A bukás

Hatalmasat bukott Fico, Kiska a szlovák államfő

2014. március 30. 1:22
Váratlanul egyértelmű vereséget szenvedett a szlovák miniszterelnök az elnökválasztás második fordulójában. A Smer színeiben induló Robert Fico elismerte ellenfele, Andrej Kiska győzelmét, és pár nap pihenőre vonul.

A szavazatok 59,39 százalékával Andrej Kiska nyerte a szlovák elnökválasztás második fordulóját Robert Ficóval szemben – írja a Körkép.sk. Az első fordulóét meghaladó, 50,48 százalékos részvétel mellett Kiska 1.307.605, Fico 893.841 szavazatot szerzett. Robert Fico már a szavazatok felének feldolgozását követően elismerte vereségét, gratulált ellenfelének, és bejelentette, hogy néhány napos pihenőt követően áll a nyilvánosság elé.

Kiska a következőket mondta győzelmi sajtótájékoztatóján: „Szlovákia polgárai miatt vállaltam el a jelölést. Mindegy egyes rendes ember mögött fog állni. Megkísérlem visszaadni az adott szó hitelét. Hogy a szlovák politika emberibbé váljon. Köszönöm támogatóimnak, a poprádiaknak, a pozsonyi kerületnek, családomnak, feleségemnek, aki ma nem lehet itt, és önöknek is, akik eljöttek, hogy megélhetjük ezt a fantasztikus hangulatot. Néhány nap pihenőre megyek.”

Kiska Pozsony megyében aratta a legnagyobb arányú győzelmet, itt a szavazatok 72,96 százalékát szerezte meg. Fico egyetlen megyében, Trencsénben tudott győzni.

Összesen 39 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fico et. legalább megérdemli.

(Ostoba arrogáns fasz volt.)

Olvasd el a közleményt. (link)
Meg akarta erősiteni az elnöki pozíciót. Be is jelentette.

http://ujszo.com/online/kozele..

Azt ugye tudod, hogy Fico szocialista?

Válaszok:
nyugalmazott tanár | 2014. március 30. 7:45

Mai szóhasználattal liberálfasiszta, bolsevik vagy kommunista, esetleg szocialista vagy liberális, gyakorlatolag egykutya.

Véres, gyilkos, ordas népirtó bűnöző eszmék követői.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés