Kutatás: a budapestiek nem támogatják a Városliget beépítését

2016. február 24. 8:47
Egy Ipsos által még januárban készített közvélemény-kutatás szerint a budapesti lakosok 75 százaléka egyetértett azzal, hogy a Városligetben ne legyenek új építmények, hanem inkább a meglévő zöldterületeket és létesítményeket újítsák fel. A kutatásból az is kiderül, hogy a lakók további zöldterületeket viszont szívesen látnának.

A Levegő Munkacsoport megbízásából készült Ipsos-kutatás a következő kérdést tette fel:„Egyetért, vagy nem ért egyet azzal, hogy a Városligetben ne létesítsenek építményeket, kizárólag a meglévő, leromlott zöldfelületeket, játszótereket, sportterületeket, sétányokat újítsák fel.” A kérdéssel a válaszadók 75 százaléka egyetértett. Egy másik kérdéssel azonban, amely csak az utóbbira, a meglévő létesítmények felújítására vonatkozott, a mintába került lakosok majdnem 100 százaléka támogatja.

Azzal a kormányzati elképzeléssel azonban, amely szerint a Nyugati-pályaudvar mögött zöldterületet kellene létrehozni a Városliget folytatásaként, a megkérdezettek 85 százaléka egyetértett.

Összesen 189 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

te sem érted, csak terelsz. Mondd el, pontosan mit kifogásolsz a kérdésekben.

konkrétan, erről a mostaníról beszélj. Ne általánosságban, a lázálmaidról.

Mi volt a fentiben irányított, manipulatív, és hogyan kellett volna feltenni a kérdést, hogy ne az legyen?

A dolgok jelenlegi állása szerint tök mindegy, hogy mit akarnak a budapestiek.

Ez miért kevésbé manipulatív?

A feltett kérdés pedig miért az?

Mindig akkor jönnek az ilyen homályos faszságok, meg a "nem érted"-kommentek, amikor konkrétan érvelni kellene, el kellene magyarázni, mivel mi a problémád.

Amit most csinálsz, az kiválóan alkalmas a palika-féle elmeroggyantak lájkjainak begyűjtéséhez. Máskülönben csak vicces kis ostobaság.

Tehát a kutyával teleszaratók ellen úgy kell harcolni, hogy kurva nagy épületeket emelünk a fű helyére, és már nincs mit teleszaratniuk, igaz?

Semmi köze a két dolognak egymáshoz, de muszáj valamit összemosni, anélkül nem élet az élet. Kell egy Nagy Közös Ellenség: tanártüntetés? Mind szocik! Városliget beépítését ellenzők? Mind fűre szarató kutyások!

Így egyszerű az élet, és nem is kell a konkrét kérdéssel foglalkozni.

Budapest nem London, nem biztos, hogy szukség van városon belul parkokra, zold teruletekre. Ráadásul, karbantartásuk pénzbe kerulne.

az a te peched, hogy én mínuszolás-pluszolás helyett tényleg elolvasom, amire reagálok.

Innen is tudom, hogy ugyan most "nem egy kettőről" írsz, az előzőben még általában, a tiltakozókat egy kalap alá véve kutyaszaroztál.

A két dolognak - liget beépítése és szarató kutyások - pedig továbbra sincs az égvilágon semmi köze egymáshoz.

Csak jól hangzik. Én is leírhatom, hogy a beépítést pártolók között nem egy kettő teleszaratja a parkokat a kutyájával, ezért nem érdekli őket a liget. Csak ez ugyanannyira lenne légből kapott faszság, mit amit te itt büszkén hangoztatsz.

Szerintem kár a génekig elmenned. Elég lenne egy határozott érv.

Tudod: "én ezt gondolom, azért, mert..." A ... az indoklásod helye.

Eddig kb. az ufómagazin szintjét hozod.

Szerintem simán nemzeti konzultációt kellene tartani, akkor végre valós képet kaphatnánk, vagyis 98,7%-os támogatottságot.

"Azok tiltakoznak akik az ál 56-os emlékművet még mindig hagyják ott rozsdásodni, akik a világóráról olvassák le az időt de még az is ott rohad."

Primitív ráolvasás,
mert
SEMMIVEL SEM TUDOD BIZONYÍTANI.

Pont olyan ráolvasás,
mintha itt valaki azzal állna elő,
hogy zöldsas nick telefonhívása miatt volt bombariadó a az egyik bevásárlóközpontban.

"kizárólag a meglévő, leromlott zöldfelületeket, játszótereket, sportterületeket, sétányokat újítsák fel"

ennek a mondatnak az apropóján sikerült erre a következtetésre jutnod. Gratulálhatsz magadnak, neked szól az M1 Híradó.

A megkérdezettek életkora is sokat számít. Az idősebb korosztály minden változásra ellenãllással reagál.

TISZTELT VITÁZÓK,

beírás előtt célszerű tájékozódni a témában.

A Liget Budapest projektről
már többször is volt vita a Mandineren,
de úgy látszik, sokan nem tudják
hogy

1.)
A Városliget egy közpark
és mivel közpark, ezért zöldTERÜLET.
Igen, az EGÉSZ Városliget az,
- nemcsak a növényzettel fedett rész az,
- hanem a rajta lévő épületekkel, leburkolt terekkel, utakkal, tóval együtt,
ez zöldTERÜLET.

2.)
A zöldTERÜLETEN van a zöldFELÜLET.
A zöldFELÜLET egy szakmai kifejezés.
ZöldFELÜLETbe számít
- a teljes értékű zöldfelület (gyeppel, bokorral, fával borított, talajszinti terület)
- épületek tetején lévő tetőkertek és
- vízfelületek (állandó vízborítottsággal és élővilággal)

3.)
A zöldFELÜLETI ARÁNY a zöldfelület és az egész terület aránya,
AMINEK SZÁMÍTÁSAKOR
- a teljes értékű zöldfelület 100%-át,
- a tetőkertek területének (termőrtg. vastagságától függően) 15-75%-át
- a mesterséges vízfelületnek (állandó vízborítottság és vízi élővilág esetén) 75%-át
veszik figyelembe.
Egy (új létesítésű) közpark megkövetelt zöldfelületi aránya min. 70% (ld. OTÉK).

4.)
A BEÉPÍTETTSÉG szintén egy arány,
ez egyszerűen fogalmazva: a közparkban lévő épületek összesített bruttó alapterületének és a közpark területének aránya.
Egy (új létesítésű) közpark megkövetelt beépítettsége max. 3% (ld. OTÉK).

5.)
A Városliget területe több helyrajzi számon van nyilvántartva, de az Állatkert, a volt Vidámpark, a Nagycirkusz, meg a Gundel területével most nem érdemes foglalkozni,
maradjunk csak
a 29732/1 hrsz-on szereplő "VÁROSLIGETI INGATLAN"-nál.

5.)
Ez a "városligeti ingatlan" a
Dózsa Gy. út - Ajtósi D. sor - Hermina út - Állatkerti körút határolta zöldTERÜLET.

A városligeti ingatlan
- területe 982.050 m2,
vagyis csaknem 1 km2 (100 ha)
- zöldfelületi aránya jelenleg: 57,58%
- beépítettsége: 5,7%

6.)
Erre a területre
tervezi Baán és tsai (a jelenlegi állás szerint)
- az Új Nemzeti Galéria,
- a Magyar Zene Háza,
- a Néprajzi Múzeum és
- a Városligeti Színház
épületeit megépíteni.

Pontosabban:
a városligeti ingatlan egyik ÖVEZETÉRE.
Merthogy a derék Baán és tsai az ingatlant
ööögyesen 3 övezetre osztották.
- Az első övezetbe a Szépmű és a Műcsarnok,
- a másodikba a Hősök tere,
- a harmadik övezetbe az ingatlan többi része tartozik.
Ezt az ööögyességet
a zöldfelületi arány és a beépítettség
kommunikálásánál
lehet "praktikusan kihasználni.

7.)
Ha (neadjisten) megvalósulna a Baán-féle projekt,
akkor
a városligeti ingatlan
- zöldfelületi aránya: 64,63% (nincs 65%, amit Baán emleget)
- beépítettsége: 7,14%
lenne.

A zöldfelület növekszik ugyan,
DE
a 85.064 m2 zöldfelületi NÖVEKMÉNYnek,
- csak a kisebbik része (45,33%) a teljes értékű zöldfelület
- a nagyobbik része (54,67%) vízfelületi növekmény és tetőkert.

8.)
Ha a Városligetet
új épületek beépítése NÉLKÜL újítanák fel,
akkor
a városligeti ingatlan
- zöldfelületi aránya: 66,95%
- beépítettsége: 4,71%
lenne.

ÉS
a 101.869 m2 zöldfelületi NÖVEKMÉNYnek,
- a nagyobbik része (61,22%) teljes értékű zöldfelület lenne,
- csak a kisebbik része (38,78%) eredne vízfelületi növekményből és tetőkertből.

9.)
A százalékok megítélésénél tessék figyelembe venni a városligeti ingatlan NAGYSÁGÁT:
1% (egy százalék) csaknem 10.000 m2 (tízezer négyzetmétert) jelent.
(Focirajongóknak: ez kb. másfél focipálya.)

10.)
Kösz a figyelmet, értelmes vitát!

Válaszok:
Schollander | 2016. február 24. 19:18

A Baán-féle bemondásos adatok "kajálása"
HELYETT
érdemes utánaszámolni, hogy mi mennyi.

Ott
a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ)
ott
az "Alátámasztó munkarésze".

Számokkal, számításokkal.
Lehet ellenőrizni.

Lehet meglátni
az egymásnak ellentmondó oldalakat, számítási hibákat, elírásokat.

Fő a lelkendezés, önfeledt tapsikolással.

A HADOVA és a RÁOLVASÁS
részedről igazi "teszkótakarékos" megoldás
amikor
pontos számításokra és adatokra
kellene válaszolnod.

Cáfolni ezeket (hagyományosan) NEM TUDOD,
ezért
nem is próbálkozol ilyesmivel.

Részedről
marad
a HADOVA és s RÁOLVASÁS.

Az 1956-os emlékműnek hazudott "vaskefe" menjen, a többi rendben van.
A PeCsa már úgy is megy, mint nem odavaló.

Legalább ezt az egyet itt a képen. Olyan jól néz ki.

"Neked tetszik a rozsdás betonvasak halmaza vagy a 24 órát egyfolytában nem működő világóra."

És hol olvastad tőlem, hogy nekem tetszik?
Na... na, hol?
Ugye, hogy SEHOL.

PONT az
ilyen primitív ráolvasásokat kifogásoltam,
mint amikkel operáltál és most is operálsz.

Hogy te ráfogtad a projekt ellenzőire, hogy azoknak kell a vaskefe meg az időkerék.

Pedig
- nem a projekt ellenzői,
- hanem éppen Baánék akarták megtartani.
(Lásd a VÉSZ Alátámasztó munkarészét.)

1.)
Ezt
- NE nekem írd (mert nekem címezve HAZUGSÁG),
- HANEM azoknak írd, akik a zöldfelület csökkenését állították.

2.)
Millen-millen ööögyesen
elfelejtetted a "de" utáni részt:
"DE
a 85.064 m2 zöldfelületi NÖVEKMÉNYnek,
- csak a kisebbik része (45,33%) a teljes értékű zöldfelület
- a nagyobbik része (54,67%) vízfelületi növekmény és tetőkert."

3.)
Az meg baromi gyenge próbálkozás részedről,
hogy azt próbálod elhitetni,
hogy a projekt ellenzői a mostani, lepusztult állapot fenntartását akarják.

Nem jól érted.

Én azt állítom, hogy
a projekt eredményeképp a zöldfelület növekszik ugyan 8,5 hektárral, amiből kb. 3,8 hektár teljes értékű zöldfelület,
DE
ha úgy újítanák meg a Városligetet,
hogy NEM ÉPÍTENÉNEK ÚJ ÉPÜLETEKET A VÁROSLIGETI INGATLAN TERÜLETÉRE.
akkor jobban, 10,2 hektárral növekedne a zöldfelület, amiből sokkal nagyobb, 6,2 hektár lenne a teljes értékű zöldfelület.

És mivel ezek tények,
ezzel sem tudhatsz vitatkozni.

HAMIS a szöveged.

Azt próbálod megetetni az olvasókkal,
hogy a projekt ellenzői a mostani, lepusztult állapot fenntartását akarják.

A VALÓSÁG azonban az,
hogy a Baán-féle ligeti őrület ellenzői
a Városliget
- teljes megújítását,
- zöldfelületének növelését,
- átmenő gépkocsiforgalmának megszüntetését,
- közparki funkciójának jobb teljesülését
akarják,
ÚJ ÉPÜLETEK ODA BEÉPÍTÉSE NÉLKÜL.

Ez pedig
- sokkal kevesebb költséggel
- sokkal gyorsabban
valósítható meg, mint Baán ligeti őrülete.

Kiegésztítés:

A Baánék által
győztesnek eddig kihozott két terv,
- az Új Nemzeti Galéria és
- a Magyar Zene Háza
épületére
japán "sztárépítészek" munkája.

ÁLLÍTÁS:
korrekt bírálat esetén
ezek nem nyerhettek volna,
mert MINDKETTŐT KI KELLETT VOLNA ZÁRNI.

BIZONYÍTÁS:
A Városligeti Építési Szabályzatban (VÉSZ) megfogalmazták az új épületekkel szembeni követelményeket.
Ezek értelemszerűen átkerültek a pályázati kiírásba is.
Többek közt ez a követelmény:
"új vagy lapostetős épületek tetőfödémén ZÖLDTETŐT KELL LÉTESÍTENI.
Ettől eltérni csak tetőfelülvilágítók és gépészeti berendezések elhelyezése miatt lehet."

Na,
beérkeztek a pályázati tervek, végül két japán építésziroda terve nyert.

És
2016 január közepén mi történik?
Na?

Az történik, hogy módosítják a szabályzatot,
mert
a két nyertes pályamű "építészeti koncepciója miatt ZÖLDTETŐ ALKALMAZÁSA NEM LEHETSÉGES".

Szóval a japánok két terve
NEM FELEL MEG A pályázati KÖVETELMÉNYNEK,
ezért
módosítják a... na, mit?
A KÖVETELMÉNYT.

Ugye, milyen ööögyes?
(:–((((((((((

Gagyi ráolvasás.

Látszik, hogy fingod sincs,
kik ellenzik a Baán-féle ligeti őrületet és miért.
Látszik,
hogy nincsenek tárgyi ismereteid.

Ezeket
gyalázkodással, köpködéssel
NEM HELYETTESÍTHETED.

Ma nem kezellek.

Vegyél be kettőt a sárga tablettából.

Csakhogy
a Liget Budapest projektre vonatkozó
tárgyi ismeretek
egyáltalán NEM HELYETTESÍTHETŐK
a Városliget mostani elhanyagoltságára vonatkozó tapasztalataiddal.

Ezt korábban (24-én 21:29-kor) én írtam neked.

Nem vagy képes valami sajátot kitalálni?
(:–(((((

Ezt írtad:
"Minden állítás, ami a zöldterölet csökkenését állítja, nem állja meg a helyét, és ami a lényeg, ami miatt hozzászóltam a témához az a Szonda kutatási alapja, melyben úgy kínálták megválaszolásra a kérdést a budapestieknek, hogy a városliget zöldterülete csökkenni fog."

Sajnos,
nagyon TÁJÉKOZATLAN VAGY ebben az ügyben.
Ugyanis

1.)
Alapvető fogalmakkal sem vagy tisztában.
ÖSSZEKEVERED
a "zöldTERÜLET"-et és a "zöldFELÜLET"-et.

A zöldTerület az maga a Városliget,
mint közpark (zölddel, épületekkel és burkolt felületekkel EGYÜTT).
Mivel a Városliget határait nem változtatják,
ezért a zöldTERÜLET se nem nő, se nem csökken.

Javasolom,
olvasd el a tegnap, 24-én 14:22-kor
ide beírt részletes, tájékoztató hozzászólásomat.

2.)
Az Ipsos anyagát

https://www.levego.hu/sites/de..

SEM olvastad el figyelmesen
(vagy szándékosan meghamisítod az abban leírtakat).

Az IGAZSÁG az,
hogy az Ipsos
- a kérdéseivel NEM SUGALLJA, hogy a Városliget "zöldTerület"-e csökkenne,
- kérdéseiben a VÁROSLIGETI "zöldTerület" nem is fordul elő, a "zöldTerület" szó csak a Nyugati mögötti területre vonatkozó kérdésben szerepel
- 7 (hét) kérdéséből 2-ben (kettőben) a városligeti zöldFelületekről van szó - helyesen használva e kifejezést.
Ezekben az Ipsos egyáltalán NEM SUGALLJA, hogy a zöldFelület csökkenne.

Ezt írtad:
"Nincs olyan felvezető kérdés, ami egyértelműsíteni a megkérdezettekkel, hogy a városliget zöldterülete a beruházással összefüggésben növekszik, miközben a kérdéseikkel azt sugallják, hogy csökken majd."

1.)
Az ÁLLÍTÁSOD HAMIS, mert NEM SUGALLJÁK.
(ld. az előző válaszomat).

2.)
"Felvezető kérdés"-sel egyértelműsíteni
pedig
MINDENEKELŐTT azt kellene,
hogy
a Városliget elkerülhetetlen megújítása
ÚJ ÉPÜLETEK odaépítése NÉLKÜL is megvalósítható,
ráadásul,
sokkal kevesebb kiadással és sokkal gyorsabban.

3.)
Megtévesztéssel és manipulálással
- NEM az Ipsos, vagy a Levegő Munkacsoport,
- HANEM a Liget Budapest projekt gazdái operálnak
(ld. például a városligeti ingatlan 3 övezetre osztását és Baán nyilatkozatait a zöldfelületi arányról és beépítettségről).

Ezt korábban (24-én 21:29-kor) én írtam neked.
Még mindig nem vagy képes valami sajátot kitalálni?

Érdemi hozzászólásod a témához
pedig eddig sem volt, most sincs.

Kopj le rólam, kispajtás!
(:–(((((

Ezzel a beírásoddal (meg az ezt követő hárommal)
- NEM a Liget Budapest projektre vonatkozó tárgyi ismereteid meglétét bizonyítod (pedig arról volt szó)
- HANEM azt, hogy van egy saját kívánságlistád a Városliget rendezéséről.

A bemutatott kívánságlistádban
- a Baán-féle projektnek egyes épületei benne vannak, más épületei nincsenek benne,
- vannak olyan épületek, amit Baánék ide csak korábban terveztek, de ma már nem
- vannak olyan épületek, amiket csak te agyaltál ki.

A városligeti ingatlan (29732/1 hrsz.) területe
982.050 m2, ha ehhez hozzáadjuk a más helyrajzi számokon nyilvántartott Gundel, FÁNK, volt Vidámpark, Toxikológia, Varranó u. és a Nagycirkusz összesen 189.103 m2 területét, akkor a teljes terület 1.171.153 m2.

Ezen belül a teljes értékű zöldfelület
jelenleg összesen: 612.324 m2.
Ezt te 25%-kal akarod növelni,
így az 765.405 m2 lesz.

Tehát, ami nem lenne zöldfelület, az
1.171.153 - 765.405 = 405.748 m2.

Szóval,
akkor ezen a 405.748 m2-en lenne minden más,
vagyis
- a megmaradó épületek (Szépmű, Műcsarnok, Vajdahunyad, Közlekedési, Széchenyi, Műjég, Palme, állatkerti épületek)
- a Városligeti tó,
- a Hősök tere
ÉS
- a listádba beállított új épületek (MZH, Néprajzi, "Kortárs Művészeti", Fotó, "új kulturális oktatási intézmény", új állatkerti épületek)
- a listádba beállított egyéb új épületek (kertvendéglők, falatozók, kiskereskedelmi épületek, illemhelyek)
- a listádba beállított burkolt területek (játszóterek, sportpályák, utak, sétányok, medencék, szökőkutak, stb.)

Na, akkor MI MEKKORA?

Ezeket kellett VOLNA végiggondolnod, az adatokat kiszámolnod és megadnod.
De te csak az álmaid listáját közölted.

Merthogy
még a Liget Budapest projekt erőltetői is közöltek számadatokat
(ha még egy részük hibás is, de közölték).

Az a megfogalmazás
hogy
"jelentősen kibővített múzeumi-kulturális negyedet alakítsanak ki számos újonnan létesítendő épülettel",
megfelel a VALÓSÁGNAK,
ezért ha sugall, akkor csak a valóságot sugallja.

Ugyanis
1.)
a Városligetben jelenleg 4 (négy) múzeum van, ezt további 3 múzeummal és 1 színházzal bővítenék, amiken kívül további 10 kisebb új épületet terveznek
2.)
a városligeti ingatlan területén megmaradó épületek alapterülete összesen 28.000 m2,
az oda tervezett új épületek összesített alapterülete csaknem ugyanennyi: 27.646 m2.

"Egyáltalán nem volt felvezető kérdés,
ha lett volna, annak kellett volna lenni,
hogy ismeri-e ennek a programnak a részleteit,
és kérni kellett volna azt is, hogy ezt részletezze."

Ne hiányold, mert
ha a válaszadókkal ismertették volna a projekt részleteit,
még nagyobb lett volna az elutasítása.

Gondolj csak bele, megtudták volna pl.,
- hogy a Baán által emlegetett 65% zöldfelületi arány a Városligetben nem is a Városligetre, hanem csak az egyik részrére teljesül
- hogy a zöldfelületbe beleszámítható és bele is számolták a Városligeti tó vízfelületét, vagy
- hogy olyan pályázati terveket hirdettek ki győztesnek, amelyek nem feleltek meg a kiírásnak.

Késői felismerés részedről.

Már jóval korábban látható volt,
hogy micsoda ez a Baán...

(:–(((((((((

Kettőnk vitája onnan indult (ellenőrizheted),
hogy
te
közzétetted a listádat a Városliget lepusztultságáról,
sunyi módon azt sugallva,
hogy ezt a lepusztultságot kívánják fenntartani a Ligetről szavazni akaró budapestiek.

Erre
én azt írtam, hogy HAMIS,
mert ők akarják a LIget megújítását, de új épületet beépítése NÉLKÜL.

Te
ráolvasással, gyalázkodással válaszoltál.

Én
kijelentettem, hogy neked nincsenek tárgyi ismereteid a Baán-féle ligeti őrületről és hogy azt miért ellenzik.

Erre
te azt válaszoltad, hogy vannak tárgyi ismereteid,
aminek "igazolására"
előálltál egy 1+3 részes listával.

Én
azt feleltem, hogy ez a listád
- nem a Liget Budapest projektre vonatkozó tárgyi ismereteid bizonyítéka,
- hanem csak egy kívánságlista.
Egyúttal
felszólítottalak,
hogy
ADATOKKAL ÉS SZÁMÍTÁSOKKAL BIZONYÍTSD
a kívánságlistád megvalósíthatóságát.

Ezt
te NEM BIZONYÍTOTTAD, most SEM.
Elismerted, hogy "persze, kívánságlista".
És
mesélted tovább, mi mindent SZERETNÉL te (mint budapesti adózó) látni Budapesten.

ÖSSZEGEZVE,
neked
- vannak kívánságaid, szeretnél sok mindent a fővárosban,
DE
- NINCSENEK TÁRGYI ISMERETEID
a Liget Budapest projekttel kapcsolatban, hogy azt miért is ellenzik urbanista, építész, tájépítész szakmai szervezetek, művészettörténészek, továbbá civilek.
Tudatlanságod
azonban nem zavar és rágalmazod, lehordod mindennek azokat, akik a Baán-féle ligeti őrület ellen vannak.
(:–(((

A hadovádra nem vagyok vevő, de a ráolvasásodra sem.

Megismétlem:

A városligeti ingatlan (29732/1 hrsz.) területe
982.050 m2, ha ehhez hozzáadjuk a más helyrajzi számokon nyilvántartott Gundel, FÁNK, volt Vidámpark, Toxikológia, Varannó u. és a Nagycirkusz összesen 189.103 m2 területét, akkor a teljes terület 1.171.153 m2.

Ezen belül a teljes értékű zöldfelület
jelenleg összesen: 612.324 m2.
Ezt te 25%-kal akarod növelni,
így az 765.405 m2 lesz.

Tehát, ami nem lenne zöldfelület, az
1.171.153 - 765.405 = 405.748 m2.

Szóval,
akkor ezen a 405.748 m2-en lenne minden más,
vagyis
- a megmaradó épületek (Szépmű, Műcsarnok, Vajdahunyad, Közlekedési, Széchenyi, Műjég, Palme, Gundel, állatkerti épületek és kifutók)
- a Városligeti tó,
- a Hősök tere
- Állatkerti (kör)út
ÉS
- a listádba beállított új épületek (MZH, Néprajzi, "Kortárs Művészeti", Fotó, "új kulturális oktatási intézmény", új állatkerti épületek és kifutók)
- a listádba beállított egyéb új épületek (kertvendéglők, falatozók, kiskereskedelmi épületek, illemhelyek)
- a listádba beállított burkolt területek (játszóterek, sportpályák, utak, sétányok, medencék, szökőkutak, stb.)

Na, akkor MI MEKKORA?

Közöld azokat az adataidat, számításaidat,
amelyek bizonyítják,
hogy ismered, amiről itt szó van és hogy a Városligetre vonatkozó kívánságlistád ezen a 405.748 m2 területen megvalósítható.

Nos?

Elnézted.
Nincs olyan, akiknél Orbánék hetente hatszor megbuktak volna.

Viszont
a fenti közvéleménykutatás szerint
a budapestiek NAGYON NEM AKARJÁK
a Liget Budapest projektet.

A Fidesz-kormány meg
NAGYON NEM AKARJA, hogy a budapestiek
ezt egy erről szóló népszavazáson is kinyilvánítsák.

Ezzel megint bizonyítottad tájékozatlanságodat.

1.)
Mert bizony,
HA
te leírod, hogy szerinted milyen létesítményeket kell létrehozni, megcsinálni a Városligetben,
AKKOR
jogosan elvárható, hogy TISZTÁBAN LÉGY
- a Városliget jelenlegi adataival, továbbá
- azon létesítmények adataival, amiket te ott megvalósítani szeretnél.

Ha ezekkel nem vagy tisztában, akkor az elképzeléseid komolytalanok.

2.)
A szükséges adatokhoz bárki hozzáférhet,
mert a Városliget és a Liget Budapest projekt ilyen adatai nyilvánosak.

A főváros még 2014-ben, rendeletével
létrehozta a Városligeti Építési Szabályzatot (VÉSZ).
Ennek a szabályzatnak van alátámasztó munkarésze és vannak mellékletei.
A VÉSZT-t illetve a mellékleteit, alátámasztó munkarészét most módosítja a főváros,
de a módosítások is nyilvánosak.

A VÉSZ anyaga adatokat, számításokat tartalmaz,
- amiket tehát lehet ellenőrizni és
- amikkel további számításokat lehet végezni.
Ezt bárki megteheti, akinek megvan az ehhez szükséges szakmai ismerete.

Én megtettem, alapos számításaim vannak.
Ezért ismerem pontosan és részletesen ezt a témát.
Olyan részleteket is, hogy hol és miben számolták el magukat a VÉSZ alátámasztó munkarészének készítői, vagy hogy mely oldalak tartalmaznak egymásnak ellentmondó adatokat,
vagy hogy hol van elképesztő elírás.

Te viszont nagyon nem ismered ezt a témát,
de azért csak nyomod a saját ostobaságoddal megspékelt Baán-féle hadovát.
Nem kell.
(:–(((

Szóval,
noha az alábbiak nyilvánosak,
te nem ismered
- SEM a Városligeti Építési Szabályzatot
- SEM annak mellékleteit
- SEM az alátámasztó munkarészét,
- SEM a fentiek januárban közzétett, módosított változatát.
Pedig ezek döntő fontosságúak a Liget Budapest projekt megvalósításában.

Miközben a fentiekről gőzöd sincs,
elvárod, hogy itt bemutassak neked egy részletes számításokat tartalmazó, szakmai anyagot, mert különben "nem veszel komolyan".
Na neeee...

De lásd, kivel van dolgod,
mutatok olyanokat
a januárban véleményezésre közzétett
VÉSZ alátámasztó munkarészből,
amiket ITT, MOST magad ellenőrizhetsz, hogy tényleg hiba.

1.)
ELLENTMONDÁS:
12. OLDAL:
"Városligeti ingatlan (29732/1 hrsz.)
Terület: 974.800 m2
Z-VI övezet
Terület: 911.572 m2"

25. OLDAL
"városligeti ingatlan (29732/1 hrsz.)
Terület: 982.050 m2
Z-VI övezet
Területe: 919.817 m2"

2.)
SZÁMÍTÁSI HIBA:
25. OLDAL

"Vi-K övezet
Szépművészeti Múzeum
Területe: 21.548 m2, Teljes értékű zöldfelület: 5.130 m2
Műcsarnok
Területe: 18.117 m2, Teljes értékű zöldfelület: 6.578 m2

Kb-Bk övezet
Hősök tere
Területe: 22.568 m2, Teljes értékű zöldfelület: 0 m2

Z-VI övezet
városi park
Területe: 919.817 m2, Teljes értékű zöldfelület: 549.126 m2

29732/1 Hrsz.
Vi-K, Kb-Bk és Z-VI (övezetek összesen)
Területe: 982.050 m2, Teljes értékű zöldfelület: 565.059 m2" - ??? (összeadási hiba)

3.)
ŐRÜLT ELÍRÁS:
8. OLDAL
"Néprajzi Múzeum
nettó szintterület: 22.000 m2
nettó alapterület: 54.500 m2" - ???

Azt hiszem,
ennyi neked elég is lesz. Nem akarlak tulterhelni.

Válaszok:
Schollander | 2016. február 27. 15:40

Az előbbi címzettje: átQró

"Aztamindenit",
átQró,
hogy neked mekkora rajongótáborod van...

Látod,
az emberek méltányolni tudják azokat,
akik tárgyi ismeretek NÉLKÜL,
magabiztosan hadoválnak össze-vissza.

Csak így tovább!

(:–)))

Könnyű neked,
mert te
a néhány szóból álló,
általában 1 (egy), de maximum 3 (három) soros,
és
mindig "on-topic" beírásaiddal
akkora tekintélyt vívtál ki itt magadnak,
mint még senki.

(:–))))))))))))))))

Viszont te már

2x (kétszer) is kaptál
mínusz 43-at (MÍNUSZ NEGYVENHÁRMAT):

2016.jan.30., 15:43 (Vona: valódi nemzeti...)
Photon dislike: 43

2016.febr. 16. 08:08 (Amerika választ)
Photon dislike: 43

Jobb, ha tudod,
ha már neked ez a mérvadó.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés