Horvát kormányfő: Nem állunk háborúban a magyarokkal

2013. október 3. 12:44
„Nem háborús helyzetként fogom fel, ami most a Mollal kapcsolatban történik, nem így fogunk kommunikálni, és némileg meg is tudom érteni a magyar kormányt” – jelentette ki Zoran Milanovic horvát miniszterelnök a horvát kormány csütörtöki ülésének elején.
Horvát napilapok internetes oldalainak beszámolói szerint Milanovic sajnálatának adott hangot a magyar kormány új hozzáállása miatt. A magyar kabinet szerdán felkérte a Mol menedzsmentjét a magyar olajtársaság portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére, valamint arra utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Mol-t, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A horvát miniszterelnök kiemelte, hogy Magyarország mindig is Horvátország barátja volt, és reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben is így marad.
 
Zoran Milanovic nem kívánta kommentálni a Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója elleni nyomozást, sem az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsot. A miniszterelnök emellett arra kérte a kormánytagokat, hogy ők se nyilvánítsanak véleményt az ügyben. Kijelentette, hogy a témában csak ő, illetve Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter - aki a Mollal folytatott tárgyalásokon a horvát küldöttséget vezeti – nyilatkozhat. „Egyelőre mi ezt nem kommentáljuk. Büntetőjogi eljárásról van szó, amely jóval azelőtt kezdődött, hogy ez a kormány felállt volna”. Megismételte, hogy a kormánynak semmi köze a Hernádi-ügyben folyó nyomozáshoz. Az államügyészség (DORH) Horvátországban független - jelentette ki. A horvát kormányfő azt is közölte, hogy folytatják a megkezdett tárgyalásokat a Mollal.
 
A kormányülés egy későbbi pontján, amikor a stratégiai befektetésekről szóló törvény tervezetéről beszéltek, Milanovic még egyszer visszatért Magyarországra: „Ha valaki az utóbbi húsz évben igazán kiemelkedő segítséget nyújtott Horvátországnak, lehetőségeihez mérten, akkor az Magyarország volt. Talán senki más, csak Magyarország, attól függetlenül, hogy éppen ki volt hatalmon abban az országban. (...) Szeretném hinni, hogy semmi nem változik ezen a téren. Sajnálom ezt az egészet, de a kormány nem tehet semmit” – tette hozzá Zoran Milanovic horvát kormányfő.

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Dehogy a Rosznyefnek kell eladni az INA-t. A szerb olajtársaságnak!

Válaszok:
Laibach | 2013. október 3. 13:29

Dehogy a Rosznyefnek kell eladni az INA-t. A szerb olajtársaságnak!

Mosom kezeim mondja Zoran Milanovic. Micsoda farizeusi magatartás! Ez lenne a demokrácia csúcsa?!

"Szokatlanul éles hangú üzenetváltás kezdődött Brüsszel és Zágráb között, miután az Európai Bizottság megtorlással fenyegette meg az újonnan csatlakozott államot. Az ok az Európai Elfogatóparancs időbeli hatályának egyoldalú megváltoztatása volt, mely által Horvátország továbbra is ideális búvóhely marad azok számára, akik a nyolcvanas években nyugaton politikai gyilkosságokat követtek el. Mivel Brüsszel gyilkosok rejtegetésével vádolta Horvátországot, maga Zoran Milanović miniszterelnök szólalt meg, minden színvonalon alulinak nevezve a Bizottság stílusát. Az események azonban akár a zágrábi kormányt is válságba sodorhatják, hiszen a koalíciós partnerek álláspontja merőben eltér az ügyben. A felek jelenleg egymást vádolják.

Az Európai Unió tagállamai között már hosszú ideje érvényben van az úgynevezett Európai Elfogatóparancs, mely a tagok közötti hosszas kiadatási eljárásokat hivatott kiküszöbölni. A rendelkezés értelmében egy az EU területén kiadott elfogatóparancs minden tagország területén érvényes. Ez a szabály Horvátország csatlakozási tárgyalásainak is részét képezte és azt Zágráb el is fogadta.

Ennek ellenére az EU-hoz való csatlakozás előtti utolsó parlamenti ülésnapon a Szábor egy meglehetősen ellentmondásos törvényt hozott. A közbeszédbe csak „lex Perković“ néven bekerült szabály kizárja az Európai Elfogatóparancs alkalmazását Horvátország területén a 2002 augusztusa előtt elkövetett bűncselekmények esetében. A kormány szándékait a közvélemény is kérdésesnek tartotta, ezért kapta közismert nevét a Josip Perković, volt jugoszláv titkosügynök (majd a független Horvátország első elnökének munkatársa) nyomán, akit a német bíróságok egy 1983-ban az akkori Nyugat-Németországban elkövetett politikai gyilkossággal gyanúsítanak."
Forrás: http://kitekinto.hu/europa/201..

Ami szerb az egyben orosz is. Pánszlávizmus, ami Szerbiára hatványozottan igaz.

Válaszok:
Laibach | 2013. október 3. 13:33

Emlékeim szerint a Gazprom Neft a szerb olajvállalat többségi tulajdonosa.

Válaszok:
Karvaly | 2013. október 3. 13:40

A HV elemezői már évekkel ezelőtt az orosz szálat találták a MOL-INA perpatvar mögött. Akár még igaz is lehet.

Valóban csak a Jellasics eset kapcsolódik Magyarországhoz?

"A horvát Auschwitz - Jasenovác

A náci haláltáborok története jól ismert a magyar közvélemény előtt is, hiszen itt pusztították el a magyar zsidóság százezreit. Kevésbé ismertek a horvát usztasa bábállam koncentrációs táborai, melyek közül a Száva melletti Jasenovác tábora volt a legkegyetlenebb. Nagy László cikke - http://www.gondolkodjunkegyutt.. - erről a sötét történelmi korszakról gyűjt össze dokumentumokat."

http://www.gondolkodjunkegyutt..

A cocializmus teljesen más volt. Mostanság viszont szerintem a szerbek meg az oroszok nagyon jól kijönnek egymással.

Nem véletlen dotálja Moszkva hitelekkel is Szerbiát. 2007 környékén a mostani elnök Tomislav Nikolic még olyan kijelentéseket is tett, hogy Szerbiának , az 1997-ben létrehozott Fehéroroszország és Oroszország államszövetségéhez kellene csatlakoznia az Eu helyett.

Válaszok:
Laibach | 2013. október 3. 13:54

Nem véletlenül döcögős Szerbia eu-s integrációja. ott van a hátuk mögött a Medve.

Ne mosd össze a horvát népet a horvát kormányokkal. Két különböző dologról van szó. A horvát kormány hozzáállását jól példázza a korábbi hozzászólásomban adott linken található írás - http://kitekinto.hu/europa/201.. - amelyben egy gyilkossággal vádolt személy ki nem adásáról van szó.

Ezért mondom továbbra is kétszínű a horvát miniszterelnök magatartása.

Szerintem a magyar diplomácia évszázadok óta impotens.

Már volt nyomozás Magyarorzágon a MOL ügyében és a magyar ügyészség nem talált bűncselekményre utaló nyomot- Az EU-s elfogató parancsot pedig meg lehet tagadni, ha volt már nyomozás az ügyben és itt megállapították, hogy nem történt bűncselekmény és az ügyet lezárták.
Ugyanez vonatkozik a nemzetközi körözésre is.

A magyar hatóságok pedig a horvát hatóságok által megküldött "bizonyítékokból" dolgoztak.Azóta újabb bizonyítékot nem tudtak szolgáltatni. Akkor minek alapján akarnák elítélni? Netán kényszerítő eszközökkel?
Azért az fúra, hogy Németországnak nem akarja a horvát kormány kiadni a politikai gyilkossággal vádolt személy, de más országtól hasonló esetben számon kéri. Na persze, a politika nem avatkozik be az igazságszolgáltatásba Horvátországban! Zoran Milanovic mese.

Egyszerű a magyarázat. Ő ezt és ehhez hasonlókat álmában csinálja. ;-)

Szóval minél súlyosabb a vád, annál inkább nem kell teljesíteni a vállalt kötelezettséget. Ez a balliberális demokrácia alapja?

Ne keverd ide az angolokat, franciákat nekik ehhez semmi közük. Ez a téma Magyarország és Horvátország ügye.

Nos ez itt a nagy probléma, és ez az alapja a sunnyogásnak, meg a trükközésnek.

"A horvát kormánynak nincs pénze kivásárolni az INA részvényeit?

Horvátországnak nincs 3 milliárd eurója, hogy megvásárolja a Mol részesedését, azokat csak valamelyik orosz vállalat vásárolhatná meg, ami a horvát fél helyzetét csak tovább gyengítené. Nem csak azért, mert az oroszok a vezetői jogokat is megörökölnék - és amelyekről a vásárlást követően már nem lehetne egyezkedni az új tulajdonossal -, hanem azért is, mert az oroszok teljesen a saját érdekeiknek rendelnék alá a vállalatot, ami a horvát stratégiai érdekekkel teljesen ellentétes - zárult a Jutarnji List cikke."
Forrás: http://www.hirado.hu/Hirek/201..

Ti összemossátok a történeteket. Nem a horvát népről van szó, hanem a horvát politikáról, amely a legtöbb esetben kétszínű volt. Az általam írtak is ehhez kapcsolhatók. Hol írtam, hogy a magyarok zsidók. Az viszont tény, hogy sokféle magyar állampolgár volt, van és lesz a jövőben is.

"Talán csak 1938-1941 között volt eredményes a magyar diplomácia."

Ezen meg csak nevetni lehet.

"kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló egyezményt"

Ha egy állam kiadja saját polgárát egy idegen hatalomnak, akkor az a polgár miért érreze kötelességének, hogy egy ilen államnak adót fizessen, és hazafias érzéseket tápláljon saját állama iránt? Olyan állam iránt, mely már az ő számára nem nyújt sem hazát, sem menedéket?

"A bűnözőt viszont nem köteles megóvni a jogos büntetésétől semmiféle állam, legfeljebb egy kalózhajó."

Akkor a saját állama bűntessen, nem pedig egy idegen hatalom.

"Mindenre megvan a jogi illetékesség, ez most Horvátországé."

Ez esetben Horvátország várja ki, amíg meg nem jelenik Horvát terűleten.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés