Pénznyelő gépezet?

Liberálisok: A Klik szakmailag és financiálisan is megbukott

2015. november 25. 12:52
Megbukott a Klik a Liberálisok szerint, akik úgy látják, hogy az egész ország pénze nem volna elég az iskolákat üzemeltető szervezet fenntartásához. A párt szerint a helyzet drámai.

A Magyar Liberális Párt követeli, hogy azonnal szüntessék meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), mert az financiálisan és szakmailag is megbukott –  mondta az MTI-nek szerdán a párt ügyvivője.

Bősz Anett hangsúlyozta, hogy a Klik az elmúlt két évben bőven túllépte költségvetési kereteit. 2013-ban 33,5 milliárd forinttal lépték túl a közel 412 milliárd forintos keretet, 2014-ben pedig 97,6 milliárd forinttal, közel húsz százalékkal a 496 milliárd forintosat – sorolta az adatokat.

A Klik-nek „gyakorlatilag az egész ország pénze nem volna elég”, hiszen 2015-ben a kormányzat közel 50 milliárd forinttal emelte a központra fordítható összeget, most mégis egy 26,6 milliárd forintos mentőcsomagot adnak számukra a központi költségvetés tartalékaiból, hogy a már lejárt tartozások egy részét fedezni tudják – emelte ki.

Jól mutatja a helyzet drámaiságát, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője nyílt levélben kérte a pedagógusok fizetésének kifizetését – tette hozzá Bősz Anett.

 

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A liberálisok vannak bukóban.

Nekem van egy egyetemi végzettségem, doktori cím.

neked?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés