Atom

Brüsszel nem lepődött meg a paksi bővítésen

2014. január 17. 13:46
A magyar hatóságok magas szinten előre egyeztettek az uniós intézményekkel az oroszokkal való megállapodás részleteiről – mondta egy névtelen brüsszeli forrás. Az energiaügyi biztos szóvivője szerdán megerősítette, hogy a magyar hatóságok kötelességüknek eleget téve előre eljuttatták a tervezett megállapodás szövegét Brüsszelbe.

Mind a tagállamok, mind az uniós intézmények részéről nagy érdeklődést keltett a Magyarország és Oroszország között létrejött megállapodás a paksi atomerőmű bővítéséről – közölte egy név nélkül nyilatkozó brüsszeli forrás pénteken. Hozzátette: az ügylet nem okozott teljes meglepetést Brüsszelben, a magyar hatóságok ugyanis magas szinten előre egyeztettek az oroszokkal való megállapodás részleteiről az uniós intézményekkel, ez pedig arra utal, hogy a magyar kormány nem akar konfliktust ebben az ügyben.

Az energiaügyi biztos szóvivője szerdán megerősítette, hogy a magyar hatóságok kötelességüknek eleget téve előre eljuttatták a tervezett megállapodás szövegét Brüsszelbe, viszont még nem tudták olyan mélységben tanulmányozni, hogy megállapítható legyen, közbeszerzési szempontból is megfelel-e az uniós szabályoknak a magyar-orosz megállapodás.

Egy bizottsági forrás szerint ugyanakkor nem csak Brüsszel emelhet szót a dokumentum ellen: erre azoknak a vállalatoknak is lehetőségük adódhat, amelyek úgy érzik, jelentős hátrány érte őket a közbeszerzésben, például a tendereztetés elmaradása miatt, ők az uniós jogorvoslati irányelvek alapján bírósághoz fordulhatnak az ügyben.

Összesen 124 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A magyar hatóságok magas szinten előre egyeztettek az uniós intézményekkel az oroszokkal való megállapodás részleteiről – mondta egy névtelen brüsszeli forrás.


Ehhez klépest mekkora itt az ellenzéki acsarkodás, károgás!!!!


Bruhahahahaha
A bukott baloldal megkapta a heti friss "buktáját".

Hahahahahaha....

Válaszok:
bini | 2014. január 17. 14:24
Berecskereki | 2014. január 17. 15:28
belga | 2014. január 17. 17:13

Ez azért történt így, mert most Orbán cselezte ki a ballibbantokat, és megelöző csapásként lejátszotta a Bizottsággal a"kötelező" kürt.

Az ellenzék meg közben arra készült, hogy itt az ídő és alkalom, hogy Orbánt betámadják az oroszokkal való szerződés kapcsán. Azt nagyon jól tudták, hogy januárban ez 100% léttre fog jőnni.

Egyre nem számoltak és az már egy haladás, hogy Brüszeli bürokraták Sem sugtak a hazai haveroknak, így az azonali tájékoztattás a csatornáikon nem tudott célba érni, csak a háttér udvarba. A multik aggodnak, hogy lemaradnak és nem tudják hazánkba mégegyszer eljátszani a korábbi piszkos játszmáját mert az őket kiszolgáló szervilis banda Sem tud labdába rugni.

Válaszok:
nyugalmazott tanár | 2014. január 17. 17:05

a végén kiderül csak a magyar lakosság van leszarva...birkák

Tévedsz! A német balliberális média "Puszta Putyinja" névvel illette egy karikaturát is mellékelt.

De hol vannak azok a régi szép ídők, mikor össztüzet zuditottak a Magyar Kormányr a 2/3-ra és főleg Orbánra.

Lassan kifúj, igaz még vannak utánlővések, de már ki fígyel oda, mikor a Merkel kabinet több mint 80% os parlamenti többséggel kormányoz, és a 2/3 már nem kuriózum az unióban.

Tévedsz! A német balliberális média "Puszta Putyinja" névvel illette egy karikaturát is mellékelt.

De hol vannak azok a régi szép ídők, mikor össztüzet zuditottak a Magyar Kormányr a 2/3-ra és főleg Orbánra.

Lassan kifúj, igaz még vannak utánlővések, de már ki fígyel oda, mikor a Merkel kabinet több mint 80% os parlamenti többséggel kormányoz, és a 2/3 már nem kuriózum az unióban.

"Hosszútávú fenntarthatóságának feltétele" azért mást jelent. Nem egyszeri athoch intézkedés amit sajnos sokszor és sokat megélt már az ország.

Kifogták a szelet a vitorlájából.

Miért csodálkoznának? Európa a jelen helyzetben nem akar rossz viszonyt az oroszokkal. Lavíroznak, akárcsak Orbán. Erről szól a politika.

Lehet, hogy Putyin is rájött, hogy milyen hazug és milyen szavatartó Gyurcsány?

2006-os választások előtt még itt volt Budapesten Gyurcsányt támogatni.
Valami csak történhetett, ugye?
Talán az, hogy Gyurcsány pusztaputyinozta Orbánt???
Ezt negatív szellemben tette. Ilyet nem csinál az ember olyanokkal akik egyszer is segítettek.

Atomerőmű helyett alkalmazhatunk egy Edison-anekdotából ismert megoldást.
Edison néhány vendége panaszkodott házigazdájának, hogy rettenetesen nehezen nyílik házának kapuja.
Edison elárulta a titkot: a kertkapu egy akkumulátort töltő dinamót hajt meg, hozzájárulva a ház elektromos ellátásához.

Az a kommunizmust építő szovjet diktatúra volt.
Amelynek 23 éve vége.

Ma demokratikus Oroszország létezik ahol piacgazdaság van.

Harmadik birodalom bukása után a náci Németország is demokratikus piacgazdasággá vált.

Egyrészt értem a problémád, a kisember szemében valóban bicskanyitogató, ahogy az államok az adósságot halmozva hitelt hitelre vesznek fel, másrészt pedig reálisan látva a helyzetet, te el tudod képzelni azt, hogy Magyarország ne legyen adósságban és önrészből tudjon fedezni egy ilyen beruházást?
Na ugye.
Persze ez nekünk kurva sokba fáj, és még az unokák is perkálhatják érte a lóvét, de kényszerhelyzetben vagyunk, elvégre ki a franc szeretne teljes sötétségben, halálra fagyni a saját lakásában?

Válaszok:
Felebarát | 2014. január 17. 15:17

mármint úgy érted, kést fogtak a torkunkhoz?

Válaszok:
lavor | 2014. január 17. 15:44

veletek kivel?

1/ a magyar valasztopolgarokkal meg volt beszelve: 2010-ben megkerdeztek kit biznak meg azzal, hogy dontsenek az orszag neveben. Felhatalmaztak az orszag jelenlegi vezetoit az orszag vezetesere, az orszaggyulest pedig azzal hogy megvalasztottak, a dontesek ratifikalasara.

2/ veletek mint barmi mas kategoriaval meg nem koteles senki semmit megbeszelni.

Válaszok:
Felebarát | 2014. január 17. 15:25

ezt nem fogják fel, mert nehéz, megpróbálni elmagyarázni is...

ilyenkor nem számit a nép,
de majd a rezsicsökkentés harcnál :D annál nagyon...

most le van szarva, egy éve is le volt szarva és folyamatosan le van szarva...

nehéz lett volna bemutatni a folyamatot...ha félnek akkor igen...ha kényszer akkor meg amúgy is szar van, jah nem az a kényszer, hoyg Paks beszarik, max a vezetőség

ha eladnák a házadat a fejed felül és azt mondanák irán ócsa, akkor is igy vélekednál, mert mondjuk ha felhatalamazásról beszélsz, ez is belefér...

Az elmúlt napokban a balliberális szagemberek, politikusok kétségbe vonták az egyeztetést, mert a hiteles forrásuk mást mondott, mint a kormány.
Ekkor a hozzászólásomban hivatkoztam a hiteles Teller levélre és a bajai videofelvételre. Lám bebizonyosodott, hogy nekem volt igazam.
Egyébként nem véletlen, mert a következő írás is azt támasztja alá, hogy Brüsszel is számításba vette a energia-stratégiánál az atomerőművek létesítését.

"Brüsszel meg akarja könnyíteni az atomerőművek építését

A nukleáris energia termelésének fejlesztése az Európai Unió célja - olvasható az erre vonatkozó segitségről szóló irányelv tervezetében, amelyet Joaquin Almunia, az Európai Bizottság versenybiztosa dolgoztatott ki. A cél elérése érdekében és egy atomerőmű épitéséhez és üzemeltetéséhez vélhetően állami tőkeinjekciók lesznek szükségesek.

Almunia olyan szabályzatot fogadtatna el, amely egyértelműen rögziti a jogi feltételeket is. A bajor lap megjegyzi, hogy a német szövetségi kormány már ellentmondott a tervnek. Ám bizonytalan, hogy ennek érvényt tud-e szerezni, hiszen Nagy-Britannia, Franciaorzság, Litvánia és Csehország pártolja a tervet. London például két további reaktort akarépiteni Hinkley Pontban, Anglia délnyugati partján, Finnország, Franciaország és Szlovákia is épit majd reaktorokat, Lengyelországnak és Litvániának pedig ennek megfelelő tervei vannak. Ami pedig a versenyszabályozást illeti, Berlinnek nincs vétójoga. Végső soron az Európai Bizottság ugyanis egyedül dönt. Günther Oettinger, a német energiaügyi biztos csütörtökön nem akart arra kérdésre válaszolni, támogatja-e az atomenergiára vonatkozó segély szabályzatát. Almunia a tervet a nyári szünet után akarja előterjeszteni és a jövő tavaszig elfogadtatni."

Forrás: http://www.vg.hu/vallalatok/en..

Kérdezem:
A MSZP képviselők mit csinálnak az EP-ben milliós javadalmazásért, ha nem tájékozottak?
Az LMP, Szél Bernadett, Schiffer András nem olvas híreket?
Nagy-Britannia, Franciaország, Litvánia, Csehország, Finnország kormánya és az ottani szakemberek is mind gügyék?

"a japán miniszterelnök bejelentette, hogy a távol-keleti ország még az idén nagyobb mértékben vissza kíván térni az atomenergiához, mert az ország gazdaságának versenyképességét jelentősen gyengíti az import földgáz magas ára."
Ugye a japánok is csak azért akarják újraindítani az atomerőműveket mert gügyék, nem tudnak számolni?

Vajon megint milyen lobbik működnek az ellenzők körében, kinek a szekerét tolják és miért, mennyiért?

Válaszok:
nyugalmazott tanár | 2014. január 17. 17:01
belga | 2014. január 18. 7:41

jah ez nem a bal zseb, hanem a jobb...mindjárt más :D

Ez egy igen összetett kérdés (legalábbis szerintem), amiben még a legnagyobb koponyák sem tudtak egyezségre jutni, úgyhogy sztem hagyjuk:P

A tud. jelenlegi állása szerint nem. Pmsz biztos el tudja magyarázni, miért.

Tévedsz.
Az ember olyan kérdésben, ami fölött nincs hatalma, ott állandó kényszer alatt áll.
Bár úgy látom a kényszer szó böki sokak csőrét, így kénytelen vagyok korrigálni magam. Kényszer helyett beszéljünk inkább függésről.
No így már jobb?

Persze te, mint egyén, megoldhatod hogy kiköltözöl vidékre és körbeveszed magad napelemekkel, de én, és még sokan mások ezt nem engedhetjük meg magunknak, ergo kényszerhelyzetben vagyunk.
Hogy ezt 5 forintból, vagy 500 milliárdból oldják meg, végső(!!) soron édes mindegy, mert a létezésünk függ tőle.

Nem vicceltem. Csak elfelejtettem a bizonyítást. Gondoltam, megtudom.

most ő hazaárulózik, a multkor más volt, van aki mindig hazaárulózik, ez már csak egy ilyen ország...

az előkészitésre volt felhatalmazás a parlamenttől

jaj menj mar ezzel a "ha Gyurcsány csinálta volna"
demagog faszsaggal.

ha nagyanyamnak kereke lett volna, omnibusz lett volna.

Gyurcsannyal epp az a baj hogy soha semmit nem csinalt, mindig csak akart.

De ha mar szerzodeseknel tartunk, a lisszaboni szerzodest peldaul o irta ala az orszag neveben, oszt az se csak 2010-ig szolt.

"a négy évre bebetonozott parlamenti többség nem egyenlő a legitimációval."

oke, tudodmit, maradjunk ebben. Megvarjuk szepen a mostani valasztast, aztan ha nyer a most kormanyzo partszovetseg, akkor logikad alapjan elfogadhatjuk hogy utolagosan IS legitimaciot kaptak.

Csak aztan nem sirni az eredmenyen.

Ennek a tökfejnek teljesen mindegy, hogy mi a valóság, attól teljesen függetlenül gyűlölködik.

Liberális.
Liberálfasiszta.

A probléma az, hogy a balliberális lúzerkompániát külföldről pénzelő potenciális "üzletfeleink" - lásd kivitelezők meg hitelezők - nem így gondolták.

Ezt a bizniszt saját maguknak nézték ki.
Háromszor ennyiért.

Korrekt összefoglaló!
Gratulálok.

A kérdésfeltevés pedig kézenfekvő.

Kiscsávó!

Brüsszelre a lúzerkompánia hivatkozik meg a csicskamédiájuk.

Szövegértési problémájával keresse fel logopédusát, vagy forduljon gyógypedagógusához.

Tökéletesen igaza van.

De mikor érdekelte az igazság a lúzerkompánia csicskamédiáját, és a kommentelő klientúrájukat?

Most akkor mi van?
Kezdek elveszni az egymás után érkező infók között.
Bayar Zsolt azt mondja: KUSS- mármint a számára (is) fő ellenséggé vált Eu-nak -és persze mindenkinek akinek kérdőjelek fogalmazódnak meg a fejében a sitty-sutty összejött Putyin-Orbán megállapodás hallatán.

Aztán most meg kiderül, hogy az üzlet talán az Eu-nak is nagyon oké (?).
Orbán fun persze könnyű helyzetben van, tetszik neki amit Bayer ír, s tetszik az is, ha Eu támogatja az üzletet.

Ám én innen messzi távol bármely politikai párt elvakult imádatától mégis megkérdezném:
nem gyanús kissé ez az egész? Ez mindenkinek ekkora üzlet? Oroszoknak, Eu-nak...és nekünk is?
És nem gond, hogy épp csak mi, itthon nem lettünk előre megkérdezve, tájékoztatva?

Mindez nem jelent részemről semmi féle elköteleződést sem az ügylet ellen, sem mellette. Mert ameddig ennyire keveset tudok az egészről (nem politikait, hanem gazdaságit- háttérszámításokkal, előrelátható haszonnal-bekerülésekkel, kockázatokkal stb...) addig én nem tudom eldönteni -még csak megsaccolni sem- hogy ez nekünk oké, vagy sem.

De látom ez rajtam kívül keveseket érdekel.
Egyik oldal szerint tuti ráfázás, másik szerint nagyon oké.
Annyira egyszerű az élet, ha elfogadjuk, hogy a mi választottunk biztosan tudja a tutit, innen kezdve már csak őt kell mindig like-olnunk....
Akkor is, ha a zöldnek mondja a színt, amit mi eddig pirosnak láttunk.

Válaszok:
nyugalmazott tanár | 2014. január 17. 17:46

Ami az oroszokkal való bratyizást illeti, talán elmondhatjuk mi is Palmerston után (ha ő mondta), hogy Magyarországnak nincsenek örök barátai és nincsenek örök ellenségei, csak örök érdekei vannak.

????????
Hú, azt a mindenit!

Válaszok:
nyugalmazott tanár | 2014. január 17. 17:50

"...épp csak mi, itthon nem lettünk előre megkérdezve,..."

Majd a jövőheti időjárásról legyen szíves. Gondolom ahhoz is ért annyit, mintaz atomenergiához.

"ameddig ennyire keveset tudok az egészről (nem politikait, hanem gazdaságit- háttérszámításokkal, előrelátható haszonnal-bekerülésekkel, kockázatokkal stb...) addig én nem tudom eldönteni -még csak megsaccolni sem"

És kiknek a tájékoztatása alapján akar majd saccolgatni? Mert a döntés nem egészen magán múlik. Miért is múlna?

A Népszava rémhírei vagy az elhúnyt Teller Edével riportot készítők "korrekt tájékoztatására" alapozva sacizna?

Ha egy fél év múlva végigolvassa mejd a megjelenő "véleményeket", hamar rájöhet, hogy érdemi hozzászólás nem sok hangzik el. Csak az ellenzéki politikai acsarkodás részeként kezelik az egész tervet.

Ráadásul minden vitatkozó korábban már elkötelezte magát egy ugyanilyen megoldás mellett.

"Hú, azt a mindenit!"

Na, ez egy vélemény.

:))))))))

Ezért kár volt pötyögie.

Hiányolja az infot, és amikor kap valakitől egy kis tájékozódáshoz korrekt és konkrét segítséget, akkor ez a vélasza: Hú, azt a mindenit!

Mi történt? Nem egyezik a válasz a Népszabadságtól érkezett direktívával?

Pusztába kiáltott szó. Kár a fáradságért.

Értik ezek, csak nem akarják megérteni. Nem az a feladatuk.

A halőr meg a dögkútkezelő.
És a 19 éves Kanalas Rómeó a 4b-ből.

Varga Mihály ezt mondta. Lázár pedig pont az ellenkezőjét.

A franciák belekezdtek az első fúziós reaktor építésébe:

http://www.origo.hu/techbazis/..

Ha valóban összejön 2050-re akkor mi majd itt állunk a viszonylag fiatal maghasadásos reaktorunkkal, és főhet a fejünk az atomhulladék elhelyezéséről -akkor is, ha mások már átállnak a magfúziós reaktorokra.

Persze biztonsági tartaléknak jól jön a magyar maghasadásos az Eu tagállamoknak is. Főleg ha nem a saját, hanem más országokban építik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés