Brexit

Brexit: EU-s intézményeket csábítana Budapestre a kormány

2016. november 2. 7:35
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint hivatalosan is pályázott Budapest arra, hogy a Brexit után otthont adjon az uniós bankfelügyeletnek és a gyógyszerhatóságnak – írja a Magyar Idők. Ezzel egyidőben több nagyvállalatot is az országba csábítanának Londonból: őket az adózás egyszerűsítésével nyernék meg.

Az Európai Unió több fontos intézményét és nyugati nagyvállalatok nagyobb csoportját is Magyarországra csábítaná Londonból a kormány a Brexit miatt – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek. A miniszter elmondása szerint az EU bankfelügyelete is új székhelyet keres, Magyarország pedig már be is nyújtotta pályázatát: szerinte gazdasági előnyök egész sora is fűződhetne ahhoz, ha a felügyelet székhelye ezentúl nálunk lenne. Felmerült még ezen felül más, jelenleg a szigetországban működő uniós hatóság Magyarországra költöztetése: komolyan fontolgatja a kormány az uniós gyógyszerhatóság ideköltöztetésének lehetőségét is – írja a lap.

A kormány azonban nem csak a különböző Londonban működő uniós hatóságokkal szemez, hanem olyan cégekkel is, amelyek a Brexit miatt új székhelyet kereshetnek maguknak a kontinensen. „A cégekért folytatott versenyben hazánk is megpróbál részt venni” – nyilatkozta Varga. Szerinte a legfontosabb feladat most az adóeljárás, az adóadminisztráció egyszerűsítése. 

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nagy-Magyarország és Nagy-Britannia együtt sokra mehetne! :)

A magam részéről nagyon-nagyon örülnék, ha sikerülne. Feltehetőleg nehezebb lenne eladni Svédországba, Németországba a pesti utcákon dübörgő barna inges csizmákat és a többit.

Egyébként is, lássák minél többen, h. itt béke és nyugalom van és a magyarok különben is egy nagyon rendes társaság.

Nem hiszek abban, hogy az ilyen jellegű cikkekhez idő előtti, valóban érdemi és értékelhető vélemény származhat.
Aki az ilyen jellegű értesülésekhez mélyebb tartalmú hozzászólásokkal próbálkozik, az vagy csak a trollkodási ingerületének nem tud parancsolni, vagy grafomán.
Első blikkre egyébként egy ép érzékű egyén csak azt mondhatja, hajrá!
Hogy mégis végignéztem a kommenteket, az azért történt, mert kíváncsi voltam, hogy a kormányt és szándékait, lépéseit mindenben csak gyalázni képesek milyen érvekkel tudnak előállni. Nos, nem csalódtam, szánalmasakkal.

Miért? Megszűnik az EU?

LOL, hülyegyerek.

Az igét figyeld, azt az egyet eltaláltad: KORMÁNYOZ.

A "Gyógyszer Felügyeletnél" van esély, a "Bankfelügyelet" viszont nyilván megy Frankfurtba, úgy is ott van az Unió Központi Bankja....

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés