Japán – Vissza a jövőbe: a pénznyomtatás végjátéka

2016. február 4. 15:22

Szabó Gergely
Egy jelentős jen leértékelődés megmutatná más országoknak, hogy mi a hátránya a végtelen pénznyomtatásnak.

Vendégszerzőnk, Szabó Gergely, a Pénzriport szerzőjének írása.

*

A fejlett országokban a pénzügyi rendszer leginkább kamatokon és magasabb adókon keresztül csoportosított át erőforrást az elmúlt évtizedekben. Az elkövetkező időkben azonban egy másik változat kerülhet előtérbe: jelentősebb infláció. A társadalom nagyobb része – a korábbi, adóssággal kapcsolatos negatív tapasztalatok miatt – fokozatosan nettó megtakarítóvá válik, viszont a pénz elértéktelenedik. Így a vásárlóerő azokhoz vándorol, akik reáleszközöket tartanak. Japán lehet az első olyan nagy fejlett gazdaság, ahol ez bekövetkezik.

Japán január végén negatívra csökkentette az alapkamatot. A negatív kamat azt jelenti, hogy nem a betétesek kapnak kamatot a pénzük után, hanem nekik kell fizetni azért, hogy pénzüket bankban tartják. A japán jegybank – a negatív kamatokon túl – fenntartotta pénznyomtatási programját. Ennek keretében évi közel 700 milliárd dollárnyi, a GDP 14%-át kitevő jen exceltáblaszámot teremt a semmiből, ebből államadósságot és más pénzügyi eszközöket vásárol.

A lépés nem igazán új: Japánban a kamatok 20 éve nulla körüli szinten vannak, a már nem sorszámozott pénznyomtatási („QE”) programok pedig 15 éve tartanak. A keresletélénkítő programok eredményeképpen az államadósság a GDP 240%-át teszi ki és évente a GDP közel 8%-ával nő tovább.

Annak ellenére, hogy a már kibocsátott államadósság átlagos kamata 1% körül van, a kamatkiadások az összes adóbevétel felére rúgnak. Ha nem lehetne egyre több kötvényvásárlót bevonni az adósság finanszírozásába, akkor a kamatok elvinnék az összes adóbevétel felét.

Hogy alakulhattak ki ennyire fenntarthatatlan pénzügyi állapotok? Hogyhogy még nem dőlt össze a japán pénzügyi kártyavár?

***

A mostani problémák egészen az 1980-as évek közepéig nyúlnak vissza. Ekkorra Japán a világ vezető export gazdaságává vált, egyre nagyobb szeletet hasított ki a világpiacon. Ez viszont veszélyeztette az amerikai exportvállalatokat. Az Egyesült Államok vezetésével öt vezető gazdaság a Pláza Megállapodás keretében megegyezett abban, hogy leértékelik a dollárt, így vélt versenyelőnyhöz juttatják az amerikai gazdaságot. Ezt követően a vezető jegybankok dollárt adtak el és jent, márkát vettek a devizapiacon a kívánt árfolyam elérése érdekében.

A jen jelentős erősödése megemelte a japán termékek dollárban számított árát, ezért a japán export visszaesett. Ez recessziót okozott Japánban. A recesszióra válaszul Japán – a Pláza Megállapodással összhangban – belső keresletösztönzésbe kezdett: csökkentette az alapkamatot és költségvetési lazítást hajtott végre. Az intézkedések eredményeként Japánban 1985 és 1990 között a vállalati hitelmennyiség (pénzmennyiség) évente a GDP 10-20%-ával nőtt. A többlet pénz az eszközárak gyors emelkedését okozta: néhány év alatt közel ötszörösére emelkedtek a részvény árfolyamok és az ingatlanárak.

1990-re telítődött a vállalatok eladósodása. Ráadásul a japán jegybank adott egy kegyelemdöfést a piacnak: 6%-ra emelte az alapkamatot. A tőzsdei részvény árfolyamok és az ingatlanárak meredek esésnek indultak, a gazdaság recesszióba fordult. Így a kihelyezett hitelek megtérülése, a bankrendszer stabilitása veszélybe került.

A bankrendszer összeomlásának elkerülése végett a pénzügyi vezetés az alábbiak közül választhatott:

  1. Egy időre bankszünetet rendelnek el és adósság- és pénzleírásokat alkalmaznak, azaz az adósság elengedésekkel párhuzamosan a betétesek pénzének egy részét elveszik, vagy

  2. A jegybank megmenti a bankokat és emellett az állam kezd keresletösztönzésbe (= eladósodásba).

Japán az utóbbit választotta.

Japán tanulmányozásával bizonyos értelemben betekintést nyerhetünk a jövőbe. Amerika és Európa 2008-ban érte el azt, amit Japán 1990-ben. Kína magánszektorának adóssága pedig talán épp mostanában telítődött. Úgy tűnik, az összes nagy gazdaság ugyanazt a válságkezelést (monetáris és fiskális élénkítés) tartja üdvözítőnek, mint Japán.

***

Hogy folytatódott Japán útja? A magánszektor adósságleépítése jelentősen elhúzódott. Az összes magánadósság a GDP 220%-a volt 1990-ben. Ez az adósságmennyiség mostanra a GDP 160%-ára csökkent. A magánszektor adósságleépítésével párhuzamosan adósodott el az állam, így elkerülve e teljes pénzmennyiség zsugorodását. Az államadósság a GDP 60%-áról a GDP 240%-ára ment fel.

Az állam folyamatosan többet költött, mint amennyi bevétele volt. A többletpénzt tette be a gazdaságba. A japán emberek ezért a pénzért dolgoztak, megszerezték, majd betették a bankokba. Ebből a pénzből a bankok újra államkötvényt vehettek. Így aztán a kör kezdődhetett előröl. Egyik oldalon hatalmas hazai betétállomány, nyugdíjvagyon épült fel, másik oldalon hatalmas államadósság.

A japán emberek abban a tévhitben gyűjtötték a jent, hogy azt majd a jövőben hasonló vásárlóerőn visszakapják. Ez azonban csak akkor teljesülhetne, ha az államnak meglenne az a képessége, hogy leépíti az államadósságot. Viszont az egyensúly eléréséhez a költségvetési kiadásokat a harmadára kellene csökkenteni, vagy az adóbevételeket kellene megduplázni. Mindkét változat akkora depressziót okozna, hogy lehetetlenné tenné a kitűzött adóbevétel elérését. Ez újabb körös megszorításokat eredményezne, amely még kisebb adóbevételeket jelentene, stb.

Nem kell túlságosan nagy modellezőnek lenni ahhoz, hogy valaki belássa, hogy ha az államadósság a GDP 240%-a, és ez évi 8%-kal nő, a kamatok pedig már most az összes adóbevétel felére rúgnak, akkor az államadósság fenntarthatatlan, a klasszikus értelemben vett visszafizetés lehetetlen. Az államadósság piramisjátékká vált, de mivel folyamatosan voltak új beszállók, azaz új megtakarítók, ez nem okozott gondot.

***

Mi történik akkor, amikor elfogynak a hagyományos játékosok, azaz a megtakarítók? Ezt az összeomlással fenyegető helyzetet tudja kezelni a jelenlegi modern pénzügyi rendszer: a jegybank egyszerűen pénzt teremthet a semmiből és abból fokozatosan megvásárolhatja az államadósságot.

A japán jegybank épp ezt csinálja egy ideje. Jelenleg már ott tart a dolog, hogy a jegybank az összes államadósság kb. harmadát; azaz a GDP kb. 80%-át kitevő államadósságot birtokol. Ez a mennyiség évente a GDP 14%-ával nő. Ha minden „jól” alakul, akkor belátható időn belül akár az összes államadósság a jegybank tulajdonába kerülhet. Így az államadósság gigantikus kamatkiadása a japán jegybanknál kötne ki, amely viszont – bár részben magántulajdon – a nyereség szinte teljes részét befizeti a költségvetésbe, így a kamatkiadások házon belül maradnak.

Annyi történt tehát, hogy a bankoknál lévő államadósság átvándorolt a jegybank mérlegére. A jegybank pedig ezért a bankoknak friss exceltáblaszámot, azaz jegybankpénzt adott. A jenbetétesek szempontjából látszólag nem történt semmi: aki belép az online bankba, az eddig is egy számot látott, ezután is azt fogja látni. Gondolhatnánk, hogy minden megoldódott.

Vagy mégse?

A különbség annyi, hogy innentől kezdve mindenki számára világosság válhat, hogy az államadósság nem egy klasszikus értelemben vett hitel, hanem inkább egy piramisjáték, amely szelvénye végül jegybankpénzzé alakul. A felismeréssel viszont jelentősen megváltozhat a pénz értékére vonatkozó várakozás, azaz a pénz iránti „bizalom”.

Ha a japán megtakarítók ezután is „bíznak” a jenben, és ezután is jen lekötött betétben tartják a megtakarításaikat, akkor nem történik semmi.

Ha a megtakarítók kiveszik a pénzüket a bankból, akkor sem történik semmi. A bank gond nélkül ki tudja adni a készpénzt az ügyfeleknek. A bank mérlegén már így is egyre több jegybankpénz van, így a bank egyszerűen megkéri a jegybankot, hogy az elektronikus jegybankpénz helyett adjon neki készpénzt. A készpénzt kiviszi a jegybankból a bankba a pénzszállító autó, a bank pedig odaadhatja a papírpénzt az ügyfelének.

A jen megtakarítók számára a játékból való kiszállás valójában csak úgy lehetséges, ha nem egyszerűen kikérik a pénzüket, hanem teljesen elfordulnak a jentől, azaz elcserélik a jent valami másra: ingatlant, részvényt, műtárgyakat, nemesfémeket stb. vesznek, vagy átváltják a jent más devizára.

Ha sokan csinálják ezt, akkor felgyorsul a pénz forgási-sebessége. Valaki vesz a jenért valamit, így a jen máshoz kerül. Az új betétes hasonlóan fél a pénz elértéktelenedésétől, így ő is vesz valamit, és így tovább. A pénz forgási-sebességének növekedése végre meghozhatja a várva várt inflációt, azaz az árak emelkedését, illetve a jen gyengülését.

Mi fogja beindítani ezt a folyamatot? A megtakarítóknak már réges-régen rá kellett volna jönniük, hogy mi lehet a játék végső kimenetele. Ráadásul a jegybank kimondott célja, hogy 2%-os inflációt érjen el. Ezért nem tűnik nagy üzletnek nulla vagy mínusz kamatok mellett pénzt tartani. Ennél még a tartós kenyér is jobb befektetés. Viszont mindez nem új hír, ezért a gyakorlatban nem lehet tudni, hogy mi lehet az az esemény, amely hatására széles körben eljön a nagy felismerés pillanata és a bemutatott folyamat elindul.

Mekkora infláció/leértékelődés lehetséges? Ha azt gondoljuk, hogy a maastrichti GDP 60%-os államadósság-szint már elfogadható, akkor egy 400%-os infláció / 400%-os jen gyengülés szükséges ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön a rendszer.

Ha beindul a folyamat, a jegybank fegyvertelenül fog állni az infláció megfékezésére: a kamatemelés nem hat szűkítően a pénzmennyiségre. Túl kicsi a magánadósság aránya, amire szűkítően hat az alapkamat emelése és túl nagy az államadóssággal/jegybankpénzzel fedezett pénzek aránya. Ezek esetében a magasabb kamat a pénzmennyiség növekedését okozza. A jegybank nem tudja kiszívni a pénzt a gazdaságból az államadósság eladásával, hiszen ki venné meg az államadósságot, amikor világossá vált, hogy az nem lesz visszafizetve?

Ekkorra azonban talán már nem is akarná a jegybank meggátolni a jelentős inflációt / leértékelődést, hiszen 25 év agónia után végre így kerülhet egyensúlyba a rendszer. Viszont az egész folyamat végeredménye, hogy azok az emberek, akik sok-sok éven keresztül dolgoztak és megtakarítottak, reálértéken számolva elveszítik a megtakarításuk nagy részét.

***

Hol követte el a hibát Japán?

Az „eredendő bűn” az volt, hogy a jegybank és a felügyelő szervek hagyták, hogy a bankrendszer túl gyorsan túl sok pénzhelyettesítőt teremtsen 1985 és 1990 között. Azaz, hagyták, hogy a vállalatok túl gyorsan eladósodjanak.

1990-ben már csak két rossz közül lehetett választani a strukturálatlan összeomlás elkerülése végett: A) bankszünet, és az adósságok és pénzek rendezett részleges leírása, B) a bemutatott, választott út.

A B) változat könnyebbnek látszott 1990-ben, illetve végig az időszak alatt. Viszont ennek az lett a hátránya, hogy a veszteséget nem azok fogják elszenvedni, akik a bajhoz leginkább hozzájárultak. Ha 1990-ben megállítja a hatóság a rendszert, akkor a veszteség nagyobb részét lehetett volna ráterhelni a bankokra és a nagy betétesekre. A választott változat hátránya, hogy ezek a szereplők mára elhagyták a süllyedő hajót, kimenekültek a jen-betétekből. Így a veszteség végül szétterül a társadalmon, leginkább a megtakarítókra, nyugdíjvagyonnal rendelkezőkre hárul.

***

Nincs garancia arra, hogy a legfenntarthatatlanabb és legrégebb óta tartó piramisjáték dől össze először, mivel a lehetséges összedőlés időpontja leginkább a szereplők magatartásán múlik. Így akármilyen rossz is a jen, hasonló versenytárs a dollár és az euró.

Mindenesetre a japán végjáték betekintést adhatna a jövőbe. Egy jelentős jen leértékelődés megmutatná más országoknak, hogy mi a hátránya a végtelen pénznyomtatásnak. A lecke segítene abban, hogy más országok időben mégis adósság és pénzleírásokat alkalmazzanak, valamint újragondolják, hogy milyen irányelvek alapján érdemes pénzt teremteni.  

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Japán saját polgárainak tartozik."

Az átlag japán nyuggernek tökmindegy, hogy Soros vagy a japán jegybank rabolja-e ki. Az lesz a piramisjáték vége, hogy minden nyugger elbukja a nyugdíjmegtakarításainak nagy részét. Ezután kimehetnek tüntetni és mérgesek lehetnek, teljesen mindegy.

Minden válság úgy ér véget minden országban, hogy a pénzemberek és a politikusok idejében lelécelnek, a kisemberek és a nyuggerek pedig elosztják a megtakarításaikat kettővel vagy hárommal.

Usa meg ingyen annyi pénzt csinál amennyi csak kell. Világpénz.

Az egész világgazdaság egy nagy spekulatív piramisjáték. Japán nem teheti meg, hogy ebből kimarad, mert spekulációval megakadályozzák, hogy magáért dolgozhasson. Viszont nem hagyta magát kirabolni sem. Országon belül azért könnyebb lesz megoldást találni, mint a világazdaság egészében.
Arra viszont kiváncsi lennék, hogy hogyan oldják meg a többiek, főleg Amerika, aki mindenkit szipolyoz a nyomott dolláron keresztül. Az adósság leírása padig olyan helyzetet teremthet, mint 2008-ban, amikor jól gazdálkodó államok sorát sodorták bajba, majd azt kommunikálták, hogy felelőtlenek.

Egyelőre azért maradhat fenn a rendszr (mindenhol) mert az elektrónikus számlapénz mint adósságtömeg, nem vesz részt a körforgásban. (Rosszabb esetben ezeken a számlapénzeken keresztül irányított kamat (CDS felár) formájában semmiznek ki országokat teljesítményüket és vagyonukat máshová irányítva.) Ezt egyre nehezebben tűrik a kárvallottak és már vannak mozgolódások a rendszer megváltoztatására, új intézményrendszer létrehozására. Az ellenoldal szuronyokkal, pénz, politikai és média manipulációkkal próbálja fenntartani a saját rendszerét.

Nem a bankok hibája, hogy az emberek nem akarják felmérni a lehetőségeket, csak besétálnak az első bankfiókba és aláírják azt a szerződést amit az ügyintéző eléjük tol.

"Egy tisztességes világban a pénz értéke stabil, akár évszázadokig is"

Ezt mégis honnan veszed?

1. Tisztességes világ nem létezik.
2. Ha létezne is, történnének benne előreláthatatlan illetve elkerülhetetlen események, ezért a pénz értéke is változna.



"évszázadokig is, ha nincsen háború"

Ez ütött!

"(A japán jegybank) a nyereség szinte teljes részét befizeti a költségvetésbe..."

Csak a tolvajok által megfogalmazott és (más) tolvajok által elfogadott magyar jegybanktörvény engedi meg Matolcsy úr bűnbandájának, hogy áttalicskázza az MNB árfolyamnyereségét magánalapítványokba, ahol rafinált technikákkal előbb-utóbb magánvagyonná változik a lopott pénz.

(Ez csak egy apró részlet a cikkből, de ugyebár: "cseppben a tenger" :)))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés