Még soha nem volt ennyi érvénytelen szavazat főpolgármester-választáson

2024. június 12. 06:43

Vitézy Dávid szerint számos gyanú merült fel a szavazás érvényességével kapcsolatban vasárnap óta.

2024. június 12. 06:43
null

Nyitókép: Vasvári Tamás/MTI

324 szavazat

Az 1,7 milliós Budapesten mindössze 324 szavazatkülönbséggel nyert vasárnap Karácsony Gergely a főpolgármester-választáson. A rendkívül szoros választási eredmény tükrében még mindig nem tudni, hogy ki fogja vezetni a fővárost a következő öt évben. Ugyanis a szoros végeredmény mellé párosult az érvénytelen szavazatok rendkívül magas aránya – írta meg a Magyar Nemzet.

A hivatalos adatok szerint összesen 24 592 érvénytelen szavazólapot számoltak össze, ami a 2019-es mennyiség csaknem háromszorosa.

A 2019-es választásokon összesen 8388 érvénytelen szavazatot adtak le a választópolgárok, és csaknem 10 százalékkal kevesebben jelentek meg az urnáknál, mint most vasárnap. A mostaninál jóval csekélyebb volt a leadott érvénytelen szavazatok aránya 2014-ben is, akkor mindössze 11 563 érvénytelen szavazólapot vettek nyilvántartásba.

Ennél is beszédesebb adatokkal szolgál a 2010-es eredmény. Akkor az érvénytelenül leadott szavazatok száma mindösszesen 7796 volt, ami a legalacsonyabb a főpolgármester-választások történetében. Ezzel szemben 2006-ban jóval több, 10 579 érvénytelen szavazatot adtak le, ami így is harmada a most vasárnapi adatnak.

Újraszámlálás

Vitézy Dávid még a teljes feldolgozottság előtt jelezte, hogy a közel 25 ezer érvénytelen szavazat miatt kezdeményezik a szavazatok újraszámolását. Sajtóhírek szerint több esetben is előfordult, hogy a választók a már visszalépett Fidesz–KDNP jelöltje, Szentkirályi Alexandra neve mellé húzták be voksukat, annak ellenére, hogy neve már át volt húzva. Emellett olyan esetekről is értesültünk, hogy egyes szavazókörzetekben a szavazólapok kiadása során a kormánypártok jelöltjének neve nem volt áthúzva, ami jogsértésnek minősül, vagy csak nagyon halványan volt jelezve, ami szintén kérdésessé teszi a szavazás érvényességet.

Vitézy Dávid szerint számos gyanú merült fel a szavazás érvényességével kapcsolatban vasárnap óta. Ezen a választáson 24 592 érvénytelen szavazat volt, ami rekord. Karácsony Gergely a százszázalékos feldolgozottságnál 324 szavazattal vezet, tehát 76-szor annyi érvénytelen szavazat van, mint a kettő közötti különbség. A lap szerint egyes kerületekben 

rendszerszintű problémák merültek fel az érvénytelen szavazatok kapcsán.”

Főként a VII., VIII. és IV. kerületekben volt szokatlanul magas az érvénytelen szavazatok aránya a fővárosi listás voksokhoz képest. Miután részletesen megvizsgálták a szavazólapokat, és azt tapasztalták, hogy ahol Szentkirályi Alexandra neve egyértelműen ki volt húzva, ott alacsonyabb volt az érvénytelen szavazatok száma. Ezzel szemben, ahol a kihúzás nem volt egyértelmű, ott az érvénytelen szavazatok aránya is megugrott. Egyes esetekben Szentkirályi Alexandra neve csak nyomdahibának tűnő módon volt kihúzva.

A lap szerint sok szavazó először nem vette észre, hogy Szentkirályi neve ki van húzva, majd később, amikor észrevették, Vitézy Dávidra adták voksukat. Erre számos példa volt Újpesten és a II. kerületben, ahol a Fidesz korábbi jelöltjének neve alig láthatóan volt áthúzva.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Választás 2024 aktában.

Összesen 176 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
concrete
2024. június 12. 13:20
Az én szavazókörömben talán egyetlen, véletlenül rontottnak gondolható főpolgármesteri szavazóív sem volt. Csakis olyanok voltak, akik fölvették a lapot, de nem akartak érvényesen szavazni: vagy töküresen hagyták, vagy érvénytelenre firkálták (pipák, nincs kereszteződés, satírozások stb). Ha lesz újraszámlálás, kicsi a valószínűsége, hogy érdemi voksszám változás lenne.
concrete
2024. június 12. 13:09
"metálgitár 2024. június 12. 07:27 Az ég kék, a fű zöld, a kommunisták csalnak a választásokon. (A fideszes bizottsági tagok valószínűleg erre a módszerre nem számítottak - bár tény, hogy maguktól is lehettek volna figyelmesebbek.)" Talán elmehettél volna szavazatszámláló bizottsági tagnak. Aki maga nem vesz részt a törvényesség ellenőrzésében, az köszönje meg mások 20-22 órás (jellemzően) önkéntes munkáját.
Ekrü
2024. június 12. 09:58
Patika 2024. június 12. 08:43 "Hogy sok lesz azt jeleztem még a választások előtt."- A sok érvénytelen szavazat önmagában nem baj. A baj az, ha érvénytelennek nyilvánítanak érvényes szavazatokat, továbbá ha a lapokon tényleg nem egyértelműen volt áthúzva Szentkirályi neve. Ezek az esetek ugyanis csalásnak minősülnek. Amúgy tényleg nem értem mit érdekel ez egy olyan embert aki állítólag nem szavazott egyikre sem. Ehhez képes az összes Tiszás itt tobzódik és védi Karácsony érdekeit. Miért is?
Ekrü
2024. június 12. 09:53
RasPutin 2024. június 12. 08:40 "Ha valaki Szentkirályi és Vitézy mellé is behúzott egy ikszelt az mit akart?"- Ha valaki így tett, az leadott egy ÉRVÉNYES szavazatot Vitézyre. Még akkor is, ha neked ez nem tetszik. Amúgy mi ez a nagy kiállás Karácsony mellett? Csak nem jön majd a Tisza-DK nagy összeborulás? Különben miért érdekelne téged, hogy melyik lesz a főpolgi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!