Érdemes részt venni a kvótanépszavazáson

2016. július 7. 14:25

Bencsik Gábor
Mandiner

A kvótanépszavazás fehéren-feketén belpolitikai sakkhúzás – is. Európa, azon belül Magyarország 2015 tavaszán történelmi kihívás elé került. E kihívásra a magyar baloldal, együtt az összes európai baloldali erővel, katasztrofálisan rossz választ adott, a kormány azonban némi belpolitikai marketingkampány után határozott és jó választ talált.

nepszavazas_kvota.jpg

Vendégszerzőnk, Bencsik Gábor írása

 

Azt írja Stumpf András, hogy ő nem megy el a kvótáról szavazni. „Tehát ha a kérdésre adott »nem« válasz önmagában egyértelmű is, ez cseppet sem jelenti, hogy el is kell mennem szavazni, hiszen a szavazatom egyáltalán nem befolyásolja az ügy kezelését, kimenetelét. Vagy ha igen, annál rosszabb.” Mert az azt jelenti, hogy kilépünk.

Stumpf András úgy téved, hogy igaza van. Úgy van igaza, hogy téved.

Ez a népszavazás jogérvényesen nem dönt el semmit, akkor sem, ha érvényes és eredményes lesz. A jogkövetkezményekkel járó népszavazások között semmi keresnivalója. 

A népakaratot kifejező népszavazások közé azonban gond nélkül beilleszthető. Márpedig a népakarat kifejezése nem lebecsülendő dolog.

*

Igaza van Stumpf Andrásnak: a kvótanépszavazás nem a nép megkérdezése arról, hogy alternatív lehetőségek közül melyiket választja vagy támogatja. És igen: a szavazólapon szereplő kérdés sugalmazza a választ. Azt is tudjuk, hogy a lakosság többsége ellenzi a kvótát − a népszavazás kimenetelének valódi kérdése csupán az, hogy hányan mennek el szavazni.

Mert a részvételi aránynak legitimációs tétje van. Mint ahogy az egész népszavazásnak. A népszavazással kinyilvánított közakarattal szemben ugyanis felettébb nehéz politizálni. Itthon is és Brüsszelben is.

Mielőtt ebbe belemennénk, vessünk föl egy fontos államelméleti kérdést: helyes-e a népet megkérdezni? Finomítva ugyanezt a kérdést: vannak-e témák, amelyekről a népet inkább nem kellene megkérdezni? 

Ez valódi, évszázados vita tárgya. A klasszikus példa a halálbüntetés: a világ legtöbb országában a nép simán megszavazná, különösen egy-egy kirívóan brutális bűneset után – ezért a világ legtöbb országában az elit gondosan elkerüli, hogy népszavazás legyen róla. Nyilván az adókról sem népszavazunk, a legtöbb fejlett országban ezt egyenesen tiltja az alaptörvény.

De azért ez nem olyan egyszerű ügy. Először is, az Egyesült Államoktól sem lehet elvitatni a demokratikus voltát azon az alapon, hogy ott halálbüntetés van. Másodszor pedig, a demokrácia előnyök és hátrányok együttese. Itt van például a választói cenzus, a választási jog korlátozása. Az életkori korlátozást szinte mindenki elfogadja, bár a konkrét korhatárról bőven van vita. Vajon nem lenne-e mindnyájunk számára előnyösebb, ha valamilyen minimális iskolai cenzus is volna – mondjuk nyolc általános? Nem lenne-e jobb, ha az értelmes döntést meghozni képtelen emberek, akik rendre a legócskább demagógok szavazóivá lesznek, kimaradnának a közös dolgaink eldöntéséből? De bizony, ennek rengeteg előnye lenne, még az ő számukra is. És az általános, titkos választójoggal szemben még sincs alternatíva. A költség-haszon egyenleg egyértelműen mellette szól.

Igaz ez a népszavazásra is. Drága dolog, manipulálni lehet vele, rövid távon félreviheti a dolgokat – mégis a demokrácia alappillére. Lehet megnehezíteni a kezdeményezését, hogy csak a valóban sokakat megmozgató kérdésekre kerüljön sor, de elvitatni a létjogosultságát magának a demokráciának a megkérdőjelezése. Amire az elit mindenkor hajlamos, amikor a „nép” engedelmetlenkedik, és a maga feje után indul.

Az sem baj, ha a konkrét kérdés másról szól, mint a mögötte rejlő üzenet. Az emberek megértik ezt is.Nem azt mondták, Feri, hanem hogy menj a picsába.” A Fidesz annak idején valójában nem a vizitdíjról kérdezte a népet, hanem a Gyurcsány-kormány teljesítményéről. És a nép arra is válaszolt.

*

Most vissza a politikához. A kvótanépszavazás fehéren-feketén belpolitikai sakkhúzás – is. Európa, azon belül Magyarország 2015 tavaszán történelmi kihívás elé került. E kihívásra a magyar baloldal, együtt az összes európai baloldali erővel, katasztrofálisan rossz választ adott, a kormány azonban némi belpolitikai marketingkampány után határozott és jó választ talált. A kormánynak az az érdeke, hogy ezt a tényt minél többször közhírré tegye, a témát minél tovább a felszínen tartsa és politikai ellenfeleivel minél többször fenékig itassa a keserű poharat. A kvótanépszavazás erre tökéletesen alkalmas.

A dolgokon felülemelkedő, világpolgár értelmiségiként mondhatnánk, hogy jó, jó, de ebből a játszmából én kimaradok, szórakozzanak a politikusok egymással.

Csakhogy a migránsválság valódi válság, és a kormány valódi, történelmi jelentőségű válaszokat adott rá. Világpolgár értelmiségiként sem mondhatja senki, hogy ehhez semmi köze – mert köze van, ha akarja, ha nem. Ahogy Csizmadia Ervin itt a Mandineren megfogalmazta, a történelem most történik, és az értelmiséginek erkölcsi feladata részt venni ebben a történésben.

Az ügynek van ráadásul külpolitikai, sőt – ne féljünk kimondani – világpolitikai jelentősége is. Brüsszelben, Berlinben nagyjából tudják, hogy mi lesz a magyar kvótanépszavazás eredménye, meglepetés aligha éri őket. Mégis alapvetően más dolog ismerni a közvélemény-kutatási adatokat, és más két-hárommillió szavazattal szembesülni. Ha nem lesz meg az ötven százalék, még lehet arra hivatkozni, hogy csak a kisebbség többsége nyilatkozott. De ha meglesz, az nagyot fog szólni.

*

Stumpf Andrásnak igaza van: egy magyar népszavazás Brüsszelt semmire sem kötelezi. És mégis téved: egy többségi nemmel szemben Brüsszel egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy mégis ledugja a magyarok torkán a kvótát. Ha megtenné, azzal a népfelség elvét tagadná meg.

Abban is igaza van Stumpf Andrásnak, hogy Magyarországnak érdeke az EU tagság, és felelős értelmiségi nem lehet részes olyan folyamatokban, amelyek akár csak veszélyeztetik ezt a tagságot. De abban sokakkal együtt téved, hogy a magyar kormány ilyen irányban indult volna el. Amikor Tamás Gáspár Miklós arról ír, hogy a kormány HIVATALOSAN bejelentette a kilépési szándékát, akkor nem a valóságról tudósít, hanem arról a vágyáról ad számot, hogy a magyar kormány ilyesmit mondjon – hogy aztán annál nyilvánvalóbb legyen mindenki számára, „ezek” milyen szörnyetegek. TGM, mint évezredek óta annyian, szómágiához folyamodik, abban a reményben, hogy amit kimond, az ezzel valóságos létet nyer. A magyar baloldal – ki tudja, tán valami pótcselekvés kényszeréből – amúgy is vonzódik a szómágiához. Mélyen hiszik például, hogy ha egy kijelentést gyűlöletbeszédnek mondanak, akkor az tényleg gyűlöletbeszéddé válik, és mint ilyen, megbélyegezhető. Ezért ragaszkodnak ahhoz is, hogy a kormány migránspolitikáját idegengyűlöletnek nevezzék – de ez legyen az ő gondjuk.

A lényeg, hogy a magyar kormánynak esze ágában sincs kiléptetni az országot az Unióból. Erre több okuk is van. Először is nyilvános és bizalmas közvélemény-kutatásokból tudják, hogy a választók többsége uniópárti, e többséggel szembemenni pedig politikai ostobaság volna. Márpedig a magyar kormányt sok mindennel lehet vádolni (tényleg), de politikai ostobasággal aligha. És persze az is nyilvánvaló, hogy Magyarország számára egészében véve határozottan előnyös a tagság.

Sokan ennek ellenére kacérkodnak a kilépés gondolatával – ami ugyebár önmagában nem ördögtől való gondolat –, köztük egyes kormánytagok is, miközben más kormánytagok nyíltan támogatják a bennmaradást. Mármost a kormánynak, a kormánypártoknak azon emberek támogatására is szükségük van, akik kilépnének – a népszavazáson ők valószínűleg magas arányban vesznek majd részt. Úgy döntöttek tehát, hogy ezt a kormányon belüli nézetkülönbséget kommunikálják. Van emberük a kilépéspártiak számára, és van a maradáspártiak számára is. Lázár János a magánvéleményét mondta – miután megbeszélték, hogy elmondja a magánvéleményét. Az ország pedig természetesen marad tag.

A kvótanépszavazással ebbe a bonyolult, de áttekinthető játszmába hívja részesnek a lakosságot a kormány. Igaza van a maga szempontjából, és szerintem igaza van az ország, mi több, Európa szempontjából is. Felelős értelmiségi tehát jól teszi, ha eleget tesz a hívásnak. És elmegy szavazni.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/101897

Ajánljuk még a témában