„A pokol a többi ember” – a népirtás lélektana

2017. szeptember 10. 17:39

Demeter András
Mindset Pszichológia

Az erősödő ellentétek és a bűnbakképzés miatt, a rohingyák csoportját már nem lehet pusztán elkerülni és tudomást sem venni róluk, a folyamat örvényszerűvé válik.

„Az összes citált genocídium előjele valamilyen társadalmi krízis, kontrollvesztés volt (például a ’30-as évek gazdasági válsága). A nehéz helyzetben a szekértáborok zárják soraikat, védik értékeiket és normáikat. A vezető követése és az egyszerű, ökölszabályok mentén kitervelt megoldások preferálása lesz a jellemző (Fritsche és munkatársai, 2008). Mint olvashattuk, Mianmarban – az amúgy is gyenge gazdasági környezetben – egy lazuló katonai diktatúra áll az ország élén. Az átmeneti időszakok sosem kímélik a társadalmat, az eleve létező vallási és csoportellentétek kiéleződtek.

Az erősödő ellentétek és a bűnbakképzés miatt, a rohingyák csoportját már nem lehet pusztán elkerülni és tudomást sem venni róluk, a folyamat örvényszerűvé válik. Jellemzően a kollektív megkülönböztetés kezdeti stádiumában a kiszemelt csoportot még fenyegetőnek és erősnek címkézik (a nácik szerint a zsidók irányították a világot, a törökök szerint az örmények az oroszokkal kollaboráltak). Később, a már felhergelt tömegek számára akkor képes a vezetés a már veszélyesként aposztrofált csoportot még alantasabbá tenni, ha egyszerűen megfosztja emberi jellegétől. 

A dehumanizáció lehetővé teszi a fizikai agresszió megengedését az adott csoport ellen és növelheti az esélyét a külső vagy belső segítségnyújtás elmaradásának (Glick, 2005).

Nemcsak az elkövetés de az igazolás is lélektani alapokon nyugszik. Az elkövetők érezhetik, hogy meg kellett tenniük mindezt, hiszen »vagy ők, vagy mi«. Ismerünk eufemikus példát is: »nem tömeggyilkosság, hanem végső megoldás«. A moralitás hangján megszólaló »meg kellett tennünk«, vagy a felelősség félretolásával jövő kilégzés, a »parancsra tettük« is ismerős lehet.

A jelek baljósak tehát, a folyamat elindult, és aggodalomra ad okot, hogy vajon jut-e elég figyelem a világ eme tájékára is. Naiv feltételezés, hogy ilyen esetekben nem szólhatnak egy ország dolgába kívülről? Ha nem is népcsoportok szintjén, de Kitty Genovese esetén megtanulhattuk: a felelősség nem oszlik el.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/117494

Ajánljuk még a témában