Nem szégyen antiliberálisnak lenni

2018. augusztus 4. 16:57

Megadja Gábor
888.hu

Bármilyen furcsa is, az emberi méltóság és a szólásszabadság képviselete ma antiliberális pozíció.

„A Szadesz által korábban futtatott éttermiségi lieblingek kórusban adták elő felháborodásukat Doktor Miniszterelnök Úr tusványosi beszéde után. Ebből is látszik, hogy egy-egy mondatot mindig érdemes áldozni a liberalizmusra. Ugranak rá, mint szurikáta a rács mögé nyúlkáló gyerekkézre.

Ha elfelejtenénk, ők mindig emlékeztetnek minket a legalapvetőbb igazságra. Ez pedig az, hogy a liberalizmusnak köszönhetünk mindent: az automata sebváltótól kezdve az emberi méltóságon keresztül a gyümölcsjoghurtig, az iPhone-tól a római jogig minden jóságot, ami csak adatott az embernek ezen a tányéron. Mindent, ami csodálatos és kellemes, a liberalizmus ürítette a világra.

Igen, a kereszténységet is, hiszen Jézus is liberális volt.

Szokás szerint az éttermiség az elméletet hívja segítségül. Ilyenkor szobrot lehet állítani a gyakorlati élettől tisztes távolságot tartó königsbergi filozófnak, »a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem«, meg kell a szívnek szakadnia. (A königsbergi filozóf javára lehetne írni, hogy nem rajongott a forradalmakért, csakhogy egyedül a francia mészárszékért rajongott – a liberálisokat a kiváló ízlésükről lehet legkönnyebben felismerni.)

(...)

Bármilyen furcsa is, az emberi méltóság és a szólásszabadság képviselete ma antiliberális pozíció.

Ezeket képviselni pedig nem szégyen.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/133759

Ajánljuk még a témában