Örülhet Karácsony: 41 szavazattal verte Vitézyt

2024. június 14. 15:27

Döntött az NVB, Karácsony Gergely nyerte meg a főpolgármester-választást.

2024. június 14. 15:27

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Döntött az Nemzeti Választási Bizottság (NVB), Karácsony Gergely nyerte meg a főpolgármester-választást. A hivatalos közlés szerint 41 szavazat volt a különbség közte és Vitézy Dávid között.

A sajtó és a nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett az NVB dolgozói pénteken kilenc óra után megkezdték a június 9-i a főpolgármester-választás érvénytelen szavazólapjainak újraszámlálását.

Ahogy a Mandiner is beszámolt róla, az újraszámlálást Vitézy Dávid kezdeményezte, – megfellebbezve a hivatalos eredményt –  miután szerinte számos helyről érkezett jelzés, hogy szavazókörökben tévesen érvénytelenné nyilvánították az egyébként érvényes szavazatokat, vagyis amelyeknél Szentkirályi Alexandra neve mellett egy érvényes jelölt neve mellé is tettek x-et.

Az NVB csütörtökön, a jogorvoslati kérelemnek helyt adva, elrendelte az összes fővárosi szavazóköri urna felbontását és a vasárnapi főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását, újraszámlálást.

Vitézy kezdeményezése kapcsán kifejtette: rendkívül sok szabálytalanságot tapasztaltak a referendum lebonyolítása során. Alapos gyanú van arra, hogy Budapest-szerte rendszerszinten tévesen történt az érvénytelen szavazatok számlálás, és ezért nagy számban lehetnek olyan érvényes szavazatok, amelyeket érvénytelennek számoltak el.

 

Kapcsolódó cikkek a Választás 2024 aktában.

Összesen 994 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2024. június 15. 11:53
Döbbenetes! A budapestiek fele önmaga ellensége, hogy ezt a tehetségtelen,Gyurcsány bábként működő Kamu Gelit újraválasztotta.
polárüveg
2024. június 15. 11:44
Azt azért szeretném egyszer megtudni, hogy van az, hogyha a fővárosiaknak tele a hócipője a közlekedési és a közterületi szivatásokkal, akkor hogy a kiskutyafülébe nyert Karácsony? Egy-két kerület is forrongott szintén a parkolási és egyéb szivatások miatt, akkor az alkalmatlannak kikiáltott polgármester hogyan is nyerhetett? Mindent nem lehet a fővárosi szavazók nyakába varrni. (Költői kérdések...)
Osztap_Bender
2024. június 15. 10:44
Így döntött a Dohány utca!
Karcsi_Charlie
2024. június 15. 10:39
Mivel a választás során rendkívüli esemény (terrorakció, áramszünet, stb) Budapesten nem történt, újbóli választás kiírása csak akkor lehetséges, ha az NVI kijelenti, hogy a szavazókörök jelentős többségében hibásan, tévesen (esetleg csalással) számolták a szavazatokat. Ezt persze bizonyítani is kell (bíróság, kúria, stb...) Ismerve a bíróságokat a pereskedés akár 5 évig is eltarthat (LOL). Viszont, ha ez beigazolódna, akkor nemcsak a főpolgármesteri választást kell kompletten érvényteleníteni és megismételni, hanem az összes többit is. Hiszen ugyanaz a szavazatszedő bizottság számolta meg a főpolgármesterin kívül a fővárosi listás, a kerületi polgármesteri és választmányi, valamint az europa parlamenti szavazólapokat is. Budapesten kb. 1500 szavazókörben kb. 10ezer szavazóbiztos számlálta a szavazatokat, Akkor most egy monstre perben több ezer szavazatszedő biztost kell majd felelősségre vonni ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!