És ön mikor élt volna legszívesebben?

2015. november 23. 9:15

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Világot megrázó tragédiák, nyomasztó légkört teremtő világpolitikai fejlemények idején rendre felbukkan a kérdés: mikor élnénk, mikor éltünk volna legszívesebben? Most a legjobb, vagy régen minden jobb volt?

ferenciek_tere.jpg

Ferenciek tere, 1902

Kedvenc Fortepanom egyik legkedvesebb képe a fenti fotográfia: egy életkép 1902-ből, a budapesti Ferenciek teréről. Az épületek ugyanazok mint most, de a miliő, az valami egészen más. És ugyan a Ferenciek az elmúlt egy-két évben óriási fejlődésen ment keresztül és már nem az a belvárosi autópálya-csomópont, mint a korábbi évtizedekben, ez az egyszerű kép számomra tökéletesen összefoglalja ezt a polgári időszakot, az európai civilizáció fénykorát, ami örökre letűnt az első, aztán a második világháború, majd a kommunizmus felfordulásában. Legnagyobb sajnálatunkra.

Világot megrázó tragédiák, nyomasztó légkört teremtő világpolitikai fejlemények idején rendre felbukkan magánbeszélgetéseinkben egy kérdés: mikor élnénk, mikor éltünk volna legszívesebben? Az állandó fejlődésben hívő hurráoptimisták és a hanyatlás jeleire gerjedő kultúrpesszimisták összecsaphatnak a felvetésen: vajon most éljük az eddigi legjobb világot, vagy pedig régen minden jobb volt?

Irigylem azokat, akik erre az egyébként nyilván játékos kérdésre egyértelmű választ tudnak adni. Én ide-oda csapongok a két véglet között. Én örülök annak, hogy most élhetek. De van egy másik korszak, amit szívesen megéltem volna.

Nos, nem ülök egy szoba sarkában azon búsongva, hogy miért ebben a korban kell élnem. Sőt: számos, az életet materiális értelemben kényelmessé és biztonságossá tévő dolog miatt a lehető legjobb most élni. Soha nem éltek ennyien, ilyen magas arányban ennyien jól a világban, mint manapság − mondom én is Tim Montgomerie-vel.

Az elmúlt húsz-harminc évben az ökokonzervatívok és a balos antiglobalisták vélekedésével szemben nem csak a környezetszennyezésről és a kizsákmányolásról szólt a globalizáció épp ellenkezőleg: a világméretű globalizációba időben és nagy mértékben bekapcsolódó harmadik világbeli országokban beindult a középosztályosodás, Délkelet-Ázsiától Latin-Amerikáig. Aki pedig teljes mértékben elzárkózott a globalizációtól, az saját szegénységébe, versenyképtelenségébe, elaggott diktatórikus rendszerekbe vagy anarchikus szétesésbe zárta be magát, lásd Észak-Korea, Kuba vagy egy-egy közel-keleti bukott állam példáját. És persze, mi magyarok is sokkal szabadabb körülmények között és nagyobb jólétben élhetünk ma, mint a teljesen elszúrt 20. század nagy részében.

Európában élve azonban nem tudok optimista lenni a jövőt illetően: ahogy a minap is írtam, a fokozódó terrorizmus és az ellene folytatott külső-belső háborúk, az integrálatlan idegen tömegek miatti társadalmi szétesés, a demográfiai válság miatti elöregedés, az elkorhadt jóléti-szociális rendszerek és a gazdaságot korlátozó bürokrácia miatt növekedő versenyképtelenség − egyáltalán, Európa alapvető meghasonlottsága mind-mind pesszimista jövőképet vetít elém. Annak örülök, hogy az elmúlt 10-15 évben fiatal felnőtt fejjel végigjárhattam Európát északtól délig, kelettől nyugatig: harminc-negyven-ötven évvel később már minden bizonnyal egy nagyon megváltozott öreg kontinensen tekinthetünk majd mi és utódaink végig.

És ha valami miatt elgondolkodok azon, mikor élnék szívesen, ha nem épp most, akkor az európai jövőt illető optimizmus hiánya ennek az oka.

S hogy mikor is élnék, ha nem most? Személy szerint a klasszikus európai civilizációnk abszolút fénykorában, a 19. század második felében, mondjuk az 1. világháború előestéjéig. Születhetnék bárhol, egy dunántúli kisvárostól kezdve az akkor épp feltörekvő Svédországon vagy régi dicsősége romjain éldegélő Portugálián át a világot akkor uraló Nagy-Britanniáig: önazonos, büszke, optimista, rendezett, a földgolyót felfedező és meghódító egységes, de sokszínű európai civilizációnk fénykorában élhetnék. Nem, nem kell mondani, hogy az sem volt tökéletes: a korai kapitalizmus embertelen munkavégzési gyakorlata és az akkor ugyan már nagyon fejlődő, de a maihoz képest még mindig kezdetleges egészségügy miatt az akkori élet sem volt játék és mese.

De képzeljünk el egy olyan életet, amiben mondjuk lennének gyerekkori emlékeink az 1848-as európai lövöldözésekről, de egyébként az életkörülményeink állandó javulását, a stabil és kételyek nélküli európai civilizáció áldásait, a tudomány és technika újabb és újabb csodáit, a nagyvilág teljes feltérképezését hozó évtizedeket élhetnénk végig. Robusztus gazdasági növekedés, növekedő jólét, semmiből felépülő modern városok Magyarországtól Németországon át az Egyesült Államokig; távíró, telefon, villanyvilágítás, mindent behálózó vasút, az autó és a repülőgép feltalálása, a távolságok lerövidülése, a Föld utolsó fehér foltjainak felfedezése, az európai civilizáció szétterjesztése a világban − évről évre, évtizedről évtizedre. És lehunyhatnánk úgy a szemünket mondjuk 1914 nyárelőjén, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jól, és mindennel meg vagyunk elégedve.

„A civilizáció szó 1914 előtt az európai civilizációt jelentette. Európa volt a világ. A Föld más tájain vagy európai gyarmatok vagy korábbi európai gyarmatok voltak, ezen kívül csak távoli, jelentéktelen szögletek voltak még” − mondta nekem nemrég Antonio Martino, az egyik utolsó klasszikus liberális olasz politikusdinasztia sarja, az EU egyik alapító atyjának fia. Hogy eurocentrikus a világképe? Igen, az. És ez baj lenne? Kérjünk ezért elnézést, mi, európaiak − különösen azok, akik a kontinens innenső fertályán élve a gyarmatosításból és annak sötétebb fejezeteiből is kimaradtak?

Emlékezzünk gyerekkorunk Verne- és Jókai-regényeire, az azokból áradó polgári (ön)bizalomra és a nyugodt optimizmusra. Nos ez az, ami mai világunkból, a mai Európából hiányzik. De nagyon.

És önnek?

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 153 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

En most elnek legszivesebben, ha hagynanak :)

De viccen kivul, akkor szerettem volna elni, amikor egy tisztes polgari foglalkozas bere eleg volt az egesz csalad eltartasahoz, nem kellett mindket szulonek robotolni ahhoz hogy kihuzzak a honapot, es kiegyensulyozott bekes csaladi legkor volt otthon, nem ket agyonnyuzott idegroncs szulo, es egyszerre agyonkenyeztetett es elhanyagolt szeretethianyos gyerekek...

Válaszok:
gwrf | 2015. november 23. 9:29
Agnieszka | 2015. november 23. 9:31
marko11 | 2015. november 23. 13:39

De akkor is lehettél volna egy prolicsalád gyereke, vagy egyszerű cseléd.
Ahogy most is születhettél (volna) olyan családba, ahol egy jobb polgári foglalkozással eltarthatsz egy családot.

Ez a melyik kor lett volna a legjobb a leghülyébb kérdések egyike, amire nem lehet válaszolni. Sosem volt abszolút értelemben jobb, mint most.

Az meg, hogy mi lesz 30-40 éve? Ugyan ki gondolt akár csak 20 éve arra, hogy olyan lesz a világ, amilyennek ma látjuk.

Ez lett a középosztály sorsa. Ez szerintem óriási süllyedés ahhoz képest, ahogy az én nagyszüleim éltek.
Igaz az akkori polgári létbiztonság, normális élet ellen a három millió koldus léte volt a fő érv.
A három millió koldusig ismét sikerült leküzdeni az országot, viszont maradt a normális családi életet, gyermeknevelést ellehetetlenítő jelen helyzet.

Az is igaz, h. akkor sok mindenre nem kellett keresni, amit most használunk napi szinten, de ez nem annyi.
Talán ideje lenne a szociális rendszerek átgondolásának is. Néha arra gondolok és megdöbbent, h. az állam nem kevés pénzt ad azok kezébe gyermek támogatás céljából, akiknek soha, egyetlen gyermeket sem lett volna szabad a világra hozni, a tökéletes semmire, sem képzettség, sem lakás, sem megélhetéssel nem rendelkezvén.

Válaszok:
gwrf | 2015. november 23. 9:38
Agnieszka | 2015. november 23. 9:42

"de ez nem annyi"

elkezdjük összegyűjteni, hogy mik is ezek?

Mert akkor "annyi" lesz.

Sok tekintetben egy mai átlagember anyagi luxusban él az akkori létbiztonságban élő polgárokhoz képest.
És ehhez jön az anyasági támogatás, a szociális háló, az ingyenes oktatás, stb, stb.

Válaszok:
Agnieszka | 2015. november 23. 9:45

Ez a pénz nem annyi, h. abból a gyermeket valamilyen színvonalon fölnevelni, taníttatni lehetne, viszont a gyakorlat mégis azt mutatja, h. ennek ellenére még több gyermek vállalására ösztönöz.

Itt valami nincs rendben, de ennek semmi köze ahhoz, h. mi lett a XXI. sz.-ban a gyermeket nevelő tanult, dolgozó, kereső polgári család életformája.

A nagyon jót tanult, szakmailag nagyon jó, nagyon jól keresők megengedhetik maguknak azt, h. míg a gyermekeknek szükségük van a gondoskodó, figyelő, segítő felnőtt jelenlétére otthon, addig ezt megoldják.

A probléma az, h. a II. háború előtt ezt az átlag is megengedhette magának, akár tisztviselői jövedelemből is.

Válaszok:
gwrf | 2015. november 23. 9:46
Berecskereki | 2015. november 23. 11:25
Berecskereki | 2015. november 23. 11:32

"A probléma az, h. a II. háború előtt ezt az átlag is megengedhette magának, akár tisztviselői jövedelemből is."

aha, álmodban

hát ha a nagyapád volt mozdonyvezető, akkor vagy te vagy nagyon öreg, vagy már a kommunizmus időszakáról beszélsz.

Nekem a dédapám volt mozdonyvezető, a II. vh előtt. Három lánygyermek, egy wekerlei három szobás lakás volt a vagyona. Bejárónő nélkül.

Nem mondom, hogy rossz volt az, de ennyi egy mai masinisztának is összejöhet.

ja, ez a másik. Gyerekbénulás még az ötvenes években is, a tüdőgyuszi jó esély volt a halálra, átlagéletkor 20 évvel kevesebb, és a 50 évesen már ősz hajú nagyik voltak a nők.

"Akkor éppen az angolszászok alig várták már, hogy világháborút robbantsanak ki hegemóniájuk megtartására."

Hadat először a Monarchia üzent 1914 nyarán.

Az USA meg csak 1917 áprilisában lépett be a háborúba.

Válaszok:
Karvaly | 2015. november 23. 10:14

Németország viszont nem akart háborút, és végig közvetíteni próbált az osztrák és az orosz-francia-angol oldal között.
Ezzel szemben az angolok semmilyen kompromisszumra nem voltak hajlandóak.
És ennek a világháborúnak a végére vesztette el Anglia (és a régi Európa többi nagyhatalma) a hegemóniáját, és lett az USA az első számú hatalom - még ha akkor ez nem is volt nyilvánvaló.

Na igen, ez jó kérdés, hogy melyik a legjobb kor a benne élésre.
Szerintem is az, ahol érezhető a fejlődés, emiatt tapintható a jókedv, az optimizmus, a mindenre képesek vagyunk.
Ilyen lehetett a viktoriánus Anglia, a húszas és ötvenes évek Amerikája, és elmúlt húsz évben mondjuk Hongkong, Tajvan, Dél-Korea (Szingapúr, Kína)
És persze elegendő távolságra visszatekintve már nincsenek szemtanúk, vagy ha vannak is, nyilván rosszul emlékeznek, nosztalgiáznak, a korabeli adatokból pedig ki-ki kiszedheti a beállítottságának megfelelő véleményeket, így ugyanazon régi korszak egyszerre lehet elviselhetetlen és csodálatos - ahogy persze biztos voltak olyan emberek abban a korban, akiknek egyik vagy másik volt akkor.
Meglepő módon viszont a várható életkor, az egészség korántsem volt olyan rossz akár kétszáz éve sem, mint gondolnánk, aki eljutott a felnőttkorig, az jó eséllyel megérte a 60-70 évet is.

Én most, amúlt ugyanis csak innen nézve szép,de bennem élve már nem.

Szülőként mindenki elsősorban a gyerekeire gondol, arra, hogy milyen élet vár rájuk.
Mivel nem tudhatjuk, hogy mit hoz az elkövetkező 50 év az ilyesmiről csak utólag lehet elmélkedni.
S ha látjuk is a sötét fellegek gyülekezését kérdés az, hogy mi magunk mit tehetünk?

Nem egészen ide tartozik, de mégis: valamelyik csatornán egyik nap Kennedyről volt egy dokumentum film. S bár persze már sokszor hallhattunk róla, de valahogy most hatolt el érzelmi szinten a totál megértése nálam annak, hogy ha Kennedy másképp dönt (úgy, ahogy a tábornokai elvárták tőle) akkor igen nagy valószínűséggel 63-ban kitört volna a 3.világháború, atomfegyverestől. Vagyis hogy rajta múlott, a döntésén- akár az, hogy most itt mindannyian élünk.
A meg nem történt szörnyűségek mindig jelentéktelenek visszatekintve, és sajnos keveset tanulunk belőlük. És ami még nagyobb baj, hogy a megtörténtekből is.

Európaiként vonzana a magyar, az angol, és az amerikai csúcspont is, mindenhol meg lehetne találni azt, amiért érdemes élni benne.
Ázsiában persze csak max ázsiaiként :)
A kütyük és társai persze hiányoznának, de az ember amilyen alkalmazkodó fajta, biztos vagyok benne, hogy ez csak időnként zavarna, és hamar visszaszoknék pl. a papírtérképekhez meg a kérdezősködéshez - és persze nyilván lenne cserébe valami más, amit ezek kiszorítottak, ahogy az online jelenlét részben a személyes összejövetelek kárára történt.

És persze az utolsó bekezdésekkel és mélyen egyet tudok érteni.
A mai Európának nincs jövőképe, lényegében egy területet sem lehet felsorolni, amiben a legjobb lenne, vagy hatalmas kiugrás lenne várható, nincs meg sem az a protestáns szellem, hogy több hasznot hozzunk létre, mint amit felélünk, sem a mediterrán szépség és alkotás iránti vágy, a tagállamokat bármelyik külső nagyhatalom képes összeugrasztani egymással, miközben senki által meg nem választott emberek próbálják letolni a PC véleményterrort az emberek torkán.
Nem túl biztató kép, valóban.

Igaz, de ha a mai korból visszautazva sem tűnik elviselhetetlennek egy adott korszak (sőt), akkor beleszületve még sokkal jobbnak kell lennie :)

nem, nem nagyon :) Nem vagy sokkal idősebb nálam, ennek ellenére nekem a dédapám volt a vh előtt mozdonyvezető.

És hogy keményebb volt-e? Természetesen. Már csak ezért se lehet azt mondani, hogy bezzeg akkor milyen jó volt.

Szeretek élni. Mindegy, hogy mikor, csak hagyjanak.

hú ez a kiskegyed bölcsesség Dénia.)

Minden kornak megvan a maga sajátossága, amit csak az akkor körülmények között érdemes értékelni. A mai kort is a mostani körülményekhez, lehetőségekhez van értelme értékelni. Amennyiben nem ezt tesszük, akkor benne lesz a "HA",és azt tudjuk, a HA-nak nincs értelme.

A Ferenciek tere ebben a formában történő összehasonlítás is csalóka és félrevezető, mert ahogy a körülmények változtak a tér arculata is változott. Még akkor is változott, ha az épületek többsége maradt. Itt van több időszak képei, melyeken jól látszik, hogy a változó körülmények miképpen hatottak.
http://www.ilyenisvoltbudapest..
http://www.ilyenisvoltbudapest..
http://www.ilyenisvoltbudapest..

Globalizáció. Ebben a kérdésben is az elmélet és a gyakorlat összehasonlítása az érdekes.
Az, hogy a gyakorlati globalizáció együttműködést, vagy uniformizálást jelent. Magyarországon a balliberálisok ez utóbbi mellett ténykednek. Ebben viszont nagyon sok hasonlóság van az 1945 utáni rendszerrel. A különbség legfeljebb az, hogy most a Nyugat, az USA van a központban, korábban meg a Szovjetunió.

Válaszok:
gwrf | 2015. november 23. 11:26

ja ja,de ha tudod,hogy mi fog következni úgy nemolyan szép

egyszer mindennek vége szakad

"A probléma az, h. a II. háború előtt ezt az átlag is megengedhette magának, akár tisztviselői jövedelemből is."

Anyai részről a dédszüleim paraszti család volt. Az egyik gyerek lediplomázott és a háború előtt pénzügyminisztériumi főtanácsos volt. A háború után raktári segédmunkás lett. A főraktáros írástudatlanan volt, az igazgató meg 4 polgárit végzett. A felesége ugyancsak felsőfokú képesítéssel rendelkezett, és egy nemzetközi szövetkezet egyik gazdaságvezetője volt. Háború után nem tudott elhelyezkedni.
Gyermekük nem volt, öreg korukra a nagyanyám ápolta őket.

A nagyanyám 2 gyereket szült. Özvegyen felnevelte őket és mindegyik gyermek szakmát tanult. Az dédunokák pedig egy kivétellel felsőfokú végzettségűek.

ezekről a képekről mindig Óbuda jut eszembe, illetve egy kép, ami Krúdy Gyulát ábrázolja, amint kihajol háza ablakán.

Az a tény ugyanis, hogy a hetvenes években személytelen, jellegtelen panelrengeteggé változtatták a környéket, sokszor hamis nosztalgiára sarkallja az embereket. Pedig a fent idézett képen látható, hogy az átlag óbudai utcácskák a harmincas években burkolatlanok voltak, eső esetén szügyig ért a sár, a házak komfort nélküliek, udvari budival, patkányokkal.

Ahogy a még régebbi (és még a kommunizmus előtt lebontott) Tabán is hasonló volt.

Tehát egy mai nem ideális helyzet még nem szükségképpen jelenti azt, hogy a korábbi az volt.

"Emlékezzünk gyerekkorunk Verne- és Jókai-regényeire, az azokból áradó polgári (ön)bizalomra és a nyugodt optimizmusra. Nos ez az, ami mai világunkból, a mai Európából hiányzik. De nagyon.

És önnek?"

Talán ergé a kérdést költőinek szánta. A válaszom; Nekem nem. A családi történetem, a saját több, mint hét évtizedes tapasztalata megtanított arra, hogy a jó, a rossz nagyon sokszor együtt van. Arra is megtanított, hogy mindig van megoldás és a rossz nagyon sokszor megelőzhető. Továbbá, ha a család összetartó, a baráti közösség segítő, akkor van ok az optimizmusra.
Széchenyi gondolatát vallom: „Egynek minden nehéz; soknak semmi sem lehetetlen.”

Az olvasatomban a globalizáció is ezt jelenti. Az összefogást.

Válaszok:
Agnieszka | 2015. november 23. 14:22

A képhez tartozó szöveg.

1904. december 13-án megtartott ülésnapon az ülésteremben verekedés tört ki, az ellenzéki képviselők szétverték a képviselőház bútorzatát.

"50 év múlva az utódaink is így fognak vélekedni rólunk."

A muszlimokra meg az arabokra gondolsz?
;-)

(Egyébként a többi megfogalmazásoddal egyetértek.)

Nekem jó a mostani a mai kor.

hallottam.

ennek _ellenére_ ment végbe robosztus gazdasági növekedés Magyarországon azalatt az 50 év alatt

Elrontod itt a játékát. ergé ilyen kalapos-bajuszos úr szeretett volna lenni a Ferenciek terén. Nem valami lyukas gatyájú parasztkölök. :)

A mai kor "nyugati világának" (mi bőven ide tartozunk most ebben az értelemben) békéjét és jólétét (most átlagról beszélünk) kevéssé becsüljük... pedig mondjuk a 20. század szörnyűségeihez képest...

De ha múltbéli kort kellene mondanom, akkor egyértelműen a "hosszú 19. század". Mondjuk még konkrétabban a dualizmus kori Magyarország.

Mostanra a pénz lett az egyetlen érték.
Ezzel meg ide jutott a világ!

Válaszok:
Agnieszka | 2015. november 23. 15:07
Csigorin | 2015. november 23. 15:13

Még emlékszem frissen a háború utáni időkre, a szüleim akkor voltak fiatal felnőttek. Volt olyan, h. a papám egy lekváros szendvics napi koszttal ment dolgozni, de ez nem keserves emlék, mert inkább szinte valami boldogság féle volt az egész, minden nehézségben túl, az, h. túléltük!

Ha belegondolok, h. a háború, h. 56 után Pesten mit kellett újjáépíteni, csak büszkeséggel és hálával tudok arra a nemzedékre gondolni, akik tudtak újrakezdeni!

Nagyon jó lehet, ahol van család, baráti kör.

Nálunk úgy alakult, h. nincs, főleg egymással tudunk összefogni, abban nincs is hiány. A fiaimra számíthatnék, de ők messze élnek. A nagy álom talán az, ha sikerül közel maradni, helyileg is.

Alapjában véve nem vonzanak az ezt megelőző korok. Jó nekem itt is, így is. A Duna part, a kertünk még nekem jobban is tetszik, mint a Matild-Klotild paloták előtt a Ferenciek tere az előző századfordulón.

nem vagyok az. Valószínűleg csak annyiról van szó, hogy Rikki olvtárs felmenőinél esetleg később születtek a gyerekek, így alakult ki egy generációnyi csúszás.

Ez saját családomban is megfigyelhető: van olyan dédapám, aki egy másik nagyapámmal volt közel egyidős.

Akkor kevesebb volt, mert nem állított elő a nagyipar kétpercenként egy-egy használati tárgyat.

De ettől nem voltak jellemesebbek a felmenőink, csak nem volt lehetőségük összevásárolni mindenféle szart.

Aki mindig anyagiakban gondolkodik, annak minden kor jó.
Akit kizsákmányolnak, annak semmikor sem jó.
A hülyéknek Gyurcsány a jó, tehát a DK megalakulása óta kezdődik az időszámítás.
A normális embernek mindenkor jó, mert tudja, miben él, ezért nem kerget illúziókat.

Ez azért nem így van!

A pénz mindig is borzasztó fontos volt, de kapásból tudok fontosabbakat, mindenkinek más jut először az eszébe, nekem most elsőre talán a lelki-testi egészség, a jókedvre való hajlam, sőt, azt szoktam mondani, h. az életben a legszebb a szabadság, ez is elég sok mindent jelenthet.

Kantot a csillagos ég fölötte, s az erkölcsi törvény benne ejtette csodálatba, van is benne valami.

Jó az is, h. annyi jó és okos ember van. Jó, h. az embernek a sors tisztességes családot, jó tanárokat adott.

Ezzel együtt mindenkinek tele pénztárcát és kellő szabadság fokot kívánok, h. semmi ne akadályozza akár a jóra való törekvésben.

Egy-kettő, s itt a Karácsony.

A penz a csaladi otthon miatt lett a legfontosabb. A legtobb penz a lakhatas eloteremtesere megy el (lakber, a szerencsesebbeknek torleszto).

Regen volt egy szep nagy haz, amiben lakott utana a kovetkezo generacio is, volt mit orokolni. Ma nincs.

Torkanal ragadta meg a kerdest Pelikan elvtars.
Felul lenni mindig es minden korban jobb volt es jobb lesz, mint alul. De nem ez volt a kerdes :)

Én pont olyan világban nem szeretnék élni, mint amilyen a képen látszik. A bodros női kalapok, cilinderek és sétapálcák korában. Egyébként eléggé beállítottnak tűnik a kép, valószínűleg statiszták álldogálnak az előtérben, akkor még nem volt Photoshop.

Az ókori Rómába szívesen bekukkantanék, mert akkor még tudtak élni az emberek, már aki éppen nem volt rabszolga. A Néró utáni majdnem 2000 év az 1960-as évekig teljesen élhetetlen volt, örülök, hogy kimaradtam belőle.

Azért szerintem a többségnek ma is összejön, mi speciel ebben pechesek is voltunk, meg talán több energiát is kellett volna beletenni.

Értem, de az eredmény az áldozat ellenére nem igazolja a rendszert.

Egyébként máshogy támogatni talán csak az iskolásoknál, ösztöndíjrendszeren keresztül lehetne.

jó, hát ha úgy merülne fel a kérdés, hogy hová időutaznék, én is sok helyre elmennék. De sehol sem ragadnék ott szívesen. :)

Nem lehet két kort semmiféleképpen sem összehasonlítani, az eltérő viszonyok miatt. Mindegyiknek megvolt a jó és a rossz oldala.

Sosem volt olyan, hogy "természetes rend". Max az emberré válás előtti korokban. Utána már csak olyan természetes rendek voltak, amelyek valakiknek jók voltak, valakiknek meg kutyaszarok.

Az emberi természet nem változik. Csak mindig más és más formában törnek felszínre a démonai.

Sajnálatos. De mire érv?

Szerintem félreértetted, de hagyjuk, annyira nem is fontos.

"az ember meg naponta"

legalábbis szeretne :)

igen. Ez nem azt jelenti, hogy MINDENKINEK a dédapja élt a vh előtt.

Az én nagyapám is élt már akkor, de munkával telt élete nagyobb része már a kommunizmusra esett. Mivel azt gondoltam, hogy Rikki fiatalabb nálam, ezért volt gyanús. Kiderült, hogy idősebb nálam.

Ilyen egyszerű.

Nem igazán értem, miért kattantál rá erre ennyire.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés