Mi Orbánék titka?

2018. március 26. 11:57

Kovách Imre
Index

A felül lévők fogyasztási individualizációja mellett a szegényeknél is zajlik egy rettenetes következményekkel járó atomizáció. Interjú.

„Mekkora a kutatásukban dezintegráltnak nevezett szegény réteg?

Az elesett réteg nálunk 38 százalék, ez több, mint a szegénység különböző módokon becsült mérete. Ami engem megdöbbentett, hogy milyen mértékben érhető tetten az alsó szegmensekben is az, amit individualizációnak hívunk. A felül lévők fogyasztási individualizációja mellett a szegényeknél is zajlik egy rettenetes következményekkel járó atomizáció. Régen a „tisztes szegénységben” lehetett valamilyen becsülete a szegényeknek is. Az 1945 után megmozduló nincstelen réteg és szegényparasztság, mely később az egész Kádár-korszakot vitte a hátán, tíz körömmel feljebb akart kerülni. Ma a szétesettség állapotában a szegények nem is hiszik el, hogy lehetnének mások, mint nyomorultak. Ez a fajta energia elvész, ezért is nagyon tékozló a rendszer.

KSH közben azt mutatja ki, hogy egyre kevesebb a szegény.

A KSH, nem véletlenül, évek óta nem foglalkozik létminimum-számításokkal. Azt mondja ehelyett, hogy nőtt a foglalkoztatottság, nőnek a jövedelmek. Ami igaz is egy szempontból, de ez a szegények állapotán nem változtat semmit. A felvonó-effektus szerint előfordulhat, hogy majdnem mindenki egy kicsit följebb kerül, de attól még a lent lévők ugyanúgy lent maradnak.

Néhány éve szokás volt a polgárháborús veszély emlegetése, volt egy olyan jellemző prófécia, hogy az alsó réteg nem fog tovább tűrni.

Van egy látens feszültség a szegények és a többiek között, de sok feszültségcsökkentő mechanizmus is működik, amelyek eddig sikeresen lokalizálták a problémákat, fagyasztották be a társadalmat. Nehezen túlbecsülhető a közmunka jelentősége. Nyilván egyrészt szólt a választóiknak, hogy nem adok ingyen, tessék dolgozni – ez erősen találkozott az alapvetően konzervatív gondolkodású magyar társadalom elképzeléseivel, hogy tessék megdolgozni még a munkanélküli bérért is. Annak adok közmunkát, aki rendesen viselkedik és csendben marad. Ettől még torokszorító és tűrhetetlen a szegénység, de ezek a csepegtetések a félelmi és kiszolgáltatottsági mechanizmusokkal együtt egyelőre elegendők ahhoz, hogy ne legyen táptalaja az igazi politikai radikalizmusnak. A lecsúszástól való félelemre könnyű rájátszani.

Bár a vidék nem képes eltartani már most sem a népességét, a kutatásuk egyik újdonsága, hogy létezik egy elég széles vidéki középosztály is.

Ez a jellemzően kisvárosi, tehetős, bálozó, rendezvényeket szervező, ennek megfelelően öltözködő, fogyasztó társaság, sokkal szélesebb, mint gondoltunk. Nekik nem úgy mértékadó a kulturális elit, mint a Kádár-rendszerben, ahol az értelmiség még ízlésdiktáló volt. Ez egy saját útját járó, anyagi és kulturális tőkével is rendelkező társaság.

Ez mennyire felel meg az ideológiák nemzeti középosztályának, ez mennyire Fidesz-bázis?

Arról, hogy politikailag merre húznak, lesznek még részletesebb vizsgálataink, de biztos, hogy nem a radikalizmusok felé. Bár a felemelkedésük sokkal régebbről indul, a mostani rendszer nagyjából megfelel az érdekeiknek és az identitásuk is megfér vele. 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/127118

Ajánljuk még a témában