin elnökkel, és a német lapok Putyin legjobb barátjának nevezték. Egy óriási különbség van: Kurz, miközben Ausztria érdekeit szolgálva jóban van Putyinnal, nem megy neki Brüsszelnek, ugyanolyan liebling Washingtonban és Brüsszelben, mint Moszkvában. Szerintem Sebastian Kurz egy liberális, konzervatív-liberális politikus, aki ellopja a Szabadságpárt ötleteit, kijátssza őket a hatalomból és középre tereli őket. Ahogy a Fidesz tette 1998 után a MIÉP-pel és Torgyánékkal. Csak ez a középre játszás már nem érződik a mai Fideszen.

Az oroszokkal való jó viszony és az egyensúlyozás viszont nemzeti érdek.

Ebben megbocsátó vagyok a kormánnyal szemben. De még Moszkva szemében is többet érnénk, ha nagyobb lenne a tekintélyünk Brüsszelben vagy Washingtonban.

Hogy látja az ukrán konfliktust és a kárpátaljai helyzetet?

Ebben egyértelműen támogatom azt, hogy kiálljunk a kárpátaljai magyarok mellett. Ukrajnában egy számomra rendkívül ellenszenves, szélsőjobboldali rendszer van. Ezzel szemben a helyi magyarok érdekeinek képviselete minden becsületes ember támogatását megérdemli.

Nem lehet egyébként, hogy amit ma Európában szélsőjobboldalinak neveznek, az egy klasszikusan liberális politika? Gondolok itt például Geert Wildersre.

Igen, a holland szélsőjobboldali politikába belefér a nők és melegek jogai mellett való kiállás, általában a liberális holland életforma védelme az iszlám szélsőségesekkel szemben. Ez Magyarországon azért nem lehet követendő példa, mert nálunk nincsenek iszlám szélsőségesek.

De épp az a cél, hogy ne is legyenek.

De hát ki akarná ezt, nincs olyan elmebeteg, aki szeretne ide iszlám szélsőségeseket behozni. De ha például elmegy egy rendelőintézetbe, akkor jó eséllyel fog arab orvossal találkozni hazánkban is. Ez meg egyáltalán nem baj.

Ön íróember is. Van kultúrharc?

Nagyon biztos vagyok abban, hogy nincs igazuk azoknak a kormánypárti médiumoknak, akik ezt a kultúrharcot szítják. Szerintem eddig egy normális konszenzus volt legalább ebben a tekintetben Magyarországon. Németh Lászlót az előző rendszerben is elismerték és most is. Ady Endrével, Bartókkal, József Attilával ugyanez a helyzet. Szerintem

a kultúrharc csak árt az országnak és hosszú távon még a Fidesznek is.

Egy abszolút jobboldali, mindig Orbánra szavazó ismerősöm mondta egyszer, hogy minden politikától függetlenül Márai Sándor jó író volt, Wass Albert pedig rossz. Tudom, hogy sokan gondolkodnak így a polgári oldalon is. Márai, Ady, József Attila akkor is érték, hogyha ma élve máshová szavaznának.

De senki sem szeretné őket kipakolni a panteonból.

Hát, József Attilát és Adyt egyesek éppenséggel ki akarják pakolni a panteonból. Persze nem csak az ostobaság, ha egyesek a kormánypárti sajtóban ilyeneket írnak, hanem az is, ha a baloldal ezek után azt hiszi, hogy a Fidesz be fogja tiltani Ady Endrét. Remélhetőleg ez is csak butaság.

Utoljára tavaly publikált egy regényt, méghozzá bűnügyi regényt Gyilkosság a templomlépcsőn címmel. Hogy van ideje a politikusnak regényt írni?

Szeretek írni, egész életemben írtam, megjelent 13 könyvem, több ezer cikkem. A politikusi lét, ha az ember ép ésszel csinálja, nem eszi meg a lelket. Van mellette idő írni. De szerintem a politikus szót rosszul használjuk Magyarországon. Én egy politizáló értelmiséginek tartom magam, és nem hiszem, hogy politikai szereplésem alapvetően meghatározná a művészethez, a történelemhez való viszonyomat. Az ember gondolkodásmódja sok gyerekkori élményből, ösztönökből, benyomásokból áll össze, ezt egy dobozba beletenni az egyént és a társadalmat szegényíti.

Készül esetleg már újabb is regény is?

Igen, szeretném megjelentetni az új krimit is, szerintem jobb, mint az előző volt. Az utolsó regényemről a Magyar Nemzetbe írta egy kritikus azt, hogy van benne ugyan pár balos kiszólás, de egészében véve mindenkinek ajánlja.

Ön tagja a katolikus újságíró szövetségnek. Ez hogyan passzol össze szocialista meggyőződésével?

Összefér. A MAKÚSZ története pontosan mutatja, hogyan mentek félre a dolgok. Gyakorlatilag alapító tag voltam 1991-1992-ben, amikor Boór János volt az elnöke, aki Németországból jött haza. A Mérlegnek volt a főszerkesztője, alapvetően liberális ember, az MDF jobboldali nyomulását is kritikusan nézte. A MAKÚSZ-ban eleinte megvolt az egyensúly a jobboldali és liberális kollégák között, ami később borult fel, de én a mai napig is tag vagyok, mert

katolikus vagyok és újságíró.

Programokat is csináltunk közösen például Beer Miklós váci püspökkel, én voltam a szervező, és a MAKÚSZ is képviseltette magát.

Értelmiségi, író, újságíró, katolikus, baloldali, politikus. Figyelemre méltó mix. Nem jobb, ha az értelmiségi nem politizál?

Az értelmiségiek ne politizáljanak? Nem tudom… Nyilván nem vagyok vezető politikus, például miniszterelnök, ha az lennék, akkor nem lenne időm minden másra.

Orbán egy interjúban egyszer azt mondta, a politikusok pályaelhagyó értelmiségiek.

Voltak őbenne értelmiségi erények is, fogalmazzunk úgy… Én biztos nem szeretnék miniszterelnök lenni.

Mit gondol az új generációs pártokról, például a Momentumról és Fekete-Győr Andrásról?

Őszintén szólva nem táplálok túl nagy rokonszenvet irántuk. Az biztos, hogy az én generációmat meg kell haladni és új kezdeményezésekre van szükség. De én nem vagyok a gazdasági liberalizmus híve, a Momentum viszont a gazdasági liberalizmust, a nagytőkét legnyíltabban támogató erő mellett kötött ki az Európai Parlamentben, amikor csatlakozott a Guy Verhofstadt-féle ALDE-hoz. Így a fiatal generációból nem rájuk teszem a voksom.

Hanem kire?

Szerintem az MSZP-nek több fiatal tagja van, mint a Momentumnak. Csak a tízezres tagságunk arányán belül nyilván kevesebb. Egy felmérés szerint az egyetemisták és főiskolások 38 százaléka ösztönösen baloldali, de csak 6 százaléka támogatja az MSZP-t. Ezt a 32 százalékot kell megnyernünk magunknak, én erre a 38 százalékra szeretném építeni a politikai jövőnket.

Szokás mondani, hogy az a normális, ha az ember fiatalon lázadó, idősen meg konzervatív.

Ma szociáldemokratának lenni: az bizonyos értelemben sajnos konzervatív gondolatkör. Szoktuk mondani, hogy a szakszervezetekre kell építeni a politikánkat, de ehhez szakszervezetek is kellenének, itthon viszont nem elég erősek. Eközben Nyugat-Európában például azért sztrájkolnak, hogy 58 évesen nyugdíjba mehessenek a vasutasok, ami indokolt volt akkor, amikor szenet lapátoltak, de nem indokolt akkor, amikor mindenki tovább él és a mozdonyvezető gombokat nyomogat a fülkéjében.

Bizony a szociáldemokrácia is tud nagyon konzervatív lenni.

De én nem szeretnék konzervatív lenni. Egyfajta józan tiltakozás mindig egészséges. Apám jóval a születésem előtt a Horthy-hadsereg századosa volt fiatal térképészként. 88 éves koráig élt, és mindig azt mondta, hogy ő egész életében, minden rendszerben ellenzékinek érezte magát ebben az országban. Én nem mondhatom, hogy mindig ellenzéki voltam, hiszen voltam kormánypárti képviselő, de hogy merjünk protestálni, lázadni, az a szellemi egészségünk szempontjából is fontos.

Fotók: Szűcs Ágnes

Összesen 97 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mindenfelé nem lehet megfelelni.

Nem. Az MSZP nem folytat kovetkezetes nemzeti politikat, igy nem nevezheto nemzeti partnak. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennenek nemzeti erzelmu, tisztesseges emberek baloldali ertekeket vallok kozott, mert akad pelda ilyenre (becsulendo peldaul Hegyi nezete Karpataljarol, de emlithetjuk Szili Katalint is), csak sajnos ok a kisebbseg.

Még mindig nem az igazi, de Újhülyék és Szanyi kapitányok után mindenképp felüdülés némi értelmet is felfedezni a szociktól.

Ez az. Ez a narancsos pólós meg nagyon gáz, ahogy az emlékezet nélküliségünkben bízik.

MINDENT, ami a Fideszt népszerűvé teszi, megléphettek volna kormányon.

Megszavazta, nyilván, a hazug, elvtársai által tollba mondott Sargentini jelentést, éppúgy, mint a Tovarest.

Szemetek.

Se nem nemzeti, se nem párt.

"Összefognának a Jobbikkal?

Itt nem összefogásról van szó."

Majd utána egy bekezdésen át ecseteli a nagy összeborulást. :)))))

Egyébként tényleg már csak a fúzió hiányzik, az összes ellenzéki párt egy masszát alkot.

Gyula!

Olvasd el, mit írtam Sárosi Péternek a baloldal és a hazafiság kapcsolatáról. De azért jól megnevettettél azzal, hogy az MSZP-t nemzeti pártnak tekinted. Te önmagaddal sem vagy tisztában, rossz lehet így élni.

Ízlelgessük... Nemzeti... Nemzeti szocialista... Magyar Nemzeti Szocialista Párt

:-)))))))))
Igaz

Nagyon antipatikus, azt, h. valaha is nemzeti pártként léphessenek fel, eljátszották 2004 telén, meg egyáltalában.

Ennek az ellenszenves alaknak volt valami 56 értékelése a Guardian-ben, ami szintén vérlázító volt.

Méltósággal is lehet visszavonulni, de akkor megtagadná önmagát.

Katolikus, vallásos, keresztény? Mikor, hogy. Azért ehhez nagyon vastag bőr kell.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés