Már 370 ezren kérelmeztek magyar állampolgárságot

2013. január 2. 11:35
Az elmúlt két évben 370 ezren kérték a magyar állampolgárságot, az elutasítások száma kevesebb mint 1,5 százalék – nyilatkozta Semjén Zsolt, aki elmondta azt is, idén hangsúlyozottan fordulnak majd a nyugati magyarság felé.

Semjén Zsolt, a kormányfő helyettese az MTI-nek elmondva közölte, hogy az elmúlt két év 370 ezer állampolgárság-kérelmének részletes statisztikai adatairól csütörtökön közleményben számolnak be. Jelezte ugyanakkor, hogy az elutasítottak száma 1,5 százalék alatt van. Ezek nagy többsége olyan ember, akiről kiderült, hogy semmilyen, még a környezetében elvárható szinten sem beszél és nem is tanul magyarul, illetve felszólításra sem tett eleget a hiánypótlásnak. Alacsony számban ugyan, de olyanok is vannak közöttük, akiket köz- vagy nemzetbiztonsági kockázat miatt utasítottak el. „Felelősségünk az, hogy ügynökök vagy szélsőséges őrültek ne kapjanak magyar állampolgárságot” – fogalmazott Semjén Zsolt, hozzáfűzve ugyanakkor: az elutasításokat még egyszer áttekintik, hogy senkit ne érjen méltánytalanság.

Elmondta azt is, hogy 2013-ban hangsúlyozottan fordulnak a nyugati magyarság felé. Ennek két eleme a Julianus- és a Kőrösi Csoma Sándor-program. Előbbi célja az, hogy a diaszpóra magyar szervezetei a magyar állam segítségével összegyűjtsék a tárgyi emlékeket a magyarságról, arról, hogy az adott magyar közösség mennyiben gazdagította az egyetemes magyar kultúrát és a befogadó ország kultúráját. Ezek dokumentálása nagyon fontos, mert sok helyütt „az utolsó pillanatban vagyunk” – hívta fel a figyelmet a politikus. A Kőrösi Csoma Sándor-program lényege pedig, hogy „megkeressük a kiküldötteink révén a diaszpóra szervezeteit és közösségeit, hogy megerősítsük őket a magyar identitásban és nyelviségben” – ismertette Semjén Zsolt.

Összesen 29 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor egy dolgot magyarázzon el nekem valaki a regisztráció kapcsán.
Anno azt mondták, hogy nincs kétféle magyar állampolgár, ezért kapnak szavazati jogot a külföldön élő magyar állampolgárok is.
Ez oké, de egy valamit nem értek.
Ha ők levélben is regisztrálhatnak, akkor a Magyarországon élő magyar állampolgárok miért nem tehetik ezt meg? Nekik miért kell személyesen regisztrálniuk?
Most akkor tényleg nincs kétféle magyar állampolgár, vagy valaki nem mond igazat??

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2013. január 2. 14:39

Kárpát-alján 100-300 euróba kerül a magyar állampolgárság. Bárkinek.

http://radicalpuzzle.blogspot...

A diszlájkolók közül azért valaki elmagyarázhatná amit nem értek.
Persze ez könnyebb, mint magyarázni...

Képzeld el, hogy azok sem itt fizetnek adót, akik rövidebb hosszabb ídeig külföldön dolgoznak, tanulnak nem kitelepültek és csak magyar állampolgárok. Ezeknek még a számát sem tudod, mivel eltörölték a bejelentési kötelezettséget ami korábban még volt.(öt év). Ezek is mára állítólag többszázezere is tehetök változó léttszámban.

Ismerve a hazai "trükkös" viszonyokat nem lehet garantálni azt, hogy az regisztrál valójában akinek a neve szerepel, sőt lehet, hogy csak utólag tud majd róla mikor a szokásos "szállitás" és ajándékozásra kerül sor, hogy neki mennie kell.

Az elektronikus és a központilag kiküldött válaszlevélben ídőkorláttal még egyet lehet érteni hazai viszonylatban. Ezt nem lehetett bevezetni az ombucmann kifogása miatt ezért törölték a hazai levelezést.

A külföldi leveleknél meg egyszerüen vizsgálható az, hogy valóban az a személy regisztrál aki ott is tartozkodik.

Most azon fogok kuncokgni, ha az AB vizsgálata azt hozza ki, hogy a levélben szavazás diszkriminálja a hazai választókat a regisztrációnál.

Hiába nehéz a bányászélet különösen hazánkban ahol tizmillióan jobban értenek a politikai döntésekhez, persze szakmai alapon, mint a törvényhozok. Hiába nekünk már gyakorlatunk van ebbe gondoljunk a "focira".

Én is tudok konkrét esetet arról, hogy magyarul nem beszélő romániai cigány bűnözők magyar állampolgárságot vásároltak azért, hogy simán kijuthassanak olyan országokba ahova román állampolgárként vízum hiányában nem mehettek volna.

Meg lett ez kavarva rendesen és nem tudom valójában kiknek használ.

"Csak a magyar, vagy az izraeli-magyar állampolgároktól is elveszitek?"

Lehet azt tudni hány izraeli állampolgár folyamodott magyar állampolgárságért és hány kapott? Ugyanis több mint kétszázezret rebesgetnek. Van arról nyilvános kimutatás, hogy milyen országokból hányan kaptak?

Ha nincs miért nincs?

Fájdalmas lesz az AB döntése

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés