Győzelem-e?

2015. május 8. 12:30

Miklósi László
hvg.hu
A világtörténelmi jelentőségű fordulat a 70. évforduló Magyarországán alig tűnik fel. Néhány héttel ezelőtt a második világháború magyarországi befejeződésének kerek évfordulója is szinte észrevétlen maradt. Miért?

„Nemrég döbbenten mesélte egy középiskolás: egy diákcsere alkalmával Olaszországban azt tapasztalta, hogy ott a történelemmel való ismerkedést a közelmúlt eseményeivel, egyebek mellett Olaszország második világháborúban betöltött szerepével kezdik. A történelemtanulás alapja: a demokrácia fontosságának tudatosítása.

Magyarországon ez elképzelhetetlen. A kizárólagosan kronológiára épülő történelemtanítás úthengere minden más megközelítést a földbe döngöl. A tananyag egyetlen lehetséges felépítése, valamint a kötelező ismeretanyag bősége lehetetlenné teszi a fontos kérdésekkel való érdemi foglalkozást. S erre szándék sincs.

A történelem meghatározó eseményeire való emlékezés persze nem kizárólag az iskola feladata. A múlt hiteles, tényszerű bemutatása közös ügyünk. A (köz)média mellett a településeknek, családoknak, kisközösségeknek és az egyházaknak is adódna teendője ebben.

Ha a fontos történelmi kérdéseket súlyuknak megfelelően kezelnénk, azok a közbeszéd tárgyai lehetnének. Ebben az esetben szó eshetne ezekről otthon, a szomszéddal való beszélgetésekben, valamint a médiában. Ha így lenne, magától értetődően az iskolában jelentőségének megfelelően foglalkozhatnánk Magyarország részvételével a második világháborúban, s a hitleri »Harmadik Birodalom« legyőzésének történelmi fontosságával is. Akár kezdhetnénk ezzel is a történelemtanítást.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 15 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés