Karácsonyi handabanda

„Karácsony Gergely egy kedves srác. Első ránézésre legalábbis. Ahogyan kedves egy nemrég a tojásból kibújt kiscsibe, amikor tétován botorkál az anyja után vagy a falu félcédulás bolondja, ártalmatlan, vigyori, hasznavehetetlen, rosszat nem feltételezünk róla mégsem. Az is igaz, hogy sem a totyogó kiscsibét, sem a falu bolondját normális esetben a közösség nem választja meg vezetőjévé. Mivelünk ez is megesett: van egy látszólag tutyimutyi, töketlen főpolgármesterünk, akiről még mindig azt hiszi a budapestiek többsége, hogy jó-jó, hát kicsit nyámnyila, de olyan kis cuki, biztosan nem tett semmi rosszat. Ha mégis, hát legfeljebb belekeveredett, belekeverték valamibe, de ő nem, ő nem lop, nem korrupt, nem akart rosszat. Oké, nem mindig tudja, hol is van éppen, de hát virág nő az ő szívében, s lelkében kis rőzse-dalok égnek az egész univerzumot beborító méhlegelőkről, a magas égre szivárványszínnel festett kerékpársávokról. 

Én nem hiszek ebben a képben. 

»Ha az ember hazudik, mindig kedvesebb, mint amilyen kedves az ember egyáltalán lehet.« (Hamvas Béla) Karácsony Gergely pedig hazudik. Nem kicsit, hanem mint legfőbb ura és parancsolója, reggel, éjjel meg este. Hazudik, mert nem tehet mást, mert valamivel leplezni kell a lerongyolódott várost, a koszba és káoszba temetkező Budapestet, a Főpolgármesteri Hivatal körül zsákmányra leső »cápákat«, hogy úgy pereg ki a város pénze az ujjai közt, mint magvető kezéből a búza. De a magvető teremt, Karácsony pedig rombol, megront és hazudozik. Sokszor akkor is, amikor nincs rá semmi szükség, sokszor olyan bután, hogy az ember helyette is szégyelli magát. (Lásd az adománygyűjtő dobozokból befolyt félmilliárdot – euróban és fontban.)”

Nyitókép: Földházi Árpád / Mandiner