Egyetlen eljárás sem indult a megtorlások miatt

2010. november 18. 14:39

Közvetlenül alkalmazható a nemzetközi jog Gellért Ádám szerint, aki Biszku Béla felelősségre vonása ügyében adott be az ügyészségre beadványt. A Hágában dolgozó nemzetközi jogász szerint a beadványát elutasító ügyészég elmulasztotta feltárni azokat a nemzetközi jogi és ténybeli elemeket, amelyek alapján érdemben dönthetett volna az ügyben.

Beadvánnyal fordult a Nemzeti Nyomozó Irodához. Pontosan mit tartalmazott az irat?
 
Október 21-én egy jogi álláspontot juttattam el az NNI-hez, és a Fővárosi Főügyészséghez. Az álláspont arra az elvi jogi lehetőségre mutatott rá, ami alapján el lehetne járni az 1956 utáni megtorlásokat irányító, felügyelő, vagy azokat bármilyen szinten végrehajtó személyekkel szemben. Ebben egyedül Biszku Bélát neveztem meg olyan emberként, akit esetlegesen eljárás alá vonhatnának. Az ügyészség figyelmét arra szerettem volna felhívni, hogy a nemzetközi jog alapján igen is van lehetőség büntetőeljárások megindítására. Az ügyészség mindezt feljelentésként értékelte, és a törvényben előírt három napos gondolkodás után egy hétoldalas határozatban a beadványt elutasította. Az érdemi indokolás összesen négy bekezdés volt.
 
Mi lehetne az eljárás megindításának jogi alapja Biszku és mások esetén?
 
Hadd hangsúlyozzam ismét, hogy alapvetően egy jogi álláspontról van szó, én egyéni felelősségről nem beszéltem, nem is beszélhettem, mert szerintem ma Magyarországon senki sem tudná egyértelműen megmondani, hogy az '56-os megtorlásokkal kapcsolatban kit és milyen büntetőjogi felelősség terhel; alapvető tényekkel nem vagyunk tisztában. Sem a nyomozóhatóság, sem a történészek. Ezért kértem a nyomozások megindítását. Egy '56-ban elkövetett bűncselekmény esetén csak akkor lehet most, 2010-ben eljárni, ha az az elkövetés pillanatában is bűncselekmény volt; vagy a belső, vagy pedig a nemzetközi jog alapján. Mivel a belső jog szerint ezek a bűncselekmények már elévültek, és az Alkotmánybíróság 1992-es határozata alapján alkotmányellenes az elévülés meghosszabbítása, ezért arra vagyunk utalva, hogy közvetlenül a nemzetközi jogot alkalmazzuk. A nemzetközi jog közvetlen alkalmazhatóságára egyébként épp az AB hívta fel a figyelmet még 1993-ban.
 
A beadványomban azt vizsgáltam, hogy '56-ban létezett-e ilyen bűncselekmény a nemzetközi jogban, ezt vezettem le 17 oldalon keresztül. Az ügyészségnek azt kellett volna eldöntenie, hogy az ún. emberiesség elleni bűncselekmény (crimes against humanity) büntetendő volt-e 1956-ban. Amennyiben büntetendő volt, akkor ez a magyar eseményekre alkalmazandó-e, és ha alkalmazandó, akkor fennáll-e egyéni büntetőjogi felelősség. A beadványomat kicsit ahhoz lehetne hasonlítani, mintha a nemzetközi közösség büntető örvénykönyvének egy lapját juttattam volna el a hatóságokhoz. 
 
A sortűzperek esetében is közvetlenül a nemzetközi jog alapján indultak eljárások.
 
Igen, az úgynevezett genfi egyezmény alapján. Azokban az ügyekben azonban fegyveres konfliktusban elkövetett bűncselekményekről volt szó 1956. október 23-a és november 4-e között, illetve a közvetlen szovjet katonai megszállás alatt. Áttanulmányozva ezeket az ügyeket ötlött fel bennem a kérdés: miért álltak itt meg a felelősségre vonások? Ugyan a genfi egyezményeket nem lehet alkalmazni, de ugyan ezen jogi konstrukció alapján a nemzetközi jog másik bűncselekményét igen.
 
Ki indította a sortűzperekben az eljárásokat?
 
Az ügyészség járt el hivatalból. 
 
Érdekes aszimmetria, hogy egyes, partikuláris ügyekben eljártak, az általános felelősséget viszont nem vizsgálták.
 
Ennek a kérdésnek a megválaszolása úgy gondolom, hogy elsődlegesen nem az én feladatom. Azonban úgy látom, mintha egyszerűen nem vizsgálták volna meg kellő alapossággal a nemzetközi jog idevonatkozó szabályait. Hangsúlyozom, ez ügyészségi döntés lehetett, aminek a hátterét nem ismerem.
 
Miért értelmezték feljelentésként a beadványát?
 
Erről Skoda Gabriellát, az ügyészség szóvivőjét kéne megkérdezni. A büntetőeljárásról szóló törvény alapján két lehetőség van egy ilyen beadvány értékelésére ma Magyarországon: vagy feljelentésként értékelik, vagy pedig írnak egy szép levelet azzal, hogy olvastuk az álláspontját, és gondolkodunk az ügyön. A jogi álláspontomba éppen azért illesztettem be a Biszku Béla tevékenységével kapcsolatos, egyébként mindenki által ismert tényeket, hogy ne lehessen az ügyet eljárási okból elutasítani.
 
 
Arról lehetett olvasni, szakemberek szerint fordítási hiba miatt meszelték el a beadványt: a crimes against humanity kifejezést rosszul fordították magyarra.
 
Az ügyre nézve ennek semmilyen kihatása nincs. A magyar jogban egyáltalán nem található meg a crimes against humanity nemzetközi bűncselekmény. Egyébként is a beadványom első pontjai között szerepel, hogy a magyar Btk. nem alkalmazható. Ha felcsapjuk a büntetőtörvénykönyvet a XI. fejezetnél akkor ugyan beleütközünk az emberiség elleni bűncselekmények fejezetbe, de hangsúlyozottan, ez csak egy fejezetcím. Itt az ún. háborús és béke elleni bűncselekmények találhatók. Olyat hogy, „emberiség elleni bűncselekmény” nem tartalmaz, sem ez a fejezet, sem a magyar büntetőjog. Ez egy gyűjtőfogalom, normatív tartalma nincs. 
 
De vegyünk egy példát: az emberölés bűncselekménye a büntetőtörvény-könyvünkben a személy elleni bűncselekmények fejezetben található. Köztudomású, hogy az ügyészség nem „személy elleni bűncselekmény” gyanújával fog eljárást indítani, hanem emberölés miatt; a büntetőeljárást mindig konkrét bűncselekmény alapján indítják. Ezzel szemben az emberiesség elleni bűncselekmény egy önálló, a nemzetközi szokásjogban megtalálható bűncselekmény, s azt ugyan a magyar jog sosem kodifikálta, de az AB 53/1993. számú határozata alapján közvetve alkalmazható. 
 
A Fővárosi Főügyészség elutasító határozatot hozott a beadványa ügyében, amely ellen panasszal élt. Mivel érvelt az elutasító határozat ellen?
 
Álláspontom szerint a Fővárosi Főügyészség elmulasztotta feltárni azokat a nemzetközi jogi és ténybeli elemeket, amelyek alapján érdemben dönthetett volna az ügyben. Mivel indokolásában nem végezte el a szükséges minimális elemző-értékelő munkát, így a feljelentést elutasító határozata alaptalan. Arra kértem a Legfőbb Ügyészséget, hogy helyezze hatályon kívül a Fővárosi Főügyészség feljelentést elutasító határozatát, mint megalapozatlan, érdemi indokolást nem tartalmazó határozatot; rendeljen el nyomozást Biszku Bélával szemben; valamint, hogy hivatalból fontolja meg nyomozások elrendelését az 1956-os megtorlásokban résztvevő ismeretlen személyek ellen.
 
Milyen nemzetközi példák vannak, amelyek alapján eljárhatnának?
 
A beadványban 10 oldalon keresztül sorolom ezeket. Az emberiesség elleni bűncselekmény nemzetközi fogalma kodifikáltan először 1945-ben, az úgynevezett nürnbergi nemzetközi katonai törvényszék alapokmányában jelent meg. Ez akkor újdonságnak számított, 1945-ig ugyanis a saját lakosság ellen elkövetett bűncselekményeket nem büntette a nemzetközi jog. Nürnberg vízválasztó volt ebből a szempontból (is), amit tucatnyi más katonai és civil nemzeti bíróság követett.   
 
Sokan riasztónak találhatják, hogy Biszku Béla ebben az esetben egy platformra kerül Hermann Göringgel.
 
Ha egy sorozatgyilkos emberölést követ el, és megöl több száz embert, az még nem jelenti azt, hogy utána senki ellen nem lehet emberölés ellen eljárást indítani. Jogi szempontból az a lényeges, hogy az elkövetés pillanatában bűncselekményről legyen szó. Hogy a magyar ügyészség kivel szemben indít eljárást, az már az ő szuverén döntése. Én egy jogi lehetőségre mutattam rá. De mondok más példát: a ’90-es évek elején a balti országokban az NKVD-vel kollaboráló, deportálásokat irányító, ezeket segítő emberek ellen indultak eljárások. Vagy említhetném az ENSZ segítségével felállított és nemzetközi jogot alkalmazó különleges kambodzsai bíróságot is: itt pár hónappal ezelőtt született ítélet a vörös khmerek leghírhedtebb börtönének, a Tuol Sleng parancsnokának ügyében. Az egyik vádpont szintén emberiesség elleni bűncselekmény volt. Bár az ő kezéhez közvetlenül nem tapadt vér, az a tény, hogy éveken keresztül irányította a börtönt, utasításokat adott a kivégzésekre büntethetővé tett. A 70-es évektől kezdődően Franciaországban és Hollandiában is eljártak emberiesség elleni bűncselekmények elkövetőivel.
 
 
A beadvány persze sokkal több dologra világít rá: a magyar joghézagokra ugyanúgy, mint a kommunista bűnösök elleni felelősségre vonás elmaradására.
 
Ha a vádhatóság a beadványt elfogadja, akkor nem csak nemzetközi jogi, hanem alkotmányos és morális/ etikai kötelezettsége is, hogy nyomozásokat indítson. Hogy utána ezek az ügyek hova futnának ki, arra senki nem tud választ adni. Ám az ügyészségnek minden esetben eljárást kellene indítania. Úgy érzem, hogy közös múltunk feltárása és megértése nélkül nem lehet biztos alapokon álló jövőt építeni. Egy társadalom sokféleképp megbirkózhat a múltjával, a jog csak egy a sok lehetőség közül. A szembenézéshez azonban először is hiteles információra, a történtek alapos megismerésére van szükség: az aktanyilvánosság körül zajló majd 20 éves vita ezt a legkevésbé sem segíti. A környező, volt posztkommunista országok ebben is előttünk járnak. Ez a tudásdeficit eredményezi, hogy a legendák szintjén beszélünk nem csak a második világháborút követő ún. népbírósági eljárásokról és sok más fájdalmas eseményről, hanem az ’56 utáni megtorlásokról is. Ez egy fájdalmas folyamat lehet, de előbbre visz, mint csöndben arra várni, hogy kihalnak az érintettek. Egy biztos: a politikát a legmesszebbre kéne száműzni egy ilyen folyamattól. 
 
Nem csupán '56-ról van szó, hanem az egész 1948-tól 1989-ig tartó időszakról.
 
Az emberiesség elleni bűncselekmény tényállási eleme 1956 és 1989 között többször változott. Az indítványomban csak az 1956-1961 között fennálló jogelveket vizsgáltam – jogértelmezésem szerint ugyanis csak a megtorlások végéig alkalmazható az emberiesség elleni bűncselekmény.
 
A beadvány felveti azt a kérdést is, hogy mit kezdjünk egy olyan berendezkedés jogrendszerével, ami nem volt jogállam.
 
Ez egy nagyon régi vita. Köztudott, hogy az 1991-es Zétényi-Takács törvény megszakította volna az elévülést, azzal az indokkal, hogy a szocializmusban az állam politikai okokból nem járt el bizonyos személyekkel szemben. Röviden, erre az Alkotmánybíróság azt mondta 1992-ben, hogy ez nem lehetséges, mert ellenkezne a jogállami büntetőjog alapelveivel. Ezért kezdődtek el a nemzetközi jogi alapú keresgélések. Fontos megemlíteni, hogy a német (1993) vagy a cseh alkotmánybíróságok ugyan ilyen kérdésben másképp döntöttek. Jogi érvelésük szerint, mivel a korábbi (illegitim) állam nem élt büntetőjogi igényével, ezért az elévülés megszakadt, és az új rendszer kiépülésével indult újra. A német törvényhozás még 2000-ben is az elévülés meghosszabbításáról szóló törvényt fogadott el. Persze a külföldi példákkal érdemes csínján bánni.  
 
Voltak az Önét megelőző beadványok, erről tud valamit?
 
Semmit nem tudok, mert a beadványok, ha egyáltalán léteznek, nem nyilvánosak, egyszerűen nem tudunk róluk. Én azonban a kezdetektől egyértelművé tettem, hogy a legszélesebb nyilvánosság előtt szeretném, ha megindulna egy (jogi) diskurzus. A blogomon bárki számára hozzáférhető a beadványom, de ugyanígy elérhetővé tettem az ügyészség határozatát, vagy a nemrég benyújtott panaszomat. Szeretném, ha mindez társadalmi üggyé válna, ha társadalmi vita kezdődne meg.
 
Nemzetközi jogászként Hágában dolgozik a nemzetközi büntetőbíróságon. Pontosan milyen ügyekkel foglalkozik?
 
Nemzetközi büntetőügyekkel: népirtással, emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel.
 
Hivatalból írta a beadványt, vagy magánakcióról volt szó?
 
Teljes mértékben egyéni döntésről van szó. Sokan óvtak tőle, azt mondták, ne kezdjek bele, nincs már értelme, minek bolygatni a múltat. A Biszku Bélával megjelent augusztusi interjú után széltében-hosszában azt olvastam (jogászoktól is), hogy nincs jogi lehetőség a felelősségre vonásra. Épp az egyik sortűzperrel (Korbély János ügye) kapcsolatban írtam egy cikket. Jobban utána olvastam, s elképedve tapasztaltam, hogy a megtorlások miatt egyetlen eljárás sem indult.
 
A beadványa sorsától függetlenül tervezi újabb beadványok megírását?
 
Ebben a kérdésben egyelőre nem döntöttem, várom a Legfőbb Ügyészség döntését.
 
Jelezte már valaki, hogy követné a példáját?
 
Nem, ehhez még szerintem túl friss az ügy. Ez a jogi álláspont viszont már létezik, mindenki elolvashatja, vitatkozhat vele. Ez még nem igazán történt meg. Innentől a hatóságok és a közvélemény kezében van az ügy.
A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/15485