Német kapcsolat

Merkelnek szól az Orbán-Kohl találkozó

2016. április 18. 14:42
Német lapok egész sora foglalkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Helmut Kohl volt kereszténydemokrata német kancellár találkozásával. A Die Welt szerint a látogatás már az esemény előtt politikai bomba lett, és a célkeresztben Angela Merkel van.

Több német lap is foglalkozott Magyarországgal hétfőn, Orbán Viktor miniszterelnök és Helmut Kohl volt német kancellár tervezett találkozójával összefüggésben.

Welt: Kohl úgy döntött, politikát csinál

A Die Welt című konzervatív lap Miként jött létre valójában Orbán látogatása Kohlnál címmel közölte hírportálján Boris Kálnoky írását, aki kiemelte, hogy a megkeresés Budapestről diszkrét volt, és Kohl döntött úgy, hogy politikát csinál a magyar kormányfő látogatási szándékából. Hozzátette, hogy a látogatás már az esemény előtt politikai bomba lett, és a célkeresztben Angela Merkel van. Kohl és Orbán úgy bírálja a kancellár menekültpolitikáját, mintha egyeztették volna ezt a tevékenységüket – jegyezte meg, utalva a Kohl-kötet előszavára és Orbán Viktor Schengen 2.0 nevű tervére.  

Ez utóbbi, amelyben a Die Welt szerzője szerint szinte semmi nincs, amit Orbán ne követelt volna már korábban, egy ellenjavaslatnak tekinthető Brüsszel és Berlin törekvéseivel szemben. Így a keddi Orbán-Kohl találkozó egy politikai nagyesemény, amely azt szolgálja, hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon a „Merkel menekültpolitikája elleni közös támadás” – fejtette ki Boris Kálnoky. Szerinte Kohl a látogatás átpolitizálásával az irányvonal kiigazítására igyekszik ösztökélni pártját, a CDU-t, azt üzenve, hogy „valamivel kevesebb Merkel és valamivel több Orbán jót tenne a CDU-nak”.

Orbán is csalódott a Merkel-féle CDU-ban, és tudja, hogy a Merkel-féle fősodorral szemben nincs sok esélye, de segítene neki egy németországi és európai szellemi fordulat a „magyar világnézet” felé, ezért igyekszik célzottan formálni a nyilvánosságot sok interjúval, látogatásokkal, előadásokkal – írta Boris Kálnoky. Azonban míg egy találkozó Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel Merkel elleni támadást jelent, egy látogatás Kohlnál mindig a közvetítést, kapcsolatteremtést célzó szándékot is jelez, és a keddi látogatásban ennek is lehet szerepe – tette hozzá.

FAZ: Romolhat Kohl tekintélye

A konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung Zavarótűz címmel közölte Rainer Blasius kommentárját, aki kiemelte, hogy már Bismarcknak is nehezére esett visszavonulása után távol tartania magát a berlini politikától, és Helmut Kohl ezt a hagyományt folytatja, bár egészségi állapota miatt nem teljesen világos, hogy ki ad neki tanácsot vagy ki asszisztál neki. 

A szerző hozzátette, hogy a volt kancellár a magyar miniszterelnökkel tervezett találkozója előtt megjelentette 2014-es könyve magyar kiadásához írt előszavát, amely Angela Merkel menekültpolitikájának bírálata. Ez talán nem vall jó stílusra, és tartani lehet tőle, hogy a kiállás Orbán mellett inkább rontja, mintsem erősíti „Európa díszpolgárának” tekintélyét – írta a FAZ szerzője.

Tagesspiegel: Ketten egy ellen

A liberális Der Tagesspiegel Ketten egy ellen címmel közölt terjedelmes összeállítást, amelyben a szerzők – Stephan Haselberger, Hans Monath, Silviu Mihai – kiemelték: Orbán Viktor kormányzási stratégiájának az a problémája, hogy mindig új ellenségeket és veszélyeket kell találni, hogy eltereljék a figyelmet a nehéz gazdasági és társadalmi helyzetről, és „minél több pénzt sikkaszt el a fideszes klientúra, annál gyakrabban és erőszakosabban kell megismételni ezt a játékot”, ami nem könnyű, ráadásul már alig vannak menekültek Magyarországon. További gond, hogy mindennek révén az az érzés keletkezik, méghozzá nem indokolatlanul, hogy az ország elszigetelődik - tették hozzá.

Úgy vélték, Orbán a Berlin és Brüsszel által „elárult, kulturálisan homogén, erős nemzetekből álló” régi Európa híveként kívánja beállítani magát, és a látogatással legitimitást akar szerezni politikájához az „igazi európaiként” beállított Helmut Kohltól, akinek értelmezése szerint ő „az egyetlen igazi utóda”.

Összesen 81 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szegény Mutti!
Ketten vannak macsók egy Teréz anya mentalitású hölgy ellen.

"Orbán Viktor kormányzási stratégiájának az a problémája, hogy mindig új ellenségeket és veszélyeket kell találni, hogy eltereljék a figyelmet a nehéz gazdasági és társadalmi helyzetről, és „minél több pénzt sikkaszt el a fideszes klientúra, annál gyakrabban és erőszakosabban kell megismételni ezt a játékot”

Jééé...ez tisztára olyan mintha itthonról diktálták volna?! Talán így is volt? :)))

Bocs. Még nem olvastalak, akkor amikor majdnem szóról szóra ezt írtam.
Vajon, hogy jutott ez eszünkbe? Gondolom, nem vagyunk egyedül! :)))

Arra nem is gondolnak, hogy Kohlnak magától is eszébe jutott, hogy meg kellene állítani SZÉLVÉSZANYUT!

Háááhogyne! Kertész Imrére is azt mondták, hogy megzavarodott, amikor elkezdett őszintén beszélni. Ezt a trükköt is már olyan sokszor alkalmazták, hogy csak a hülye nem lát át rajta!

A német választók és újságolvasók utolsó reménysége Orbán. Érdemes elolvasni a hozzászólásokat - már ahol engedélyezett. (Na persze, mint Orbán-troll, aki ír.)

Én tudom hogy lehetne Kohl bölcs és okos
emberré tenni: Csak annyi kéne, hogy ne értsen
egyet Orbánnal, és máris Ő lenne a
megvilágosodott Buddha.

Ezt beírtad a BálintGazda videóba is?

Hogy fogadhat egy elismert demokrata egy autoriter kis Putyint?
ÉS CSAK ŐT.
Érthetetlen...

Ha úgy van, ahogyan írod, akkor miért foglalkoznak azzal, hogy kivel találkozik?

Merkel saját nemzetállami megoldásként - mert ugye senkivel nem egyeztetett előzetesen - meghívta a migránsokat Németországba. Majd később volt pofája egy nem egyeztetett kérdésben szolidaritásról beszélni, amikor mások szintén nemzetállami megoldásként nem kértek a migránsokból.

Vicces, amikor a FAZ-t konzervatívként aposztrofálják. Miként vicces, mi több, történelmi mélypont a mai német politikai vezetés.

Egy francia barátom mondta, hogy az olaszokat úgy kell szeretni, hogy az őket átölelő karral össze is lehessen roppantani a fasiszta attitűd felébredése esetén. Ez érvényes a németekre is. Nácizmus új köpönyegben.

A német balodal azt akarta, hogy Kohl utasítsa rendre Orbánt. Bizonyára elfeledkeztek arról, hogy anno Merkel hátbaszúrta Kohl-t, fehér ember pedignem felejt.

Valóban. Annyira kilóg a lóláb, hogy a szöveg betűről betűre ugyanaz, mint amit ők nyomatnak állandóan, de még a pont meg a vessző is ugyanott van. Mindig lebuknak!

Valóban. Annyira kilóg a lóláb, hogy a szöveg betűről betűre ugyanaz, mint amit ők nyomatnak állandóan, de még a pont meg a vessző is ugyanott van. Mindig lebuknak!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés