Iszlamistából liberális

Meg lehet reformálni az iszlámot? – Maajid Nawaz portréja

2018. május 4. 8:44

Filemon Norbert
Mandiner
Egyszerre szerepelt a muszlimellenes szélsőségesek és a szélsőséges muszlimok listáján. Iszlamistaként a kalifátusért dolgozott, de a börtönévek óta az iszlám vallás reformjáért küzd a klasszikus liberális elvekre támaszkodva. Londonban megalapította a világ első antiextremista szervezetét, mégsem róla mintázzák a hitelesség szobrát. Maajid Nawaz egy pakisztáni származású brit jogász és aktivista. Portrénk.

Az iszlám a béke vallása? Erről az évszázadok óta aktuális kérdésről folytattak késhegyre menő vitát Manhattanben. A panel egyik oldalán Douglas Murray és Ayaan Hirsi Ali lendületesen érvelt amellett, hogy a muszlim hitnek semmi köze a békéhez, de a hallgatóként jelenlévő Sam Harris figyelmét a velük szemben álló pakisztáni származású brit jogász, Maajid Nawaz gondolatai keltették fel. A rendezvény utáni vacsorán ugyanis az új ateizmus irányzatának meghatározó alakja felhajtott egy vodka-tonicot, odasétált Nawazhoz, és ezt mondta neki: 

Maajid, lenne egy kérdésem hozzád. Úgy tűnik számomra, hogy lehetetlen feladatra vállalkoztál. Meg akarod győzni a világot – különösen a muszlim világot – arról, hogy az iszlám a béke vallása, amit kisajátítottak a szélsőségesek. De a probléma az, hogy az iszlám nem a béke vallása, és az úgynevezett »szélsőségesek« egyszerűen a muszlim hit dogmáinak legőszintébb olvasatát akarják alkalmazni. Szóval a pódiumon bemutatott manővereidet képmutatónak tartom. Mindenki felismerte ebben a szobában, hogy neked van a legnehezebb feladatot a világon, és mindenki hálás ezért. Valakinek belülről kell megreformálnia az iszlámot, és világos, hogy nem a hitehagyó Ayaan fogja megtenni, vagy olyan hitetlenek, mint Douglas vagy jómagam. De a reform útja fondorlatosnak látszik. Úgy néz ki, hogy szerinted a dogma valami mást jelent. Például azt állítod, hogy a dzsihád csak egy belső spirituális küzdelem, miközben elsődlegesen a szent háború tana. Szeretném tudni, hogy így látod-e? Az vezet minket előre, hogy kellő ideig és kellő keménységgel igaznak állítunk dolgokat, amelyek majd idővel igazak lesznek?” 

Nawaz nem hagyta szó nélkül a filozófus kérdését. Válaszából előbb egy tartalmas beszélgetés, majd egy értékes könyv született. A kötetből megismerhetjük Maajid Nawaz fordulatos életét és közben bepillantást nyerhetünk az iszlámot övező legfontosabb vitákba.  

Sam Harris társaságában

Maajid Nawaz élete során sok mindenben utazott, volt már listázott iszlamista és listázott muszlim-ellenes, író, aktivista, rádiós műsorvezető, liberális politikus és brit miniszterelnöki tanácsadó egyaránt. Egyesek szerint összetett karakter, mások szerint maga a két lábon járó paradoxon. 

Nawaz az Egyesült Királyságban született pakisztáni bevándorló család gyermekeként 1977-ben. Gyerekkorában többször tartóztatták le téves okokból, majd számos erőszakos, rasszista támadást élt át. Ez közrejátszott abban, hogy problémás, frusztrált fiatal lett. Mély identitásválságba zuhant, a krízishelyzetre pedig a Hizb ut-Tahrir csoport ajánlott gyógyírt. Az 1953-as, jeruzsálemi alapítású szervezet az első olyan iszlamista kör volt, ami népszerűsítette a kalifátus és az iszlám állam eszméjét. Tagjai a terrorizmus helyett különböző muszlim államok katonai vezetését akarták befolyásolni. Puccsokkal kívántak hatalomra jutni olyan országokban, mint Egyiptom, Törökország vagy Pakisztán. A fiatal Nawaz rövidesen csatlakozott a csoporthoz, és igyekezett minél több embert megnyerni az ügynek. 

Ma már úgy látja, hogy a sérelem-narratíva, ami a nyugati fegyveres intervenciókra keni a felelősséget, önmagában nem tereli radikális útra az embert, nála sem így történt: „Amikor mi itt a Nyugaton nem avatkoztunk be a boszniai népírtás idején, néhány muszlim radikalizálódott. Amikor beavatkoztunk Afganisztánban és Irakban, akkor több muszlim radikalizálódott. Amikor pedig nem avatkoztunk be Szíriában, akkor még több muszlim lett szélsőséges.”

Szerinte a radikalizáció összetett folyamat, mert négy elem található benne:

a sérelem-narratíva, az identitásválság, egy karizmatikus toborzó és az ideologikus dogma.

A kortárs baloldali gondolkodók gyakran vezetik vissza a muszlim fiatalok radikalizációjának okait különböző társadalmi, oktatási vagy gazdasági körülményekre. Nawaz azonban Joe Rogan műsorában felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy az Iszlám Állam kivégzőosztagát kizárólag egyetemet végzett, az Egyesült Királyságból kikerült muszlimok alkották. Az osztag kuvaiti fejének családja például menedéket és szociális lakást kapott Nagy-Britanniában. Így történt, hogy a gyerek, mielőtt dzsihadista hóhérnak állt volna, a Westminsteri Egyetemen diplomázott. 

Nawaz sem panaszkodhat kizárólag a kedvezőtlen körülményekre. Éppen félúton járt a jogi és az arab diploma felé, amikor egy évre Pakisztánba utazott, hogy részt vegyen a Hizb ut-Tahrir helyi szervezetének megalapításában.

Akkoriban komoly remény volt arra, hogy létrejöhet egy nukleáris hatalommal bíró kalifátus, a szervezet által inspirált puccskísérletek azonban rendre kudarcot vallottak. A fiatal iszlamista ekkor rendszeresen Dániába utazott, hogy megszilárdítsa a csoport dán-pakisztáni ágat. 2001-ben a 9/11-es terrortámadások előtt egy nappal tanulmányútra érkezett Egyiptomba, miközben folytatta a toborzást. Végül 2002 áprilisában az egyiptomi kormány biztonsági erői elfogták, a bíróság pedig tevékenységért kimondta bűnösségét és ötéves börtönbüntetésre ítélte.

A forradalmi iszlamizmust exportáltam Nagy-Britanniából Pakisztánba, Dániába, és végül Egyiptomba – vallotta meg.

Az Amnesty International annak ellenére vette védelmébe, hogy nem értett egyet a világról alkotott felfogásával. A jogvédő szervezet álláspontja szerint Nawaz nem követett el bűncselekményt Egyiptomban, a Hizb ut-Tahrir pedig legális szervezetként működött Nagy-Britanniában.

A fiatal iszlamista

A börtönévek alatt Nawaz rengeteget olvasott. Nagy figyelmet fordított Orwell és Tolkien műveinek, és általában a klasszikus angol irodalomnak, de az iszlám teológiában is elmélyült. A Korán felét például memorizálta, és a vallás történetét is behatóan ismeri.

A szélsőséges rabtársakkall folytatott beszélgetések és az Amnesty beavatkozása is önreflexióra késztette. Életében döntő fordulat következett be, hiszen

a fiatal iszlamista elindult egy klasszikus liberális, emberi jogokon alapuló szekuláris álláspont felé. 

2006-ban szabadult, majd visszatért Londonba, aztán két évvel később társalapítóként létrehozta a világ első antiextremista szervezetét, a Quilliam-et.

Nawaz azt a célt tűzte ki, hogy számos kérdésben közös nevezőre hozza a muszlimok és nem muszlimok gondolatait. Szerinte egy vallástól független értékrendszer egyesítheti őket az egyetemes emberi, demokratikus és szekuláris értékek segítségével. Meggyőződése, hogy el kell kerülni a felek közötti polarizációt. Nem tartja kívánatosnak, hogy az iszlámra a háború vallásaként tekintsenek a muszlimok, és ezért háborúzzanak érte. De az sem üdvös, hogy hasonlóképp tekintsenek rá a nem muszlimok, és fegyvert ragadjanak ellene.

Árnyaltan gondolkodik az iszlámról. Szerinte a muszlim vallás nem elsősorban a háború vagy a béke vallása, pusztán egy vallás. Szent szövegei vannak, köztük olyanok is, amelyek rendkívül problematikusak. De egy vallás, egy szent könyv vagy egy írás sem beszél magától. A szövegek léte vitathatatlan, de fontos leszögezni, hogy azokat emberek magyarázzák. Hangsúlyozza, hogy az iszlám egy tradicionális keret, számos szektával, felkezettel, és különböző értelmezésekkel. A kitörési pontot abban látja, hogy szerinte nincs helyes olvasata a Koránnak:

Az egyetlen igazság az, hogy nincs helyes útja a Korán értelmezésének.

Az egyetlen helyes interpretáció hiányában a pluralizmusra kell támaszkodni, ami kikövezi a szekularizmus, a demokrácia és az emberi jogok útját. Az iszlamizmusra és a muszlim fundamentalizmusra tehát a pluralizmus erősítése a válasz, ami szekularizmushoz vezet, ebből pedig liberális világnézet következik.

Bill Maher úgy gondolja, hogy Nawaznak „különleges hitelessége” van. Az általa alapított Quilliam legnagyobb problémája mégis az, hogy a muszlim közösség szemében hiteltelen, hiszen a szervezet rendszeres állami forrásokat kap. Ez azért gond, mert az agytröszt arra hivatott, hogy muszlim választ adjon az iszlám szélsőséges olvasatára. Egy műsorban éppen arról kérdezték Nawazt, mi a véleménye arról, hogy a 9/11-es terrortámadást elkövető merénylők sztriptízbárokat látogattak. Akkor talán még nem gondolta, hogy egyszer a saját kicsapongó szokásairól kell számot adnia. Nagy vihart kavart ugyanis, amikor kiderült, hogy legénybúcsúján nagyon részegen szórakozott egy londoni sztriptízbárban.

A dolog pikantériáját az adja, hogy az erről készült felvételeket a bár muszlim tulajdonosa szivárogtatta ki a sajtónak. Abdul Malik úgy érezte, hogy a leleplezés során helyesen járt el, mert szerinte Nawaz „mindig a vallásról beszél a tévében. Azt gondoltam, micsoda képmutató.”

Nawaz megkülönbözteti a dzsihadistákat és iszlamistákat. Szerinte az iszlamisták azok a muszlimok, akik az iszlám egy bizonyos értelmezését akarják keresztülvinni a társadalmon. A dzsihadisták ugyanezt akarják, de ők az erőszak alkalmazásától sem riadnak vissza. Az iszlamisták csoportján belül vannak a politikai és a forradalmi iszlamisták. A politikai iszlamisták a választásokon akarnak győzelmet aratni, a forradalmi iszlamisták viszont kívülről támadják a rendszert.

Az ő becslése szerint a muszlimok kevesebb mint huszonöt százaléka iszlamista világszerte. Az iszlám világ legnagyobb és legjelentősebb csoportját a konzervatív, vallásos muszlimok alkotják. Nagy részük nem kedveli az iszlamizmust, mert abban a vallás puszta átpolitizálását látja. Tény, hogy ezek az emberek nagyon sarkos nézeteket vallanak – amelyek néha szintén komoly kihívásokat vetnek fel, gondoljunk csak a becsületgyilkosság intézményére –, de általában nem akarják azt, hogy az állam másokra kényszerítse világnézetüket. A konzervatív muszlimok között nem mindenki gyakorló muszlim, de a nézeteik a hagyományos muszlim értékeket tükrözik. A legkisebb csoport a reformra törekvő muszlimok köre. Ma már Nawaz is közéjük tartozik. Sokat változott, korábban iszlamista volt, most büszkén vallja magát liberális muszlimnak.

Nawaz intelligens és általában ügyesen áll bele a szellemi párharcokba. Ezen a felvételen például azt kérdezi egy hírhedt brit dzsihadistától, hogy tevékenységéért halállal büntetnék-e egy kalifátusban? Anjem Choudary válasza virágnyelven hangzott el, de igenként értékelhető. Az is előfordult már, hogy egy Koránból származó idézet kapcsán heves vitába keveredett egy muszlim nővel, ugyanis a hölgy értelmezése szerint az iszlám tanításának része, hogy a férj megverheti a feleségét. Nawaz szerint ebben az esetben baj van a szöveggel, és ezzel szembe kell nézni.

Egy vita során kifejtette, hogy egy házasságtörésen ért nő megkövezése középkori, barbár dolog, aki pedig ezzel egyet ért, az az emberi civilizáció szégyene. A telfordi pedofilbotrány kapcsán megjegyezte, hogy a helyi politikusok és rendőrök azért titkolták el az eseményeket, mert féltek a rasszizmus vádjától. Az elkövetők kilencven százaléka ugyanis pakisztáni és bangladesi származású férfi volt, az áldozataik pedig szinte kizárólag brit lányok. Nawaz szerint a tények alapján a multikulturalizmus egyértelműen megbukott.  

Néhány egyetemi csoporttársa kimondottan rossz véleménnyel van róla. Szerintük élete nem a hivatásáról szól, hanem saját magáról.

Olyan személyről beszélünk, aki igazából semmiben sem hisz, csak a nyilvánosság vonzza.

A hiteltelenség visszatérő vádja mellett Nawaz gyakran kerül a nézeteit támadó kritikák kereszttüzébe. A Rubin Reportban az amerikai feketék és az európai muszlimok története között vont párhuzamot, de védelmébe vette a Szíriát célzó amerikai légicsapásokat is. Peter Hitchens pedig a marihuána legalizációját támogató véleménye miatt intézett egész pályás letámadást ellene

Rágalmazásért beperelt néhány „jó szándékú alabamai fehér férfit ”: a Southern Poverty Law Center muszlim-ellenes szélsőségesként listázta Nawazt, mert gyűlöletkeltőnek tartották az általa megfogalmazott iszlámot ért bírálatot. Nawaz ezen meglepődött és találóan megjegyezte, hogy a listázást nem csak az amerikai baloldaliak, hanem a dzsihadisták is szeretik. Érdekes módon ugyanabban az időben a muszlim szélsőségesek listáján is szerepelt Nagy-Britanniában. Ez azért furcsa, mert Nawaznak 2013-ban sikerült rávennie Tommy Robinsont arra, hogy elhagyja az általa alapított szélsőjobboldali EDL (English Defence League) sorait.

Tommy Robinson és Maajid Nawaz

Nawaz 2015-ben a Liberális Demokraták képviselőjeként politizált, de tanácsadóként Tony Blair, Gordon Brown és David Cameron munkáját is segítette.

Úgy véli, hogy a békés együttélés fő akadálya az, hogy a baloldalon még működik az a szocialista megközelítés, ami a csoportidentitást az egyéni autonómia fölé helyezi. A klasszikus liberalizmus, – a kifejezés angolszász értelmében – az egyéni szabadságra épít. Szerinte a generációnk nagy liberális árulása az, hogy

a szabadság nevében a közösségi jogokat favorizálják a kisebbségi csoportokon belüli, egyéni autonómiával szemben.

És a kisebbségen belüli kisebbségek fizetik meg ennek az árát.

 

Összesen 65 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A legjámborabb vallások."

Papíron....gyakorlatban pedig a békés burmai buddhisták épp most ölik halomra a nem buddhista rohingyákat.

Kissé zavarosnak és erőltetettnek tűnik ez az iszlámreformer. Ennél nagyobb gond, hogy jelentéktelen a támogatása. S a legnagyobb probléma, hogy a muzulmán társadalmakban semmilyen szándék és fogadókészség nincs az iszlám vallás humanizálására.

Miért éppen 25% lenne a muszlimok között az iszlamista? Semmilyen vizsgálat nem történt erre vonatkozóan, viszont Egyiptomban katonai puccsot kellett csinálni azért, hogy ne az iszlamisták nyerjék meg a választást. A mi szempontunkból nézve egyébként az "iszlamista" és a "konzervatív, vallásos muszlimok" között nincs lényegi különbség, már csak azért sem, mert imámoktól függően folyamatos az átjárás a radikális és a konzervatív értelmezés között - bármit jelentsenek is. Sőt, a "dzsihadista" is csupán ugyanannak a vallási ideológiának egy másik arca. A muzulmánnak ugyanis nem kötelessége részt venni a dzsihádban, de kötelessége támogatni azt. Mit is szeletelgetünk?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés