Nincs miért az MSZP-re szavazni Budapesten

2010. augusztus 18. 11:58
Tarlós legyőzésének a kulcsa a nagy LMP-frakció, állítja Tordai Bence. A szocialisták és a zöldek viszonyáról, az SZDSZ-es hasonlatokról valamint az októberi önkormányzati választásról kérdezte a Mandiner a párt szóvivőjét és angyalföldi polgármesterjelöltjét.

A Népszabadságból tudjuk, hogy az MSZP felkereste Kaltenbach Jenőt, lenne-e közös főpolgármester-jelöltje egy ellenzéki összefogásnak, mire az LMP elgáncsolta őt. Kaltenbach most furcsa módon pont az LMP fővárosi listáján szerepel, a kitüntetett második helyen. 

Kezdjük azzal, hogy ezt a változatot egyetlen cikkben lehetett csak olvasni. Egy olyan cikkben, ahol egy forrás sincs megnevezve. Csupa állítólag, bizonyos értesülések szerint, neve eltitkolását kérő informátorunk szerepelt benne.

Ahogy ez a legtöbb esetben lenni szokott.

Igen, de ha nincs senki, aki ezt a verziót megerősíti, kénytelen vagyok azt hinni, hogy ez az MSZP-nek valami szivárogtatása, ami a valósággal nem feltétlenül áll köszönő viszonyban. Az ügyről később aztán megkérdezték a szereplőket is. Elég semmitmondó válaszok jöttek a szocialista politikusoktól névvel vállalva, Kaltenbach pedig elmondta, hogy az MSZP neki nem pálya. Arról azonban nem tehet, hogy az MSZP bedobta a nevét egy főpolgármester-kereső castingba.  

Az LMP viszont pálya Kaltenbach számára. Miért?

Támadtak is minket miatta, de Kaltenbach Jenő csak akkor lenne ciki számunkra, ha egy levedlett szocialista pártkatona lenne – csakhogy soha nem volt köze hozzájuk. Sőt, már korábban is felmerült elméleti lehetőségként, hogy jó lenne, ha lennének hozzá hasonló, általunk is nagyra becsült közéleti szereplők a pártban. Kaltenbach ezt eddig betöltött tisztsége miatt nem tehette meg, most azonban ez megváltozott. Ez az egész szocialista támadás egyébként egy sorozatba illeszkedik, ami azt igazolja: nincs miért az MSZP-re szavazni Budapesten. Kezdődött az egész azzal, amikor előbukkant Horváth Csaba Zöld Budapest-kampánya. Ekkor elkezdték levedleni az identitásukat, hogy átpozicionálják magukat zölddé. 

Ez egyszeri aktusként szót sem érdemelne. 

Igen, de most erre visszatértek. Szanyi Tibor a minap egyenesen úgy fogalmazott: az MSZP az igazi zöld párt, az LMP meg csak így mímeli ezt. Igen, Tibor, minden bizonnyal azért írtuk bele az alapító nyilatkozatunkba, hogy ökopolitikai értékeket képviselünk, mert viccelünk. Az identitásunkat próbálják lenyúlni, ahogyan ennek megjelenítését is. Ismét elővették a tavaszi kampány után az LMP színét, az LMP betűtípusát és szlogenjeit. A legjobb persze az volt, hogy amikor kijöttünk a Budapest-programunkkal, közölte valamelyik megmondó kartárs, hogy mi tulajdonképpen lenyúltuk az ő programjukat. Nyilván, minden bizonnyal kidobáltuk az MSZP négy-öt oldalas, schlagwortokból összeállított kis füzetkéjéből a hülyeségeket, és felduzzasztottuk 76 oldalra.

Most pedig azzal jönnek, hogy az MSZP egy szerethető párt, amit lájkolni lehet. A lájkolás igencsak fiatalos, Tibi már csak tudja. Én azonban azt gondolom, hogy ezt elég nehéz eladni az MSZP részéről. Gyakorlatilag sorra nyúlják le az LMP dolgait – ha MSZP-szavazó lennék, nem érteném, miért kellene ezután egy olyan pártra szavaznom, ami az LMP gyenge utánzata próbál lenni, zéró hitelességgel. 

Lesz Budapesten ellenzéki összefogás Tarlós ellen?

Ezt én kizártnak tartom. 

És ha az MSZP az utolsó pillanatban visszalépteti Horváth Csabát az LMP javára, hogy a borítékolható Tarlós-győzelmet az LMP-re kenje?

Az MSZP-nek egyre több meglepő húzása van. Szanyi Tibor mostanában például saját polgármester-jelöltjeiket léptetné vissza. Horváth Csaba jelöltsége sem állt soha szilárd talajon: voltak hetek, amikor gyakorlatilag bárkire lecserélték volna, aki az MSZP-n kívül is elfogadható. Ha ők ezt végiggondolják, és arra jutnak, hogy kicsit meghúzzák magukat, és kivárják, mire lájkolhatóak lesznek, addig is esélyt adnak az ellenzéki sikernek, az valóban új helyzetet eredményez. Mi azonban semmi ilyet nem fogunk tőlük kérni. 

Mi a fontosabb: Tarlós legyőzése vagy a minél jobb LMP-s szereplés?

Érdemes reális, elérhető célt kitűznünk magunk elé. Mi azt szeretnénk, hogy megszorongassuk Tarlóst és kisebbségben tartsuk a Fideszt a közgyűlésben. Tarlós támogatottsága a többi jelölthöz képest sokkal magasabb, mint ahogy a Fidesz áll a többi párthoz képest. Ha a tavaszi eredményeket átkonvertálnánk az önkormányzati választásra, a régi szabályok szerint a Fidesz pont nem lenne többségben, az újak szerint viszont éppen, hogy igen. Nagyon billeg tehát a dolog, a kormány pedig követett már el annyi hibát és tett pár olyan megosztó lépést, ami azt eredményezi, hogy csökken a Fidesz támogatottsága őszre. Tarlós legyőzésének a kulcsa a nagy LMP-frakció. Ha ugyanis nincs többsége a közgyűlésben, rá fog kényszerülni a párbeszédre, amire állítása szerint nyitott is. 

Ki most a nagyobb ellenfele az LMP-nek, az MSZP vagy a Fidesz?

Hatalmi szempontból a Fidesz; ők azok, akik totális túlhatalom kiépítésére törekszenek, és ez sem nekünk, sem elég sok, többpárti demokráciát igénylő szavazónak nem szimpatikus. Morálisan az MSZP áll távolabb tőlünk; Budapesten 16 éve kormányoznak az SZDSZ-szel közösen, és most közülük ülnek sokan a rács mögött vagy éppen várják az idézést.

Milyen szerepre készül az LMP a fővárosban?

Nem érdemes állandó többségre számítani a közgyűlésben. Végre megvalósul az – ami egy többpárti parlamentáris demokráciában és az ezt leképező önkormányzati rendszerben teljesen természetes –, hogy különböző ügyek mentén különböző koalíciók, összefogások alakulnak.

Koalícióra lépne az LMP a Fidesszel?

Semmiképpen. Nem is szükséges a koalíció. Nézzük csak meg, Demszky Gábor is képes arra, hogy vezesse a várost technikai értelemben – holott sem pártja, sem többsége nincs.  

Tarlós a Figyelőnek azt nyilatkozta, környezetvédelmi és kulturális kérdésekben tudna együttműködni az LMP-vel.

Kíváncsi vagyok, mihez kezd Tarlós a kultúrával, a nyilvánosság előtt ugyanis nem feltétlenül a sokszínű, önszerveződő kulturális élet apostolaként tűnik fel. Mi minden kérdésben proaktívak és vitakész partnerek leszünk. De nem lesz olyan felállás, hogy Tarlós úgymond leosztja nekünk a zöld és kulturális ügyeket.

Hányfős LMP-frakcióval számoltok?

Tizenkettőt kell erre mondanom.

Nem sok az egy kicsit? Ez 35% körüli eredményt feltételez.

Én 20% feletti eredményt várok mindenképpen, ami azt jelenti, hogy meg fogjuk előzni az MSZP-t a fővárosban. Ez egy olyan jó 8-10 fős frakciót eredményezhet – pláne, ha az MSZP szavazók belátják, nincs miért a szocialistákra szavazniuk.

Sokan állítják, hogy az LMP az új SZDSZ – gondoljunk csak azokra a grafikákra, melyekből egyértelműen látszik: ott volt erős az LMP 2010-ben, ahol a liberálisok 2006-ban.

A szavazatok területi megoszlásában a '90-es Fideszre is nagyon hasonlítunk: az is egy fiatal, nagyobbrészt városi, nagyobbrészt értelmiségiek által megjelenített és támogatott párt volt. Közvélemény-kutatás szakon végzett közgazdászként mondom, hogy ez a megközelítés módszertanilag hibás. Vannak felméréseink, honnan jött a szavazótáborunk. Valóban van egy egyötödnyi rész, akik korábban SZDSZ-szavazók voltak, a többiek azonban egykori Fidesz- és MSZP-szavazók,a relatív többség pedig korábban nem, vagy különböző kisebb pártokra voksolt. Nem mintha bármi bajunk lenne az SZDSZ korábbi szavazóival, sőt: ők bizonyára rendes, liberális emberek, az LMP pedig következetesen képviseli az emberijogi, liberális értékeket.

Hogyan viszonyul az LMP a liberális értelmiséghez?

Vannak úgynevezett liberális értelmiségiek, akik feltették személyes hitelüket egy-egy párt támogatására, morális állásfoglalásaikat pedig napi pártpolitikai érdekeknek rendelték alá. Nem hiszem, hogy ezeknek az embereknek a szavára nekünk különösebben figyelnünk kéne. De van a liberális értelmiségnek egy komolyabb, az előbbi értelemben nem elkötelezett része, amely ma már jóval nagyobb bizalommal tekint az LMP felé, mint régebben – az SZDSZ felé már nem tud, az MSZP-re meg ki tekint ma bizalommal? 

A második fotón az LMP szóvivője éppen egy Greenpeace-petíciót ír alá.

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Mi azt szeretnénk, hogy megszorongassuk Tarlóst és kisebbségben tartsuk a Fideszt a közgyűlésben"

ehhez nekünk, választóknak is lesz egy-két szavunk

sok mindent a várospolitikáról nem tudtunk meg, mitől lesz élhetőbb, mitől tisztább levegőjű, mitől fog működni Budapest, és rendben van-e, hogy pl a nagy környezetbarát víztisztítóból az iszapot hatalmas közúti járgányokkal szállítják világgá a helyszínről, óriási plusz környezeti terhelést okozva (zaj, co2, stb), kazalnyi pénzért....

se elektromos buszokról, se a villamoshálózat fejlesztéséről a buszhálózat fejlesztése helyett nem kapunk még csak ötleteket sem az ökopárttól, miként képzeli a jövőt, megengedik-e a csókosoknak a margit sziget továbi beépítését, rendbe kívánják-e végre rakni a városligetet

eddig max a szivatásfele hangzott el, valamiféle dugódíjé , ez megint csak adminisztratív eszköz, s amíg a bkv nem lesz abban a helyzetben, hogy valóban közlekedési alternatívát nyújtson a személygépkocsival szemben, csak sarcot jelent, nem pedig megoldást....

Válaszok:
crm114 | 2010. augusztus 18. 13:37

Ha ennyire mindegy, szavazz nyugodtan a buzikra....hátha te is az vagy, csak még nem tudsz róla.....most bontakozik a hajlamod...ha egyszer ennyire mindegy neked...

"sok mindent a várospolitikáról nem tudtunk meg, mitől lesz élhetőbb, mitől tisztább levegőjű, mitől fog működni Budapest"

Mitől, mitől. Hát attól, hogy Mr. Field és üzletfelei végzik majd a fejlesztéseket.

Te se szavazz a fideszre....a fidesznek az a jó

Jól van buzikám, látom érdekel a téma, érzékenyen érint:-)))))))))

Én azért megengedőbb vagyok az LMP-vel kapcsolatban. Amiért én kívánatosnak tartom a létezésüket, az az a tény, hogy azok a szavazók, akik semmiképpen sem szavaznának a Fideszre, akármilyen okból, azoknak is legyen képviseletük. Az LMP jelenleg az az alternatíva, amelyiknek esélye van egy más és egy emberibb viszonyt kialakítani a Fidesz vezette erővel és - amiért én legjobban örülök nekik - hogy elősegítik az MSZP eltünését. Ez utóbbinál számomra nincs fontosabb. Az emeszpé maga a kádárizmus bármit is állít magáról.


Az viszont nem tetszik, hogy mi, akik felelősen gondolkodva azért szavaztunk a Fideszre, mert nem létezik más kormányképes erő, lépten nyomon gyanúsítva vagyunk valami diktatúrára való törekvéssel.
Magyarországon a "baloldal" vagy ellenzék, még mindig vindikálja magának a demokrata kitételt, ami nem hiba, hanem egyenesen bűn. Maga a kádárizmus és ezt jó lenne, ha Tordaiék is végiggondolnák. Az emberek belefáradtak a demokráciába éppen azért, mert amit itt a magukat kizárólagosan demokratának nevezők bemutattak, arra az emberek azt mondják, hogy akkor inkább diktatúra. Na, ez már veszélyes. De erről nem a fidesz tehet.

Én mondjuk eleve rühellem ezt a szolgalelkű felállást és küzdeni kellene ellene közös erővel, hogy kipusztuljon. Diplomás tanult emberek rettegnek a nyamvadt kis állásukért, ezért nem mernek kiállni a jogaikért.
Persze a kérdés megfordítható. Talán az LMP-nek is sugároznia kellene, hogy megvédi a szavazóit. Ez azonban nincs meg, mert az emberek nem tartják kormányzóképesnek, vagyis kimondva- vagy kimondatlanul, de az LMP-n múlik, hogy kormányképes erővé tud-e válni.

Én drukkolok nekik. Hajrá, győzzék meg a híveiket, hogy ki kell állni a jogaikért és érdemes vállalni a meggyőződésüket.

(Az elmúlt nyolc évben nem egyszer és nem is kis esetekben voltunk szenvedő alanyai a balliberális hatalom önkényének. Nekem ne jöjjön senki félelemmel! )

Le kéne szavazni a választókat, akik nem oda szavaznak, ahova te szeretnéd. Esetleg készíthetnél egy arányosági kimutatást és aszerint kellene a szavazókat idomítani?

Én azt érzem, hogy már kimentünk abból az állapotból, hogy kvázi bukméker-stílusban szavazzunk. Ugyanis egyáltalán nem számjáték a választás, hanem húsbavágó dolog....Nem attól lesz jobb egy önkormányzati testület, hogy szavazásképtelen kiegyensúlyozottság jellemzi, ahol csak a legpofátlababbak mernek lopni. Hagyni kellene végre a potens, jövőben gondolkodó, tisztességes képviselőket szóhoz jutni, akik nem a pillanatnyi személyes érdekeik, hanem valóban a köz érdekében képesek gondolkodni és cselekedni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés