Megünnepelték a brit uralkodó „hivatalos” születésnapját

2018. június 9. 14:41
Hagyományos katonai pompával ünnepelték meg szombaton Londonban a 92 esztendős II. Erzsébet királynő „hivatalos” születésnapját.

A nyugati világ legidősebb és leghosszabb ideje – 1952 óta, vagyis 66 éve – regnáló uralkodójának „hivatalos” születésnapi ceremóniája a színpompás Trooping the Colour. Ezt a tisztelgő katonai parádét mindig júniusban rendezik, jóllehet a valós születésnap II. Erzsébet királynő esetében április 21.

A Trooping the Colour – a csapatzászlók ceremoniális bemutatása a hadsereg alakulatainak – 1748 óta a mindenkori uralkodó születésnapjának ünnepsége. Azt azonban, hogy a hivatalos királyi születésnap mindig nyáron legyen, VII. Eduárd király, Viktória királynő fia honosította meg a múlt század első évtizedében. VII. Eduárd születésnapja novemberben volt, amikor a brit időjárás általában alkalmatlan bármiféle nagyszabású szabadtéri rendezvény megtartására, ezért helyezték át a júniusi időpontra a hivatalos ünnepséget. Ez a szokás azóta is megmaradt.

Az elgondolás ezúttal bevált: London népe szombaton kissé felhős, időnként napos időben, kora nyárias melegben köszönthette uralkodóját.

A Trooping the Colour ceremóniája annak a régi katonai gyakorlatnak a stilizált felidézése, amellyel az egyes alakulatok zászlait és jelképeit, vagyis színeit (colour) rendszeresen végighordozták a katonák (troops) előtt, hogy azok a csata zűrzavarában is könnyen felismerhessék, mely színek alatt kell szükség esetén gyülekezniük. II. Erzsébet királynő 66. alkalommal vett részt ezen az ünnepségen; ez rekord az angol-brit monarchia történetében. Először 1951-ben volt jelen a Trooping the Colour rendezvényén, akkor még hercegnőként, nagybeteg édesapja, VI. György király képviseletében.

A következő évben már királynőként őt köszöntötték a felvonuló díszalakulatok, és az uralkodó azóta mindig jelen volt a ceremónián. A rendezvényt 1955-ben, az akkori országos vasutassztrájk miatt törölték. II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg – aki vasárnap ünnepli 97. születésnapját – az angol-brit monarchia eddigi legidősebb uralkodói házaspárja. A királynő az uralkodás nagy-britanniai hosszúsági rekordját már 2015. szeptember 9-én megdöntötte, 63 évet, hét hónapot és három napot eltöltve addig a trónon, átadva saját üknagymamája, Viktória királynő rekordját a történelemnek. 

Néhány nappal a szombati ceremónia előtt újabb jeles évforduló adott alkalmat ünneplésre: e hónap elején volt 65 éve, hogy II. Erzsébet királynőt – csaknem másfél évvel trónra lépése után, 1953. június 2-án – a londoni Westminster apátságban megkoronázták.

Az uralkodó az idei parádéra a hagyományoknak megfelelően hintón érkezett a Buckingham-palotából a Mall sugárúton a királyi lovas testőrség laktanyájához, amelynek parkjában több mint ezer katona díszszemlével tisztelgett előtte. A királynő ezúttal egyedül utazott hintóján, a szombati ceremónián ugyanis nem vett részt férje, Fülöp herceg, aki már tavaly ősszel visszavonult a hivatalos közszereplésektől. Fülöp néha azóta is megjelenik a nyilvánosság előtt: unokája, Harry herceg május 19-én tartott esküvőjén is jelen volt, de rendszeres hivatalos megjelenéseket már nem vállal.

Először vett részt a királynő hivatalos születésnapi ünnepségén Harry amerikai felesége, Meghan Markle volt színésznő, aki férje oldalán szintén hintóval érkezett a Buckingham-palotából a ceremónia helyszínére. A házaspár az esküvő óta – az uralkodó döntése értelmében – a Sussex hercege, illetve a Sussex hercegnője címet viseli.

(MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Alkalmat adva egy jó kis mandis pletyóra....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés