Nyugat és Kelet „másságáról”

2017. március 24. 9:09

Csizmadia Ervin
Mandiner
Mi folyton a szétesésünk különféle stációiban élünk, a nyugatiak pedig – a mostani időkig – egységük különböző fázisaiban.

Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatójának írása

 

Ivan Krastev, a nemzetközi hírű bolgár politológus How to avoid Europe’ disintegration című írásában elmeséli, hogy a korábbi európai bizottsági elnök, Barroso egy alkalommal megkérte őt, mondjon véleményt arról, mit kellene tennie az Európai Uniónak a 2008-as válság idején, azaz hogyan lehetne javítani az európai integrációt. Krastev azt mondta Barrosónak, hogy ő bizony nem sok mindent tud javasolni, lévén nem integráció-specialista. Ám – hiszen ő kelet-közép-európai – annál nagyobb szakértője a dezintegrációnak. „Egy olyan projektet tudok vállalni, amely a szétesés logikájáról szól.”

Nos, igen. A mi kelet-közép-európai kultúránk valóban ezen a ponton különbözik a leginkább a nyugatitól. Mi folyton folyvást szétesésünk különféle stációiban élünk, ők pedig (legalábbis a mostani időkig) egységük különböző fázisaiban.

Nagyon leegyszerűsítve ez a fő különbség Nyugat- és Kelet-Közép-Európa között.

*

Az persze egy következő kérdés, hogy vajon miért olyan kevés egymásra hatás történt a két régió között a csatlakozási folyamat elmúlt évtizedeiben. Nagyjából két végletben mozog Európa e két történelmi régiójának „történelmi” szimbiózisa az 1990-es évek végétől.

A nyugati értelmezési kód az, hogy a keletiek örüljenek, hogy csatlakozhattak, csapják össze a bokájukat s lehetőség szerint mind teljesebb módon koppintsák le azt, amit a Nyugat tud és kínál. A keletiek értelmezési kódja ezzel szemben (lásd a visegrádi négyeket elsősorban), hogy a Nyugat nem hajlandó kellő mértékben tiszteletben tartani a keletek értékeit, tehát a Keletnek – bizonyos értelemben – „lázadnia” kell ez ellen.

Nem kell nagyon ragozni, hogy egyik véglet sem túl szerencsés, noha tökéletesen feltételezik és kiegészítik egymást. A nyugati, fejlett uniós tagországok nem értik, a keletiek miért nem hozsannáznak; a keletiek pedig nem értik, miért is kéne hozsannázniuk. Hát, nem is teszik, sokkal inkább kritikusak.

Sőt, Orbán Viktor egyenesen az EU megújítójának szerepére tör.

Pedig amit Krastev felvetett Barrosonak, az kiterjesztve is értelmezhető lenne. Valami olyasmiről van szó, hogy bár egy szövetségi rendszerben és egy közösségben vagyunk, de mégsem ugyanazt tudjuk. Nyugat-Európa más történelmet élt meg, mint a mi régiónk, ezért – a maga szempontjából joggal – kéri számon a nyugati típusú liberális demokráciát. Ahhoz persze, hogy ezt megtegye, épp ezek a mély történelmi tapasztalatok kellenek. Például arról, hogy a fejlődés létrehozza az elitek, majd pedig a nemzetek, utána pedig a nemzetállamok feletti integrációt. Logikus ez a lépcsőzetes folyamat? A nyugati fejlődést figyelve: teljesen.

Ámde Kelet-Közép-Európa egy egészen más történelmet élt. Abban az elitek közötti integráció, megbékélés már a történelemben sem igen volt jelen, s így maradt ez napjainkig. Nemzetállamok között? Amikor Magyarország nemzetállam lett, 1919 után, meglehetősen ellenséges nemzetállami környezet vette körül, s mesebeszéd, hogy az államszocializmus idején a KGST valamilyen összeharmonizáló nemzetállami környezet lett volna. Valami ilyesmire gondolhat Krastev, amikor magát a dezintegráció specialistájának nevezi. Naná: a látszat-közösségiség lebontásának temérdek példáját élhettük mi meg. Ebből persze nem következik, hogy ha belekerülünk egy nyugati típusú integrációs környezetbe, abban azonnal élni is tudunk.

Sajnos, nem következik.

*

Ráadásul maga a Nyugat is temérdek válságjelenséggel küszködik Barroso óta, folyamatosan. Ezekre a nyugati mag-országok (pláne Kelet-Közép-Európa irányában) egyre ingerültebben reagálnak. Valljuk be, iszapbirkózás zajlik a két régió között. Ahelyett, hogy ezek ketten közelebb kerültek volna egymáshoz, éppenséggel távolodtak.

Az újraközeledéshez a „Krastev-modell” ajánlható. A kelet-közép-európai országok mást tudnak, mint a nyugatiak.

Eljött tehát az országok és régiók közötti „másságok” értelmezésének ideje. Ez nehezebb lesz, mint a demokrácia szerencsésen sikerült bevezetése. Demokráciát építeni könnyebb, mint szembesülni az újonnan létrejött demokráciák történelmi „másságával”. Nem jó út, ha a két régió kiélezi ellentéteit; célszerűbb a másságukkal való számvetés. Ez lehet ugyanis az EU jövőbeli megerősödésének záloga.

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A dezintegráció, a szétesés szerintem inkább a Nyugatra jellemző.

Először dezintegrálták Istent a mindennapokból.

Utána a nemzetet próbálták meg.

Aztán következett a nemek dezintegrációja.

Jelenleg pedig a görög-római-keresztény alapú európaiság szellemét dezintegrálják.

Amit pótlékként kínálnak: multikulturalizmus, ami a dezintegráció csúcsterméke.

Válaszok:
kalotaszeg | 2017. március 24. 13:56

Nem sok hajlandóságot látok Nyugat-Európa politikai elitjében a keleti történelmi tanulságok megismerésére és a kommunista uralom alatt eltöltött évtizedek során kialakult függetlenségi szemlélet akceptálására.

Rendszeresen látom magyarázatként a Hajnal-vonalat.
Szívesen olvasnék erről cikksorozatot a Mandineren.

Amit Nyugat(-Európá)nak nevezünk, az a Frank birodalom öröksége, újraegyesülésük természetes folyamat. Tőlük keletre már más a helyzet, nem rokonnépek élnek egymás mellett. A központi irányítás nem magától értetődő.

Szerintem most egy más malomban őrölsz.

Az általad leírt nyugat dezintegrációja, amennyiben "dezintegrácóról" van szó, inkább egy belső implozió, dekandens inmagába roskadás, kiürülés. Annyiban viszont még így is "integratív", hogy minden bagába szippant, homogenizál, még azt is, ami belülről esetleg szétveti – birodalmi egységre törekszik, és csodálkozik, ha nem marad egybe a konstrukció.
(Barroso szóhasználatában az EU-integráció a centralizmust jelenti.)

Közép-Európa (pozitív) dezintegráló dinamikája itt abban mutatkozik jelent, hogy önmagát, illetve a népek egyen-egyenként ként önmagukat, mindig kelettel és/vagy nyugattal szemben határozzák meg. Pont azáltal erős és "építő", hogy az elkülönülésben találja meg az önazonosságát, profilját és fedezi fel emancipációs és fejlődési lehetőségeit. Ez egy hatalmas "super-power".


A cikk nagyon elmés és igaz.

Talán jobb lenne, ha a jelenséget nem dezintágrációnak, hanem disszimilációnak nevezné (az asszimilációval szemben). De ha jól értem, Krastev szóhasználatát követi, aki pedig Barroso "EU-integrációs" törekvésére válaszol.

Válaszok:
kalotaszeg | 2017. március 24. 13:57

(bocs a sok hibáért, többször elugrott az oldal a szerkesztés közben. Remélem, még érthető.)

Szerintem nincsen igazad. Igenis történelmi valóság, hogy szeretünk összefogni, és mindig újra és újra hajlandóak vagyunk a szövetségre. Szeretjük, ha szeretnek, és szeretnék, ha még jobban szeretnének. Már-már kuncsorgunk is érte.
Az nem a mi rovásunkra megy, hogy nem hogy nem védenek meg minket, de élőpajzsként tartanak maguk elé "szövetségeseink", vagy hogy képtelenek elviselni a látószögünk érvényességét.

Nem tudom, miért lenne erény, ha beletörődnénk az udvaribolond szerepébe, vagy az "utolsó csatlóséba".
Egyébként is "bolond, aki emberben bízik", vagy akár Nyugateurópa érdekszférájában. Nem érdekeink közösek elsősorban, hanem ÉRTÉKEINK. Sajnos a liberális nyugat azt a trükköt alkalmazza, hogy aki nem érdekeit szolgálja, attól elvitatj a közös érték-alapot - ezzel zsarol morálisan. (Egymást is ezzel zsarolják egyébként, ott nyugaton.)

Az az igazi vesztes, aki - mint a hazai balliberális 'szellemi' elít - a Nyugat simogatását tartja saját morális helyzetünk elbírálása mércéjének. És a dörgölőzést az erkölcsi emelkedettségnek?

Miért kéne azt hinnünk, hogy a Nietzschei Übermensch: az erősebb, tehetősebb és ütősebb, morálisan is AUTOMATICE felsőbbrendű nálunk?!
Onnan több száz egomán, cinikus és értelmetlen háború, plusz minimum két gyilkos ideológia és két tetemes világégés ömlött, rajtunk keresztül pusztítva, a nemzetekre.

Nem állítom, hogy tökéletesek lennénk, és nem tagadom, hogy hajlamosak vagyun a széthúzásra. Házon belül.

Én másról írtam, arról, hogy hogyan, milyen lojalitással viszonyultunk és viszonyulunk Európához és az Európát éltető értékekhez.

Az önsajnálat nem jó tanácsadó, de az önmarcangolás sem. Európa népeitől sokat tanulhatunk, de a gőgjüknek és felsőbbrendûségí affektáltáságuknak igazán kár lenne bedőlnünk.
Velünk pedig galádul elbántak, nem egyszer.

Ez a modell már túl egyszerű. :)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés