Hét évet kapott Berlusconi

2013. június 24. 17:54

Hét évre ítélte a milánói elsőfokú bíróság hétfőn Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt az úgynevezett Ruby-perben, egyúttal örökre eltiltotta a közhivatal viseléstől kiskorú prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt.

A bíróság egy évvel szigorította az ügyészség által kért hat év börtönt. A kizárólag nőkből álló bírói testület ítéletét a milánói bíróság épülete előtt a Berlusconi vezette Szabadság Népe (PdL) párt híveinek tiltakozása kísérte, miközben balközép tüntetők éljeneztek.

Teljesen irreális ítélet. A bíróságban még az ügyészségnél is több előítélet volt. Fellebbezni fogunk” – nyilatkozta elsőként Niccolo Ghedini, Berlusconi ügyvédje.

A múlt héten az olasz alkotmánybíróság elutasította Silvio Berlusconi fellebbezési kérelmét egy másik folyó üggyel, a Mediaset-perrel kapcsolatban, amelyben a volt kormányfőt adócsalásért első- és másodfokon is elítélték. Így a per ősszel harmadfokon folytatódik, és a semmítőszék jogerőre emelheti a milánói bíróság ítéletét, amely tavaly októberben elsőfokon, majd idén májusban másodfokon is négy év börtönt szabott ki Berlusconira, és öt évre közhivatal viselésétől is eltiltotta.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/54127

Ajánljuk még a témában