Magyar Spyder

2018. január 4. 17:03

Tóth Ákos
168 Óra
A keménykezű vezető hírében álló, most a nyugdíjas éveket élvezni igyekvő milliárdos már 1992-ben fölismerte az idők szavát.

„És többnyire tudja, mit csinál. A keménykezű vezető hírében álló, most a nyugdíjas éveket élvezni igyekvő milliárdos már 1992-ben fölismerte az idők szavát, s maga köré szervezett Közért-boltosokkal üzletláncot alakított ki, amelyet mára tehetséggel és hosszú évek dolgos munkájával több mint háromezer boltos hálózattá épített. Igaz, a nagy sikerhez hozzájárulhatott a Fidesz iránti feltétlen odaadása is. Ez leglátványosabban a 2010-es választások előtt öltött testet, amikor a CBA Ítéletidő feliratú plakátokkal szórta tele az országot.

Orbán Viktor aztán a maga szerény eszközeivel – a különadók kiszabásával, amely a CBA‑t a franchise-rendszer miatt kevésbé érintette, mint konkurenseit, továbbá a főképp az Aldi és a Lidl terjeszkedését fékező plázastoppal – meg is hálálta ezt, és elősegítette a látványos gyarapodást. Baldauf jó lóra tett a lovassport nagyjaival, a Lázár testvérekkel is, akik remek fideszes kapcsolataikkal a cég arcaivá váltak, így aztán túl tudott lendülni azon a balfogáson is, hogy CBA-s vezetők több száz millió forintot adtak a vesztegetési ügybe keveredett Egymásért alapítványnak. Potomság.

Baldauf László egyike azoknak a figuráknak, akik élve tehetségükkel, ügyesen lavírozva a politika bugyraiban, jókor és főként jó helyre állva hirdetőivé, kedvezményezettjeivé és megtestesítőivé váltak annak az ideológiának, amely a külföldben vélte meglelni a magyarokat sújtó átok minden okát. És most, pályája delelőjén új életre készül, amelyet megalapoz a tiszteletére elhelyezett emléktábla abban a Nagymező utcai üzletben, amelyben tanulóéveit kezdte 1955-ben, továbbá a tömérdek vagyona, amelynek szimbóluma az a körülbelül egymillió dolláros, 887 lóerős Porsche 918-as Spyder lett, amely 2,8 másodperc alatt gyorsul föl százra, tehát kétségkívül a magyar utakra termett.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Tóth Ákosnak firkászás helyett üzletláncot kellett volna létrehoznia!

Válaszok:
Berecskereki | 2018. január 4. 17:35

A szerzőnek fogalma sincs arról amit Úgy látszik nem célja a korrekt tájékoztatás, csupán a hírgyártás.

A CBA üzletlánc 1992 alakult, vagyis az Antal kormány alatt. Először a fővárosban és ezt követően terjeszkedett vidéken.
1998-ra a fővároson kívül működtetett üzletek száma meghaladta az összes CBA-bolt 80 százalékát. Ezután alakították ki a regionális központokat, mert a nagy távolságok miatt nehézkessé vált az irányítás.
Az üzletlánc 2000-ben felvette a kapcsolatot a német EDEKA Kereskedelmi Szövetséggel, mely jelentősen segítette a nemzetközi terjeszkedésben. A bolthálózat 2001-től folyamatosan kilenc európai ország élelmiszerkereskedő nemzeti csoportjaival társulási kapcsolatra lépett, amelynek eredménye, hogy ma Bulgáriában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, Litvániában, Romániában, Szerbiában, Montenegróban, Szlovákiában és Szlovéniában.
2005-ben elkészült az Alsónémedi Logisztikai Központ, mellyel az üzletlánc képessé vált a választék további bővítésére.

Így nem valós állítás, hogy a létrejötte és a nagyobb arányú növekedése a Fidesz kormány alatt következett be.
Szervezetileg pedig a CBA nem azonos, sőt nem is hasonlít a Tesco, Aldi, Lidli, stb kereskedelmi egységekhez.

"Tóth Ákosnak firkászás helyett üzletláncot kellett volna létrehoznia!"

Takarítónak megfelelne.

Tóth Ákos inkább azzal foglalkozna, hogy a szövetkezeti, állami, kis és nagykereskedelmi egységeket kik privatizálták ki és milyen vagyonokat szereztek.
Ja, hogy akkor nem lehetne a Fideszt szapulni, csak a balliberális kormányt?!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés