Klimkin: Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat

2018. október 15. 8:29
A kárpátaljai magyaroknak Ukrajnában kell otthon lenniük – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter az M1 aktuális csatorna egy műsorában.

Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat, éppen azért szeretné javítani az ukránnyelv-ismeretüket, hogy megmaradhassanak magyarként – nyilatkozta az ukrán külügyminiszter az M1 aktuális csatornának.

Pavlo Klimkin az interjúban, amelyet felvételről sugároztak, hangsúlyozta, hogy a vitatott nyelvtörvény az ukrán nyelvet támogatja, úgy, hogy nem szól bele a kisebbségek nyelvhasználatába. Hozzátette, hogy Kijev a magyar nyelvű oktatást sem akarja teljes mértékben ukránra változtatni, csupán a történelem, a földrajz és a jogi ismeretek tanításának nyelvét, vagyis – mint fogalmazott – csak azokat a tárgyakat, amelyek szükségesek Ukrajna ismeretéhez és a helyben boldoguláshoz. A miniszter biztos abban, hogy az oktatási törvénnyel kapcsolatban megegyezés születik, ugyanakkor szerinte a magyar közösség tudatosan gerjeszti a félelmet az oktatással összefüggésben.

Provokációnak minősítette, hogy a magyarországi média „halállistának” nevezte a magyar állampolgárságú kárpátaljaiak adatait közzétevő Mirotvorec honlap összeírását. A magyarokat mindez nem fenyegeti, az oldalt ráadásul egyik ukrán állami szerv sem támogatja, a kikerült adatok az oroszoktól is származhattak – tette hozzá. Az oldal blokkolására nem lát lehetőséget, mivel – tette hozzá – ezt csak külföldi fizikai vagy jogi személyekkel lehet megtenni. Brenzovics Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének ugyanakkor azt javasolta, hogy mint ukrán parlamenti képviselő forduljon bírósághoz az ügyben.

Klimkin elítélte az ukrán parlament honlapjára kikerült indítványt, amely a kettős állampolgárságú kárpátaljai magyarok kitoloncolását említi. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kettős állampolgárság ellenkezik az ukrán törvényekkel, annak intézményét az ország törvényei nem ismerik el. A miniszter közölte egyúttal, hogy a Beregszászra telepítendő ukrán katonák a szolgálati idejük végeztével elhagyják a várost, annak etnikai összetételét ezért nem módosítják. Az intézkedés a szovjet időkből származó védelmi rendszer átalakításához kapcsolódik, a kialakult helyzethez nincs köze, Magyarországot nem veszélyezteti - tette hozzá. Ismertette továbbá, hogy a kijevi külügyminisztériumnak nincs befolyása arra, hogy Ukrán Nemzetbiztonsági Szolgálat nyilvántartásai alapján az ukrán határon átkelőket akár több órára is megállíthatják. Feltartóztatni – mint mondta – csak az állambiztonság fenyegetőit lehet, de szerinte az ilyen emberek listáját minimalizálni kell.

Pavlo Klimkin kijelentette, hogy a kárpátaljai magyaroknak Ukrajnában kell otthon lenniük, Ukrajna uniós és euroatlanti integrációja pedig Magyarország számára is fontos. A megegyezés érdekében viszont a magyar félnek meg kell gondolnia, hogy milyen kijelentéseket tesz – fűzte hozzá.

(MTI)

Összesen 22 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

igazat kell adjak, na nem a marhasagokban, hanem a kovetkeztetesben. Valoban nincs mas ut mint a -szukseg eseten-
katonai vagy az arulas. Meg is lepett hogy ezt pont toled latom.

Azert rendes tole hogy nem akar asszimilalni, felteve hogy jo ukran allampolgarkent ukranul beszelve elnek Ukrajnaban. Mi lenne ha akarna?

Ide is beszélt meg oda is. Nem hiszek neki.

Bizony, a külügyminiszter már felismerte, hogy Magyarország nélkül nincs EU és "fejlett világ", úgyhogy nem kéne a kést fenni a kárpátaljai magyarokon.

Talán fel kéne világosítania honfitársait is erről.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés