Scheiber Sándorról neveztek el utcát Budapesten

2013. március 7. 14:10
Scheiber Sándor nyelvészről, irodalomtörténészről, az egykori Rabbiképző Intézet újraindításának vezéralakjáról neveztek el utcát a VIII. kerületben. A csütörtöki táblaavató ünnepségen Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta, Scheiber Sándorról lehetne mintázni „a kölcsönös megbecsülés képzeletbeli szobrát”.

Kocsis Máté kiemelte, Scheiber Sándor magyar volt és zsidó, aki a történelmi viharok közepette is mindig az egymás iránti tisztelet jegyében az együttélés szükségességét hirdette. Úgy fogalmazott, Józsefvárosban büszkén hirdetik az itt élők kulturális és vallási sokszínűségét, és a mindennapokban sokat tesznek azért, hogy ez természetes legyen a kerület minden polgárának. Ehhez hozzájárulhat, ha a magyarságért kiemelkedőt alkotókat példaként állítják a jövő nemzedékek elé. Hozzátette: Scheiber Sándor nyelvésztudósként, rabbiként, tanítóként és magyar zsidóként is ilyen példakép lehet.

Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke beszédében Scheiber Sándorról azt mondta: „kevés nála megfigyeltebb személye volt a magyar zsidó társadalomnak”, minden lépését jelentették. Ennek ellenére „hazájához hű igaz magyar zsidó ember volt”, soha nem akart elmenni az országból – hangoztatta. Schőner Alfréd főrabbi, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (ORZSE) rektora arról beszélt, hogy Scheiber Sándor neve megkerülhetetlen a magyarországi zsidóság történetében, a 20. századi zsidó tudomány magyarországi történetének fontos alakja.

A Fővárosi Közgyűlés február végén döntött úgy, hogy a VIII. kerületben a Bérkocsis utca Gutenberg tér és József körút közötti szakasza Scheiber Sándor nevét vegye fel. Scheiber Sándor a Bérkocsis utca 2. alatti egykori Rabbiképző Intézet újraindításának vezéralakja volt. Mivel a Bérkocsis utca védett közterületi elnevezés, a képviselők döntöttek arról is, hogy egy rövid szakasza átnevezhető legyen, a körút és a Nagyfuvaros utca közé eső rész neve pedig változatlan maradjon. Scheiber Sándor (1913-1985) nyelvész, irodalomtörténész, a nyelvtudományok doktora, a pesti Rabbiképző Intézet (a mai ORZSE) igazgatója, a neológ zsidóság egyik kiemelkedő alakja volt. 1938-ban avatták rabbivá. 1941-től 1944-ig Dunaföldváron volt főrabbi. A második világháború átvészelése után a Rabbiképző Intézet újjáindításának egyik vezéregyénisége volt, az intézményt 1950-től haláláig igazgatta.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Íme az újabb példa a Fidesz tűrhetetlen antiszemitizmusára.

az már semmiképpen sem, mert 1945 óta sőt még azelőtt sem beszélhet senki fasizmusról, csak hát Sztálin elvtárs azt mondta, hogy nevezzenek mindenkit fasisztának aki nem bolsi, és ezt a jó hagyományt megtartották.


egyébként jó döntés a névválasztás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés