Sorra érkeznek a segélyszállítmányok a szír régiókba

2016. március 4. 8:42
A szíriai fegyverszünet lehetővé teszi, hogy a segélyszállítmányok eljussanak az eddig blokád alatt tartott szír településekre. Az elmúlt három hétben 236 teherautó szállítmányával 115 ezer emberen tudtak segíteni.

A szíriai fegyverszünet óta megnövekedett azoknak a segélyszállítmányoknak a száma, melyeket el tudtak juttatni a háború sújtotta országba – derül ki az Euronews videójából. „A tavalyi év első három hónapjában egy teherautó sem jutott el egyetlen ostromlott szíriai régióba sem. Az elmúlt három hétben 236 teherautó ért el 115 ezer embert. Sokakhoz több konvoj is eljutott” – mondta az ENSZ szíriai különmegbízottjának tanácsadója.

A korábban blokád alatt tartott városokban a lakosság súlyosan alultáplált, az elmúlt időben több éhezés miatti haláleset is történt. A fegyverszünet megkötésekor ezért lényeges kikötés volt, hogy a a szír kormánynak meg kell nyitnia határait a segélyszállítmányok előtt. Azóta folyamatosan érkeznek a szállítmányok a szír településekre. A tervek szerint az ENSZ a hét végig több olyan városba is eljut, melyek egészen mostanáig ostromzár alatt voltak.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Én is inkább azoknak segítenék akik vagy otthon maradtak, vagy a környező országban várják, hogy béke legyen és haza készülnek újjáépíteni az országot.

Merkelnek is ezt kellett volna mondani.

Na nekik segitenek szivesen, ok otthon kuzdenek, probalnak megelni a jeg hatan, es nem jonnek Europa nyakara randalirozni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés