Saját hívei tették helyre a Tisza Párt elnökét, voltak, akik el is köszöntek a párttól.
Nyitókép: Bors
„A TISZA Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló. A mostani független, szuverén Magyarország nem létezne az 56-os hőseink hazaszeretete és áldozata nélkül. Legyünk rájuk büszkék és legyünk nekik mindig hálásak, hogy 68 évvel ezelőtt »megcselekedték, amit megkövetelt a haza«. Nekik köszönhető, hogy a magyar név megint szép lett, méltó régi nagy híréhez” – írta közösségi oldalán Magyar Péter.
Láthatóan azonban ezt már a követői is túlzásnak érzik, és ennek kommentek formájában is sokan hangot adnak.
Egy követője szerint hagyni kéne a múltat és a jövővel kellene foglalkozni, szerinte a sebek nyalogatása nincs rendben.
Egy másik kommentelő szerint nincsenek annyian, hogy „olyasmi történjék, ami megosztja a Tisza-tagokat”, és egyébként is „bonyolult a lyukas zászló használata”.
Míg megint más úgy fogalmaz: szerinte ez semmiben sem különbözik attól, ahogy a „Fidesz sajátította ki a kokárdát”.
Volt, aki pedig azt írta:
a jelkép '56-é és minden magyaré (...) egyik párt sem sajátíthatja ki”.
A kommentelők között feltűnt Varga-Damm Andrea korábbi jobbikos országgyűlési képviselő is,
aki álszentnek és despotának nevezte Magyar Pétert.
Szerinte Magyar és a tevékenysége szemfényvesztés, és nem irigyli azokat, akik majd rájönnek, „micsoda becstelen szándékai voltak”. Majd kiküldte a Tisza Párt elnökét az EP-be, ha már fizetést kap onnan, akkor dolgozzon is odakint.
Akadt olyan követő is, aki szerint ez
extra gáz, Fidesz 2.0.”,
és olyan is, aki szerint „utoljára a Fidesz lopta el a nemzeti jelképeket 2002-ben”.
„Könyörgöm, szálljunk le '56-ról minden politikai oldalon” – panaszkodott Magyar egy másik híve.
De voltak olyanok is, akik teljesen kiábrándultak a Tisza Pártból Magyar Péter kiírása miatt, mondván, tévúton jár a párt. „Sosem késő rájönni dolgokra vagy azok mélyére látni, nagyobb mennyiségű információ birtokában” – hangzik az egyik csalódott komment.
Oszlik a rózsaszínű köd, most már látom, hogy ez az út, nem az az út”
– teszi hozzá az illető.