Az alkotmányos népszavazás szükségességéről

2012. november 25. 17:16
Politológus
Politológus
Nem elég kétharmadot szerezni, nem elég rendszert alkotni, a rendszer tartósságához konszenzust kell keresni.

„Kedves szavazótársaim, kezdjük azzal, hogy az alkotmányról szóló népszavazás lényegét illetően korábban nem tájékoztattak minket kielégítően sem a politikusok, sem a politika egyéb szakértői. Gyakori volt az az érvelés, hogy alkotmányról szóló népszavazás célja csak a nép véleményének kikérése. Az alábbiakban megkísérlem bebizonyítani, hogy ennél jóval többről van szó.


Az előző írás arról szólt, hogy az Együtt2014 formáció kimondott célja az alkotmányozás, miközben a regnáló Fidesz sem végzett még az általa vezérelt alkotmányozással. A megállapodott viszonyokra vágyók számára nem örömteli dolog, hogy az ellenzékben a politikai rendszer ellenzéke is megjelent, de sajnos a Fidesz egypárti alkotmányozásának ez volt a fő veszélye. Nem elég kétharmadot szerezni, nem elég rendszert alkotni, a rendszer tartósságához széles elfogadottságot, konszenzust kell keresni. Akik úgy gondolják, hogy a tartósság garanciája a Fidesz jelenlegi kétharmada és jövőbeni megkerülhetetlensége, csak gondolják meg, hogy egy párt szimbóluma talán lehet a demokráciának, de metaforája sohasem.”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 38 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Idézek: "Nem elég kétharmadot szerezni, nem elég rendszert alkotni, a rendszer tartósságához konszenzust kell keresni."

A cikk írója szándékosan nem vesz tudomást a béke-mentekről. A konszenzus kérdését pont a következő választás fogja megoldani.

Tessék nyugodtan kivárni a sorotokat, ahogy a Fidesz is kivárta a Bajnai kormány végét. Így volt korrekt. Most nektek kell betartani a szabályokat.
Tudom, hogy nem vagytok hozzászokva.

Ez a Clintonné alapítvány agytröszt azért elég gyenge. Diktatúra, meg fasizmus, de a szedett-vedett restaurációs elemek 2/3-al alkotmányozni fognak.. Mér nem a Charles Gati féle polgárháborús forgatókönyv akkor mingyá??

Csak elméletileg, nézzük meg mekkora botrány lenne abból, ha azt mondaná a kormány.

OK, legyen népszavazás az új alkotmányról, de mivel ez egy nagyon fontos kérdés, ezért mindenkinek, aki szavazni akar róla, előtte vizsgáznia kell belőle, hogy biztos legyen, hogy felelősségteljesen szavaz, ugyanis papírja lesz róla, hogy meg is értette.

Micsoda ribillió lenne. Az lenne csak a demokrácia vége. Biztos az én hibám, de nem emlékszem, hogy a Sólyom féle láthatatlan alkotmányra mikor szavaztunk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés