Magyarul

Horthy: Az iszlám vallásban találtam meg önmagam

2015. október 2. 13:45

Írta: Partos Bence
Horthy Miklós unokája, Horthy István Sharif is előadott a csütörtökön rendezett HeroiKon nemzetközi konferencián. Az iszlám hitre áttért Horthy-unokának már nem megy olyan jól a magyar nyelv, de éppen ezért érezte kötelességének, hogy magyarul szólaljon fel. Elmondta: a leghatásosabb módszer a generációkon átívelő konfliktusok megoldására a megbocsátás.

A legkülönlegesebb előadás Horthy István Sharif, Horthy Miklós unokájának nevéhez fűződött a csütörtökön rendezett HeroiKon Nemzetközi Konferencián. Az élete során iszlám hitre áttért, egyébként fizikus végzettségű Horthy az Urániában minden erejét összeszedve igyekezett, hogy élete első magyarországi beszédében magyarul szólhasson a jelenlévőkhöz életútjáról, a világról alkotott elképzeléseiről és arról, hogyan jutott el az iszlámhoz.

Ha nem dolgozzuk fel, öröklődik a probléma

Már rögtön az előadása elején leszögezte: habár igen nehezen megy neki a magyar nyelv, a gyökereire való tekintettel, a múltját tisztelve úgy akar ma hőssé válni, hogy nyelvi korlátait meghaladva magyarul beszél magyarokhoz. A nagyapjára külsőre kísértetiesen hasonlító Horthy István előadása első felében arról beszélt, hogy habár ő nem tudós, az élete során mégis sokat foglalkozott az emberek közötti konfliktusok enyhítésével, előítéletekkel és azzal, hogyan lehet az embereket közelebb hozni egymáshoz.

Szerinte az oktatásban dolgozók felelőssége, hogy az iskolákból tiszta szívű, jó emberek kerüljenek a nagyvilágba. Így a véres konfliktusok száma csökkenhetne – tette hozzá. A leghatásosabb módszer a generációkon átívelő konfliktusok megoldására a megbocsátás. Ha egy nemzedék nem képes a fájdalmakat, sértéseket feldolgozni magában, akkor azt megörökli a következő generáció – mondta. Horthy úgy vélekedett: a megbocsátás nem az ellenségeinkről szól, hanem saját magunk felszabadításáról.

Ami mindent megváltoztatott

Az életrajzát taglalva elmondta, hogy miután három és fél évesen elhurcolták őt is a nácik, hosszú évekig élt Németországban, Portugáliában és Angliában: szerinte ez volt élete unalmas része. Egy nap aztán valami olyat érzett, ami mindent megváltoztatott. Hirtelen minden körülötte lévő történésnek és szépségnek a tudatára ébredt. Úgy fogalmazott, hogy olyan volt ez, mintha egy szürke világból fél órára kilépne egy teljesebb, tökéletesebb világba.

Horthy elmesélte: élete hátralévő részében azt az utat kereste, ami visszavezeti őt ebbe az állapotba. Végül az iszlám vallásban találta meg önmagát. Egészen pontosan a Szubud lelki–spirituális tapasztalat segítségével. Horthy István Sharif végezetül kifejtette: szerinte minden embernek van lelke, és azzal járulunk hozzá egy szebb jövőhöz, hogy életünk során próbáljuk megtalálni azt.

A fenti fényképet Gecse Géza készítette, ajánljuk témába vágó írását!

Partos Bence
2015. October 2. 16:03
Horthy István előadása alatt voltak, akik nyomkodták a telefonjukat, az egyik neves külföldi előadó egyenesen el is aludt. Külföldiek voltak, nem értették. Nem érthették, hogy Horthy erőfeszítéseinek milyen jelentősége és üzenete lehet ezekben a nehéz időkben a magyarság számára. Néztem ahogy 2015. október 1-jén az Uránia Nemzeti Filmszínházban Horthy Miklós muszlim hitre áttért unokája a magyarságot megtisztelve kötelességének érezte Magyarországon a magyar szót. De még ennél is többről volt szó: ha huzamosabb ideig nem jutott eszébe egy magyar kifejezés, valaki rendre megszánta és bekiabálta neki a nézők közül. Ilyenkor a 74 éves Horthy csillogó szemekkel kapta fel lehorgasztott fejét és ejtette ki ő is büszkén, boldogan, magyarul.
Válaszok:
Morgen | 2015-10-02 18:04:45

Összesen 127 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Csak azt nem értem, hogy ehhez felismeréshez mi a fenét kell átérni?!


Vele, remélem, végleg le is zárult a Horthy korszak.

Mit szól ehhez a gondolathoz a rabbi? A kárpótlás az azért csak jár, nem?

Horthy István Sharifnak sem lehetett könnyű, ám meglepően jól megállta a helyét.
Más országokban ő ma, legrosszabb esetben egykori nagykövetként lenne nyugállományban, sok kitüntetéssel.
Nem így Magyarországon.
Már csak az a kérdés:
Miért nálunk, miért a mi népünkkel történik ez?

(Mert ne gondolkodjunk sokat:
ez a jelenség a magyarságról szól.
Arról, hogy elhagyta hazáját, eliszlámosodott, és nincs más feladata, mint az, hogy mindenkinek meg akar bocsátani.)
Első helyen a hóhérainak!

Más bordában szőtték őt és legtöbbünket.
Az édesanyját is jó volt hallgatni.
Amit ő mond, az szép és így is van. A megbocsátás nagyon fontos, ahhoz, h. élni tudjunk, fölül kell a sérelmeken emelkedni.

A mérnök édesapja is nagyszerű ember lehetett. Gondolt-e valaki arra, h. tulajdonképpen ő is hadiárva, ráadásul az ő édesapja, ha úgy akarta volna, nem került volna ki a frontra.

Szerintem nagyon kedves gesztus, h. hazajött egyáltalában, gondolom, nem a szomszédból.

"Konfliktusok enyhítésére" az iszlám a legkevésbé alkalmas - négy asszony egy családban alattomos gyűlölködések forrása - okos és jó ember volt a nagypapa, egyetlen tévedése, hogy az országot háborúba vitte - az unoka még ennél nagyobb bajt okozna.

Hogyan álltak talpra? Chorin és a Weiss család pénzéből

Ó, már Sharif?

Válaszok:
péterx | 2015. október 3. 7:37

Ilyesmire gondoltál?
Brit közéleti személyiségek nyílt levélben bírálták az Új Színház vezetését
Nyílt levelet közölt az Új Színház ügyében a The Guardian című baloldali brit napilap pénteki számában többtucatnyi brit színész, rendező, író és közéleti személyiség. A 68 aláíró között van Horthy István Sharif, Horthy Miklós Nagy-Britanniában élő unokája, Schiff András zongoraművész, valamint az Equity brit előadóművészi szakszervezet és az írószövetség vezetése.

A levél aláírói közölték: felszólítják a brit külügyminisztert, valamint a nemzetközi közösséget arra, hogy gyakoroljanak nyomást a magyar kormányra az Új Színház vezetői kinevezéséről hozott döntés visszavonása érdekében.

A levél szerint Dörner György, az Új Színház kinevezett igazgatója "a romaellenes, melegellenes és antiszemita Jobbik pártot támogatja". A párt elnökjelöltje nemrégiben kijelentette, hogy a zsidók "tetves, koszos gyilkosok" - áll a vezető baloldali brit napilap által pénteken közölt nyílt levélben

Az Új Színház nem lesz Csurka István Színház
2012. február 6., 16:55

Aláírásgyűjtés indult azzal a céllal, hogy az Új Színházat nevezzék át Csurka István Színházra. Pozsgai Zsolt, a teátrum művészeti vezetője a hírre reagálva azonban közölte, a színház vezetősége ezt a lépést nem kívánja megtenni.

Elhunyt Csurka István
2012. február 4., 11:20

Életének 78. évében meghalt Csurka István író, politikus.

Pozsgai Zsolt főrendező, Dörner György igazgató az Új Színház büféjében
Kultpol · Az Új Színház-ügy
„Jó hangulatú” társulati ülés az Új Színházban
2012. február 2., 14:30

„Jó hangulatú” társulati ülést tartott az Új Színház új vezetése. „Indulatos megnyilvánulás” sem volt, Dörner szerint „a mesterségesen generált feszültség is oldódott”
(tovább)
Az Új Színháztól a Parlament elé vonulnak a tüntetők
Kultpol · Az Új Színház-ügy
A fasizmus térnyerése ellen tüntettek az Új Színháznál
2012. február 1., 18:15

A fasizmus térnyerése ellen szervezett demonstrációt a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége szerda délután a fővárosban az Új Színház elé. A tüntetésen megjelentek ellentüntetők is; közülük több embert előállított a rendőrség.
(tovább)
Fischer Ádám
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Fischer Ádám levele a néppárti EP-delegációhoz - Memorandum az európai színházakban
2012. február 1., 16:45

Levélben fordult az Európai Parlament néppárti delegációjának tagjaihoz Fischer Ádám karmester, hogy az Új Színház új igazgatójának hivatalba lépése alkalmából felhívja a figyelmet a kinevezéssel kapcsolatos problémákra.
(tovább)
Tüntetés az Új Színház előtt 2011. október 22-én
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Új Színház-ügy: nyílt levél a The Guardianben - Tüntetés február 1-jén
2012. január 27., 11:45

Nyílt levelet közölt az Új Színház ügyében a The Guardian című brit napilap pénteki számában többtucatnyi brit színész, rendező, író és közéleti személyiség, köztük Horthy István Sharif, Horthy Miklós Nagy-Britanniában élő unokája, Schiff András zongoraművész, valamint az Equity brit előadóművészi szakszervezet és az írószövetség vezetése.
(tovább)
Egy, a Facebookon szervezett flashmob résztvevői tiltakoztak tegnap a Városháza előtt, a Fővárosi Közgyűlés ülésének idején Dörner György és Csurka István Új Színházban történő alkalmazása ellen. Tarlós István az ülés után felkérte Dörner Györgyöt, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka Istvánt ne alkalmazza színházában.
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Új Színház-ügy: nem a feltételeknek megfelelően bírálták el a pályázatokat?
2011. december 15., 18:00

Bár az Új Színház igazgatói pályázatának kiírásában az áll, a vezetői gyakorlat „előnyt jelent”, ezt a kitételt az elbíráló gyakorlatilag semmibe vette.
(tovább)
Dörner György
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Dörner nem is akarta Csurkát alkalmazni
2011. december 15., 12:35

Dörner György eddig sem gondolt Csurka István alkalmazására, mivel ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette intendánsi szerepét – mondta az Új Színház leendő vezetője arra reagálva, hogy Tarlós István szerdán felkérte: ne alkalmazza színházában Csurkát.
(tovább)
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Csurka István nem dolgozhat az Új Színházban
2011. december 14., 16:50

Tarlós István főpolgármester felkéri Dörner Györgyöt, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka Istvánt ne alkalmazza színházában.
(tovább)
Susanne Scholl író, újságíró, költő. Több díj és kitüntetés birtokosa. A hetvenes években a Le Monde kelet- és közép-európai tudósítójának, Manuel Lucbert-nek az asszisztense, majd az osztrák rádió nemzetközi adásának és az APA hírügynökség munkatársa. 1985-től az osztrák állami televízió, az ORF kelet-európai osztályán dolgozott, 1989-től a televízió bonni tudósítója. 1991-től Moszkvában dolgozik, 1994-től az ORF ottani irodájának vezetőjévé nevezik ki. 1997-től Bécsben az ORF-Radio Europajournal című műsorát vezeti. 2000-ben ismét az ORF moszkvai irodájának élére került.
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Osztrák nyílt levél az Új Színház ügye miatt: vissza a harmincas évekbe?
2011. november 10., 04:30

Nyílt levélben fordult az európai intézményekhez és az osztrák európai parlamenti képviselőkhöz az Új Színház új vezetőinek kinevezése elleni tiltakozásként Susanne Scholl osztrák újságíró, másokkal közösen.
(tovább)
Hanti Vilmos az Új Színház előtti tüntetésen
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Hamisított fotó az új intendáns lapjában
2011. november 2., 02:00

Hanti Vilmos helyreigazítást kér Csurka Istvántól, a Magyar Fórum szerkesztőbizottsága elnökétől, az Új Színház leendő intendánsától, mert lapja hétvégi számában róla retusált képet közölt.
(tovább)
Csurka István
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Tarlós figyelmeztet, hogy Csurka veszélyeztet
2011. november 1., 04:00

Tarlós István főpolgármester felhívja Csurka István figyelmét, hogy tartózkodjon a félreérthető, illetve a politikai kultúrával nem összeegyeztethető nyilatkozatoktól.
(tovább)
Tarlós István
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Tarlós: Előfeltételezésekkel kiabálják tele fél Európát
2011. október 26., 22:30

Tarlós István szerint Csurka István korunk egyik legnagyobb drámaírója, amúgy Dörner pályázata nem túl színvonalas, de fogalma sincs, hogy az ügyhöz mi köze van a Német Színművészeti Akadémiának. Tarlós István nyilatkozott.
(tovább)
Sütő András
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Sütő András darabjai nem mehetnek az új Új Színházban – Tiltakozik a Német Színművészeti Akadémia
2011. október 25., 17:05

Sütő András jogutódai megtiltják az erdélyi szerző Káin és Ábel című darabjának jövőbeli játszását a Dörner György és Csurka István vezette Új Színházban. A Német Színművészeti Akadémia nyilatkozatban szólította fel Budapest főpolgármesterét az Új Színházzal kapcsolatos döntés visszavonására.
(tovább)
Kultpol · Az Új Színház-ügy
FAZ: éleződik a kulturális helyzet
2011. október 24., 12:20

Az Új Színházzal foglalkozott egy hétfői összeállításában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
(tovább)
Hanti Vilmos az Új Színház előtti tüntetésen
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Új pályázat kiírását követeli a Nemzetközi Ellenállók Szövetsége
2011. október 23., 15:40

Dörner György kinevezésének visszavonását és új pályázat kiírását követeli Tarlós Istvánnak írt levelében Hanti Vilmos, a Nemzetközi Ellenállók Szövetségének elnöke.
(tovább)
Márta István
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Tüntetés az Új Színház előtt - Gáspár Sándor és Pokorny Lia távozik az Új Színházból - Fábry: új pályázat lesz
2011. október 22., 17:35

Szombaton délután megtelt az Új Színház előtti tér, ahol a közönség tagjai mellett színészek, más művészek és közéleti személyiségek tiltakoztak Dörner György igazgatói és Csurka István intendánsi kinevezése ellen.
(tovább)
Márta István
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Az Új Színház-ügy folytatódik
2011. október 14., 10:10

Október 6-án 2012. február 1-jei hatállyal Dörner Györgyöt nevezték ki az Új Színház élére. Összeállításunk az esemény fogadtatásáról, napról napra.
(tovább)
Kultpol · Az Új Színház-ügy
Dörner György pályázata
2011. október 7., 18:10

A 7óra7, a Revizor és a Színház.net közös közlése"

Tormay Cecil: " megindul a munka, mintha egyetlen kéz igazgatná. ... "Láthatatlan vezérek" irányítanak "

Azt lehet érteni, hogy megtalálta magát az új vallásában.

Azt már megkérdezném, hogy ez most miért jött elő?

Tisztelem Horthy személyes döntését , akkor is , ha objektíve téves : nem értette meg , hogy Jézus valóságos Isten és valóságos ember , s ez felülmúlhatatlan . A Szentháromság a szabadságunkat szólítja meg , ezért lehetséges a téves választás . Az Úr majd megítéli őt , mint mindenkit : a végtelen szeretet minden lehetséges mentő körülményt meg fog találni ...

"Csak" az a baj , hogy Jézus nem egy a próféták közül , hanem maga az Isten...Jézus létteljesség , a többi vallás "istene" pedig nem az...

Azt is tedd hozzá, hogy megbélyegezve és a holokauszt előhangjának - nem pontosan így írják, de ez a lényeg - elősegítőjének titulálva Prohászka Ottokár püspök urat. Akinek kinagyított képe fogadja az ide látogatókat, egy durva és igazságtalan szöveggel.

Szellemes szójáték !

" Amikor már világossá vált számára, hogy akár háborús bűnösként elítélhetik. "

Az vált világossá, hogy
NORMANDIÁBAN PARTRA SZÁLLTAK AZ USÁKOK!
Mert végre partra szálltak, ha nem is az Adrián!
Ha korábban teszik, Horthy is KORÁBBAN LÉP.
Ez nem annyira bonyolult...

Sokkal többet fogunk elérne, de sokkal kevesebb csatlós-kötelezettséggel.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés