Bayer Zsolt lovagkeresztjéről

2016. augusztus 25. 20:50

Zárug Péter Farkas
Demokrata

Ígérem, ha egyszer Tóta W. Árpádot egy kormány felterjeszti lovagkeresztre, én nem leszek az ellene csaholók között. Akkor sem, ha világlátásom inkább a Bayerével egyezik.

(…) A kitüntetések körüli botrányok nem új keletűek a Tisza-parton. A rendszerváltozás húsz esztendejében, de még az azt követő öt-hat évben is, a különféle politikai tiltakozások egyik formájává nőtte ki magát az állami kitüntetések elfogadása, vagy azok visszautasítása, netán az átadás-átvétel protokolljainak tényleges, vagy szimbolikus megsértése.(…)

E téren a 2006-os március 15-i állami díjátadások szinte mindent megmutatnak abból, ami a közélet díjazottjai kapcsán felvetődött az elmúlt két évtizedben.(…)

Az ideáltipikus formák három névhez kapcsolódtak: Marjai Józsefhez a rendszerváltás előtti, állampárti évtized miniszterelnök-helyetteséhez, Fekete Jánoshoz, az állampárti idők magyar gazdaságának egyik legfőbb irányítójához, az MNB volt elnökhelyetteséhez, valamint Szabad Györgyhöz, az első, szabadon választott parlament házelnökéhez. A kitüntetést a három közjogi méltóság, Sólyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szili Katalin házelnök adta – volna – át.

Sólyom előzetesen jelezte, hogy a diktatúra fenntartásában játszott szerepük miatt, sem Marjait, sem Feketét nem tartja méltónak a kitüntetésre, de mivel a kitüntetést ő „csak” formálisan írja alá, ezért ezt megtette az ő esetükben is. Ám szimbolikus tiltakozásának jeleként Marjainak csak kínos kivárás után nyújtott kezet gratulációra, de Fekete Jánosnak már nem nyújtott kezet, neki nem gratulált.

Szabad György pedig Gyurcsánnyal nem fogott kezet. Szó szerint átlépett rajta, mintha ott sem lenne.(…)

És igencsak hosszú a listája mindazoknak az elmúlt huszonhat évből, akik, vagy el sem mentek, vagy mások miatt visszaküldték a kitüntetéseiket a mindenkori hatalom, vagy annak valamely kitüntetettje miatt.

Talán a leginkább visszatetsző vitára azért mégiscsak Kertész Imre Magyar Szent-István Rend díja körül bontakozott ki, pro és kontra. E díj a magyar állam által adományozható legmagasabb díj, nincs nagyobb.

Ahogy irodalomban sincs nagyobb a Nobel-díjnál. Annál a díjnál, amivel Kertész Imrét a világ már elismerte. Majd 2014-ben a magyar állam vezetői is úgy gondolták, hogy a világ legnagyobb irodalmi díja után, talán érdemes az író a magyar állam legnagyobb elismerésére is. Amit az író, betegsége ellenére is, személyesen vett át – Orbán Viktortól.

És akik Marjainak, meg Feketének, meg Gyurcsánynak gond nélkül tapsoltak, szúrós szemekkel és vitriolos tollakkal fordultak Kertész-felé: Micsoda dolog, hogy átveszi a díjat Orbántól, miért nem protestál, és miért nem használja politikai tiltakozásra az alkalmat?!?

A legmesszebb a Kanadai Magyar Hírlap egyik szerzője ment el, aki a baloldalról azzal támadta Kertészt és családját, hogy Parkinson-kórja miatt valójában Kertész már nem is tudta, mit tesz, amikor a díjat elfogadta, mert nem volt tudatánál, helyette családja hozott döntést, ami viszont teljes „morális csődöt” jelent. A szélsőjobb meg Kertész »holokausztiparban« betöltött szerepéről acsarkodott.

Kertész meg méltóságteljesen tűrte mindezt.(…)

Ha objektivizáló alapállásomat elhagyom, s a magam véleményét nyíltan fejezem ki, akkor ezerszer inkább Bayer, mint egyszer Marjai és Fekete.

De ígérem, ha egyszer Tóta W. Árpádot egy kormány felterjeszti lovagkeresztre, én nem leszek az ellene csaholók között. Akkor sem, ha világlátásom inkább a Bayerével egyezik.(…)

(Az írás teljes terjedelmében a Demokrata aktuális, nyomtatott lapszámában olvasható.)

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/103492

Ajánljuk még a témában