A bérunió és a kérdőjelek

2017. szeptember 6. 07:19

Jobbágyi Gábor
Magyar Hírlap

Hasonló megváltó ötlet a szocializmus idején is felmerült hazánkban, lehet, hogy Vona elnök úr emlékeiben ez rémlett fel. Emlékezetem szerint „bérszínvonal-gazdálkodásnak” nevezték.

„Tegyük hozzá, hasonló megváltó ötlet a szocializmus idején is felmerült hazánkban, lehet, hogy Vona elnök úr emlékeiben ez rémlett fel.

Emlékezetem szerint »bérszínvonal-gazdálkodásnak« nevezték. Akkor is meg kellett fizetni a jó szakembereket, hogy valahogy működjön a gépezet, s még el kellett tartani az improduktív nómenklatúrát is. A csodaszer a »bérszínvonal-gazdálkodás« volt. Ez azt jelentette, hogy adott gazdasági egységnél az egy dolgozóra eső átlagbér nem léphet túl egy bizonyos összeget. Ennek módszere az volt, hogy mondjuk néhány száz jó szakember és a nómenklatúra mellé fel kellett venni éhbérért több ezer képzetlen, gyakorlatilag használhatatlan munkást, akiknek különösebb feladatot nem tudtak adni az adott munkahelyen. Mindenki boldog volt, a nómenklatúra, a jó szakemberek, de az éhbérért foglalkoztatottak is – és lehetett dicsekedni a teljes foglalkoztatottsággal. A jelenséget bátor közgazdászok finoman »kapun belüli munkanélküliségnek« nevezték, és a rendszerváltás után azonnal megszűnt, mivel a hazai és külföldi önálló jogi személy munkaadók nem voltak hajlandók átvenni piaci körülmények között a gyakorlatot.

Ez is eredményezte a kilencvenes évektől az utóbbi időkig létező hatalmas munkanélküliséget. Kérdés, ha a szocializmusban csődöt mondott egy hasonló rendszer, s jelenleg sem alkalmazható egy országon belül sem, hogyan lenne alkalmazható az Európai Unióban? Sehogy.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/117247