Miért kell nekem más elmebajával vesződnöm, elég nekem az enyém

„A komédia viszont akkor fordult tragédiába, amikor az emberi jogok megszállottjai és a kényszeres segítők megtalálták azt az áldozati csoportot, amelynek problémájából bármi és annak az ellenkezője is levezethető egy lépésben. Tulajdonképpen ez az elmebaj szent grálja, a változékony önazonosság, az LMBTQ egy hasra esett nyolcassal a végén. Annak az embernek a valóságérzékeléséből ugyanis, aki nem tudja, hogy ő fiú-e vagy lány, illetve rosszul tudja, bármi levezethető, hiszen ezen elképzelés szerint összesen egy dolog biztos, az, hogy amit az identitáskáoszos egyén éppen gondol magáról, az bizonyosan igaz. 

Ehhez képest üdítően egydimenziós kijelentés az, hogy ha paranoiás vagy, az még nem jelenti, hogy nem akarnak elkapni. Egy olyan korban élünk, amelyben a totális identitászavart tették meg az ember egyetlen iránymutató tulajdonságának, és az őrültek – őrültségük kétségbevonhatatlan jeleként, nem fogadva el semmiféle visszautasítást – folyamatosan tolják az arcunkba a tüneteiket. A szépségkirálynő, aki férfi, és az LMBTQ-pad csak kettő a hülyeségek végtelenjéből.

 Kevés dologban vagyok biztosabb, mint abban, hogy egy férfi nem lehet szebb nő, mint egy nő, egy pad pedig csak egy pad. A férfit szépségkirálynővé választás nem más, mint egy tünetmegerősítő szertartás, szegény pad pedig csak egy néma áldozat. Egy padra ugyanis mindenki leülhet, függetlenül attól, hogy milyen tünetei vannak. Budapesten persze ez csak korlátozottan igaz, mert a hajléktalanok után az ember nem szívesen ül le sehová. Azt meg tényleg félve kérdezem meg: a kamerával megfigyelt LMBTQ-padról a hajléktalanokat is elhajtják? Mert ugye az távolról sem annyira menő identitás, mint az LMBTQ. Szerintem itt az ideje nemet mondani. Az LMBTQ-pad a hülyeség szimbóluma, a férfi szépségkirálynő pedig minősít mindenkit, aki részt vett abban a gyalázatban.”

Nyitókép: Facebook