Ulana Suprun

„Az ukrajnai kisebbségek is ukránok” – ukrán miniszter a Mandinernek

2017. szeptember 12. 15:59
Magyarország csak feltüzelte magát, problémáról nincsen szó, egyébként pedig szándékos félreértéssel akarnak éket verni országaink közé – állítja a kisebbségeket érintő új, vitatott ukrán oktatási szabályozásról Ulana Suprun, Ukrajna egészségügyi minisztere a Mandinernek. Az épp Budapesten tartózkodó, ukrán származásúként Amerikában felnőtt Suprunt az ukrán kisebbségügyi és egészségügyi helyzetről, valamint személyes történetéről is kérdeztük. Interjúnk.

Ön az amerikai Michiganből származik. Hogyan lesz egy amerikai ukránból ukrán egészségügyi miniszter?

A nagyszüleim részt vettek a náci és szovjet hadsereggel szembeni földalatti ellenállásban a második világháborúban. A szüleim Ukrajnában születtek, de Németországban laktak pár évig, aztán a család az Egyesült Államokba költözött. Úgy nőttünk fel, hogy a család arra vár: visszatérhessünk Ukrajnába. Nagyapám és apám állampolgárság nélküliek voltak, nem fogadták el az amerikai állampolgárságot, de a szovjetet sem. Azt mondták, ők ukrán állampolgárok, de Ukrajna a Szovjetunió része volt, szóval volt egy hontalankártyája. Ukrán iskolába és ukrán templomba mentünk, a barátaim is ukránok voltak, s a férjem is így nőtt fel Kanadában. Egy ukrán ifjúsági táborban találkoztunk, és miután összeházasodtunk, mindig Ukrajnába akartunk költözni, s végül 2013-ban tudtuk ezt meglépni. Ezután nem sokkal kezdődött az Euromaidan, ahol orvosi szolgálatot vállaltam, a férjem pedig újságíróként és fordítóként dolgozott. Majd elkezdődött a kelet-ukrajnai háború, s a katonákat segítettük egészségügyi kiképzéssel egy általunk alapított szervezet segítségével.

Hogyan lett önből miniszter?

2015-ben az elnök állampolgársággal jutalmazott meg minket, majd rá egy évre a miniszterelnök megkérdezte tőlem, elvállalnám-e az egészségügyi tárcát, s megreformálnám-e az egészségügyet. Sok mindent próbáltak már vele tenni, de ezek a próbálkozások nem voltak sikeresek. Tavaly viszont teljesen megváltoztattuk az egészségügyi rendszer működését Ukrajnában. Szóval a változások a nagyszüleimmel kezdődtek, akik elutasították, hogy feladják ukrán mivoltukat. 

Michigan annak a Rozsda-Amerikának a része, amely megválasztotta Donald Trumpot. Mit gondol róla és politikájáról?

Ami az amerikai egészségügyi rendszerben történik, az egy természetes folyamat. Ugyanaz, aminek évek alatt Ukrajnában is történnie kellett volna. Politikailag nem fűznék kommentárt a dologhoz: Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, ő képviseli az Egyesült Államokat, és mint az ukrán kormány tagja, tiszteljük az amerikaiak döntését. Szerintem az egészségügyi reform révén egyes dolgok jobban fognak működni, mások talán nem annyira, mint a múltban; de összehasonlítva az ukrán rendszerrel, ahol mindenért fizetnie kell a betegeknek, még úgy is, hogy milliókat költöttek rá hatástalanul, az amerikai egészségügyi rendszer tökéletes. A mód, ahogyan megreformáljuk az ukrán egészségügyet, az jobban hasonlít a brit rendszerre. Minden állampolgárra kiterjedő, egyetemes egészségügyet hozunk létre. Mindenkinek ugyanaz a szolgáltatás fog járni, nem kell magánbiztosítást keresniük majd az embereknek vagy várni a munkáltatóra, hogy adjon nekik valamit, mivel lesz nemzeti egészségügyi biztosítás. Eddig azért fizetett a kormány, hogy a kórház létezzen, de nem fizettünk a szolgáltatásért. Most ezen változtatunk, s inkább a szolgáltatást finanszírozzuk, nem pedig az épületet. A betegek pedig megválaszthatják a kórházat és az orvost is. 

Ha jól tudom, ön amerikai-ukrán kettős állampolgár.

Ukrán állampolgár vagyok.

Nincs már amerikai állampolgársága?

Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot, így ukrán állampolgár vagyok.

Az önről szóló Wikipédia-oldalon az olvasható, hogy van ukrán és amerikai állampolgársága is. 

Ez azért van, mert bárki írhat a Wikipédiára, beleértve azokat is, akik keresztbe akarnak tenni nekem. Ha reformokat akar valaki bevezetni a politikában, főleg Ukrajnában; az egészségügy a legkorruptabb rendszerek közt van. Mindenki a korrupcióról beszél, és ezalatt általában a kormányzati tisztviselők lefizetését érti, vagy a rendőrségét. Volt egy tavalyi felmérés, amiben az emberek 60 százaléka azt válaszolta, hogy találkozott korrupcióval az előző évben, és ebből 56 százalék említette az egészségügyet. Amikor feltettük a kérdést, hogy vajon a többi 44 százalék nem találkozott-e ezzel, az volt a válaszunk, hogy talán ők nem is tudják, hogy amit csináltak, az korrupció, mivel annyira elfogadott gyakorlatokról van szó. Nem csak sok millió hrivnyát, de sok millió dollárt is elvontunk most azoktól a gyógyszercégektől, amelyek nem voltak túl becsületesek. Nemrég tudtam meg az auditoroktól, hogy 38 százalékát megtakarítottuk annak a pénznek, amit ilyen tenderekre fordítottak korábban, s ez nagy pénzmennyiség. Hogy elvágtuk a korrupció pénzforrásait számos területen, az bizonyos körökben népszerűtlenné tett minket. Az ilyen emberek pedig sok dezinformációt helyeznek el a Wikipédián és sok más cikkben is. Sok álhír jön nem csak Oroszországból, de a változás ellenzőitől is. 

Az ukrán kormány a napokban szüntette meg a felső tagozattól az anyanyelvi oktatás lehetőségét az állami iskolákban a kisebbségek részére – a lépés kiváltotta az Ukrajnával szomszédos országok tiltakozását, így Magyarországért is. Ha ön az amerikai ukrán kisebbségből származik, mit gondol, miért fontos az ukrán kormánynak, hogy…

Hadd kérdezzek öntől valamit: mit gondol, fontos a Magyarországon élők számára, hogy beszéljenek magyarul? Tudnának anélkül Magyarországon élni, hogy beszéljenek magyarul?

Nem csak az iskolában lehet magyarul megtanulni. Vannak például szlovák nyelvű iskolák. Van német nyelvű egyetem. 

Az elképzelés az új szabályozás mögött az, hogy ahogy előre haladunk az oktatásban, egyre több tárgyat tanítsanak ukránul. Tehát legyenek magyar és ukrán tárgyak is az iskolában. Én is így tanultam az Egyesült Államokban. Nem jártam állami iskolába, ukrán iskolába mentem, ahol a nap egy részében angolul, másik részében ukránul tanítottak. Nem kerültünk tehát abba a hátrányos helyzetbe, hogy ne tudjunk angolul. Amikor a szüleim megérkeztek Amerikába, állami iskolába kerültek, senki nem tanított nekik angolt, és két-három évbe tellett, mire igazán megértették. Most probléma van azokkal, akik nem tanulnak ukránul az iskolában, mert az egyetemi felvételin sztenderdizált tesztek vannak, és ha nem tudsz jól ukránul, akkor nehéz a felsőoktatásba bejutni Ukrajnában. Szóval az, hogy többet tanítanak ukránt az iskolákban, az csak a lehetőségét növeli annak, hogy a diákok bejussanak a felsőoktatásba. Ha megnézi, hogyan szól a törvény, látni fogja, hogy a nemzetiségek sajnos csak annak egy részére koncentráltak, és azon rész felett elsiklott a figyelmük, hogy több lesz az ukrán az iskolában való előrehaladással, de számos tárgyat lehet anyanyelven tanítani. Pusztán több lesz az ukrán, az anyanyelvi oktatást nem töröltük el. 

Nem fognak mindent ukránul tanítani?

Éppenséggel a lehetőségeik kiterjesztéséről van szó: ezentúl nem lesznek a magyarok arra korlátozva, hogy csak magyarul tanuljanak. Ez egy teljesen bevett gyakorlat a világ legtöbb országában, beleértve Európát is. Ez van az oktatással. Az egészségügyben, függetlenül attól, ki milyen nyelven beszél, mi az etnikai háttere, mindenkinek lesz általános biztosítása…

Az anyanyelvi oktatás nem emberi jog?

Nos, arról van egy politikai vita, hogy mi emberi jog. Ez egy vita. Az emberi jogok igazából a valamihez való hozzáférés jogát jelentik. Ha olyasmire koncentrálunk, mint az emberek egészsége, miközben Ukrajnában etnikumtól függetlenül 11 évvel fiatalabban halnak meg az emberek, mint magyarországi szomszédaik, nos ez olyasmi, amire figyelmet kell fordítanunk. Ez egyértelműen emberi jog: a minőségi egészségügyi szolgáltatás. Tehát hogy normális életet tudjunk élni. Ha az oktatásügy részleteit nézzük, arról vita van, s sok országban meg tudnánk vitatni. Amiért az állampolgárságomról kérdezett… ukrán vagyok. Az etnikai kisebbségek ukránok?

Nem, nem ukránok.

Miért nem ukránok, amikor Ukrajnában születtek, ukrán állampolgársággal?

Mert etnikailag nem tartoznak az ukránokhoz, másik nemzet tagjai.

De, ukránok, Ukrajnában születtek. Ha Magyarországon születtem volna, magyar lennék, nem?

De ez máshogy működik, maga is Amerikában…

Ukrajnában élnek, Ukrajnában élnek. 

A kulturális nemzet tagjai, ami nem az állampolgárságtól függ.

A magyarországi nagykövet tanult magyarul, mivel most Magyarországon él, és felelőssége, hogy megtanulja a nyelvét a népnek, amelyikkel együtt él. Ukrajnában ukránul beszélni természetes dolog. És akár…

Az anyanyelvén beszélni, azon a nyelven beszélni, amelyik nemzetiséghez tartozik, úgyszintén természetes dolog.

Az, de ez nem zárja ki, hogy én angolul is beszéljek. Az a probléma, ha inkább exkluzív lenne, nem pedig inkluzív. Senki nem zárja ki a magyar nyelvet, azt mondjuk, legyünk inkluzívak, és a magyar mellé tegyük oda az ukránt is. 

A törvény szerint csak egy tantárgyat tanítanának magyarul, a magyart, nem?

Egyáltalán nem így van. Egyes tárgyakat ukránul, más tárgyakat magyarul fognak tanítani. Szerintem az történik, hogy olyanok, akik feszültséget akarnak szítani országaink között, ez a személy, aki Moszkvában ül, olyan problémát generál országaink között, ami nem létezik. A kabinetfőnököm Kárpátaljáról származik. Tudja, mennyi magyar él ott, tudja, milyen nyelven beszélnek az emberek. És úgy tűnik, nekik semmilyen problémájuk nincs az új oktatási törvényekkel. Magyarország úgy tüzelte fel magát, hogy közben akik itt laknak Kárpátalján, azt mondják, hogy amúgy is beszélniük kell ukránul például a boltban, és úgyis tudni kell ukránul. Mint ahogy az ukránok a határ túloldalán beszélnek magyarul is. Ezekben a közösségekben ez nem probléma. Szóval szerintem ez egy szándékos félreértés, amivel éket akarnak verni országaink közé, semmint valódi probléma. 

Azért Magyarország mindig küzdött az anyanyelvi oktatásért Szlovákiában vagy Romániában is, vannak magyar nyelvű egyetemek például. Ez nem Ukrajna ellen van, ez az általános magyar megközelítés.

Ott a beregszászi főiskola. De legyünk inkább inkluzívak, mint kirekesztők. Nem azt mondtuk, hogy ne legyenek magyar nyelvű iskolák Ukrajnában, ez kirekesztő volna. Arról van szó, hogy legyen ukrán az iskolákban, hogy mindenki tudjon ukránul, ne csak magyarul. Mert foghatják a magyar adásokat, nézhetnek magyar tévét, hallgathatnak magyar rádiót; de jobban tudnak felvételizni az egyetemre, ha tudnak ukránul is, s nem csak a magyart fogják magyarul tanítani, hanem mondjuk a matekot és más tárgyakat is. A nyelvi határok csökkentik a lehetőségeket, amelyeket növelni szeretnénk.

Összesen 167 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Rohadtul nem hat meg egy ukrán véleménye arról, mennyire nem kirekesztő az új oktatási törvényük. Nem véletlen, hogy nem mi vagyunk egyedül, akiknek ez nem tetszik. Ukrajna innentől nem partner, hanem ellenfél.

Kénytelenek az ukrán nacionalizmusra rágyúrni, mivel más adu nem nagyon maradt az amcsi ügynököknek.

Putyin az oka mindennek. Ki más lenne?
Megnézném én azt a "náci és szovjet hadsereggel szemben" ellenálló nagypapát is.

Válaszok:
Csigorin | 2017. szeptember 12. 16:53

Ukrajnában elsősorban oroszul beszélnek. :)

Annyira föld alatti volt a mozgalom.

"Euromaidan", ami 5 milliárd dollárba került.

Kárpátalja visszatér, Donyeck orosz rész lesz és a Radában beszélhetnek , verekedhetnek ukrànul a kormányban meg elővehetik a hébert.

Az ukràn nyelv a nagyorosz ruszi nyelv lengyel-litván módosulata.

"Ukrajnát fel kellene osztani Lengyelország, Oroszország és Magyarország között. "

Úgy, hogy azért maradjon valami Oroszorszàg és Magyarisztán közt! Ott beszélgethetnek ukránul akár.

A szandekos felreertest te koveted el, mikor szandekosan osszekevered az allampolgarsagot a nemzetiseggel.

Es megegyszer: nem arrol van szo, hogy alapelvaras lenne mindenhol minden nemzetisegnek anyanyelvu oktatast biztositani doktoriig felmenoleg. Ezt irrealis lenne megkovetelni egy orszagtol ahol meg nyomokban se letezett addig.
Hanem arrol hogy ott, ahol ez mar MEGVOLT, ott semmi egyeb mint szandekos rosszindulat es aljassag, ezt MEGSZUNTETNI.

Hat az ugy tortent hogy mikor a nacik kerdeztek akkor a szovjetekkel, mikor a szovjetek akkor meg a nacikkal szemben volt ellenallo... Mindig ahogy a szive diktalta :)

"mit gondol, fontos a Magyarországon élők számára, hogy beszéljenek magyarul? Tudnának anélkül Magyarországon élni, hogy beszéljenek magyarul?"

A kérdés nem passzol a rendelkezéshez.
Ukrán nyelvtanulás, meg ukrán nyelven való tanulás két különböző dolog. Azzal egyet lehet érteni, hogy alsó és felső tagozatba bevezetik az ukrán nyelvtanulást és kötelezővé teszik. Jelen esetben azonban nem erről van szó. Kötelezővé teszik az ukrán nyelven való oktatást, mellyel tiltják a magyar nyelven történő oktatást.

A Radában oroszul "beszélgetnek": https://youtu.be/3w6b3C8CpwA

Vlaszov unokái. Egyébként meg az országot szét kell darabolni, Kárpátalját hozzánk csatolni. A ruszinok is szívesebben tartoznának hozzánk.

Kár, hogy nem tette fel a kérdező:
Ismeri-e Nulandot, Kagant, Scheppelét?
De a magyar az mindig a lényegről marad le, sajnos!

A végzettsége mi lehet?

"Az emberi jogok igazából a valamihez való hozzáférés jogát jelentik."

Amikor egy ilyen mondatot bedobnak axiómaként, az egy nagyon veszélyes dolog. Ugyanakkor ebből levezethető az az
emberi jog, hogy mindenkinek joga van anyanyelvén hozzáférni
a legmagasabb szintű oktatáshoz. Igen, az egyetemihez is.

"Protestánsok üldözték a katolikusokat, de nem vették el tőlük a megélhetésüket. Katolikusok üldöztek protestánsokat, de nem zárták le előttük a mezőgazdaság és a kézművesség lehetőségét."
" A keresztény Európa története során mindig szabályozni kellett a tevékenységét. Ha ő belépett a kereskedelembe, a kereszténynek ki kellett belőle lépnie. Ha orvosként dolgozott, ő csinálta az üzletet. Ha mezőgazdasági termeléssel foglalkozott, a többi farmernek másra kellett átállni. A törvénynek kellett azért működnie, hogy a keresztény ne kerüljön a szegényházba. Annak ellenére, hogy szinte minden foglalkozástól eltiltották, mindig megtalálja annak a módját, hogy pénzhez jusson. Sőt, hogy meggazdagodjon."
"...a zs..ó egy pénzkapó. Ezt tette élete végső céljává."
Ukrajnában található a világ legjobb, legértékesebb termőföldje, amelynek - mivel a pénzkapók bankvezérelte farmertermelése a termőföldekből mérgezett pöcegödröt csinált - a következő évtizedekben óriási jelentősége lesz.

"2013-ban költözött Ukrajnába."

Vagy átdobták műveleti területre..

"Tunyatroll barátunk nagyon örülne, ha az orosz keresztény fehér testvérnépünk közvetlen határral rendelkezne hazánk vonatkozásában."

Tunyatroll kevés ebben. Volt már közvetlen határ Szovjet-Oroszországgal. Nem vált be..

Klicskó - Kijev polgármestere mindenesetre oroszul beszél. Meg akcentusos németül. Meg gagyi angolul.

Tegyük hozzá: Németországba.

Ja, a haraso helyett dobret használnak, aztán csak a benszülött oroszok ismerik meg a különbségeket.

mintademokrácia = amcsi bábkormány

De Ulana!
Ön és családja bárhol a világban ukrán maradt. Gondolom ukránul is beszélnek.
Ez szép.
De akkor miért ellenzi, hogy egy magyar akiket Csehszlovákiához, Szovjetunióhoz, majd Ukrajnához csatolják magyar maradt és magyarul akar tanulni?
Ugyanez más nem ukránra is igaz.

Valaki szóljon már neki, hogy a magyarok úgy lettek ukránok, hogy ki sem léptek a házukból.
Ha Ukrajna a trianoni és a párizsi békeszerződést nem tartja magára nézve kötelezőnek, mivel azt a Szu írta alá, semmi baj, állítsa vissza a határokat. Állítom, hogy minden iskolában kötelező lesz az ukrán nyelv az után is- mivel a vegyes lakosságú részeken így helyes - de csak mint nyelv, ahogy kötelező lesz a magyar nyelv is mindenkinek.
Egyébként a magyarok így jártak el a bécsi döntés után is például.

"Szerencsétlen ukránok, még normális népnevük sincs."
U kraine
kb. a határnál ( vagy azon is túl)

Ez az ukrajnai eszdéeszes Hordágy Ágnes!

Ez a miniszter sztori mint cseppben a tenger mutatja meg, hogy itt vmi nagyon bűzös..

Trianonnak meg a török hódoltsàg àgyazott meg. Az ukrán projektnek is könnyen szétdarabolódàs a vége. State Department hollywoodi mesefilmeken nőtt fel.

Nézd Kárpátalján, ha ezt vesszük a ruszinon kívül lehetne oroszt is tanítani, meg románt is.
Él ott vagy 10 ezer ruszin vagy 150 ezer magyar, meg vagy 800 ezer ukrán, cigányok meg románok és oroszok.
A ruszinok nagyobb számban a szlovák és volt lengyel területeken élnek, amitől még lehetne itt is egyetemük.
Vannak ott zsidók, lengyelek meg örmények is.
Lehet még német is osztrák is akad.
Legtöbb ukránból van.
Én így tudom.

Ez így van.
A magyar korona alatt évszázadokig békében élt itt mindenféle náció, ezek uszították egymás ellen a népeket. Egy egységes nagy Magyarország veszélyt jelentett nekik.
A török ellen is együtt harcoltak.

Lemberg volt a Habsburg birodalom utolsó bástyája.
Nyomokban kultúrváros még és már.
A kilencvenes években amikor Ukrajna fgtlen lett, régi jó szokás szerint megágyaztak a permanens káosznak, megint nem etnikai vonalzóval húzták a határokat.
Az Antall-Jeszenszky külügy minden területi követelésről - ezredszerre - lemondott, ezzel precedenst teremtve, csak, hogy legyen egy nagy valami Mo. és Oroszország között. Kárpátalja népe akkor szívesen csatlakozott volna. A ruszinok is. Kaphatott volna területet Szlovákia is, lengyelek is. Az iparosodottabb orosz és zsivány keleti megyék meg Oroszországhoz húztak. És akkor lett volna egy stabilabb homogénebb kijevi tartomány, ahol akár ukránul is megtanultak volna beszélni. Így is - úgy is széthordtak mindent ami a levegőnél nehezebb. Ez a kisebb homogénebb Ukrajna egyszerre lehetett volna FÁK állam és EU vámszabad terület. Remekül elseftelgethettek volna, relatív gazdagságot eredményezve kialakulhatott volna egyfajta polgárság és az amerikai zsidók is nyugodtabbak lennének, nem a folyamatos felforgatáson járna az eszük. Lassan egy évvel a US választások után a State Departmentet és csatolt részeit nem sikerült kipucolni, kísérlet sem volt rá, ember sincs hozzá. Igaza van itt egy posztolónak. Antall nem kapott nagyobb ellenállást az apparátusban 90-től.

'Népek: ukrán 77,8%, orosz 17,3%, fehérorosz 0,6%, moldován 0,5%, krími tatár 0,5%, bolgár 0,4%, magyar 0,3%, román 0,3%, lengyel 0,3%, zsidó 0,2%, egyéb 1,8%' (Wikipedia)
Nemzetiségi összetételüket tekintve messze vannak a nemzetállamtól. Az ukrajnai oroszok elszakadási törekvését így nem tudják leszerelni.

Ukrajnában ukránul.
Csakhogy Kárpátalja nem Ukrajna.

Hazudsz, liba! És maszatolsz!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés