Mumusok

„Miközben értjük Szanyi Tibor felháborodását, hiszen a boldog brüsszeli esztendők után az Európai Unió központja mellett komoly bevételtől kénytelen búcsúzni, innovatívnak mondott hisztirohama ismét rámutat arra a jelenségre, miszerint a jelenlegi ellenzék nem közösségben gondolkodik. Nem csak a nemzet vagy a nemzetállam fogalmával állnak hadilábon, saját köreik­ben is az individualizmus hódít. Ennek egyértelmű tünete, hogy amikor valamely politikusuk gondba kerül, ellehetlenül, vagy csupán kénytelen egyet hátralépni, jó eséllyel nekimegy a saját pártjának, s az addig a háttérben eldohogott kritikáját megosztja a teljes nyilvánossággal. Most éppen a kapitány.

A kritika persze lehet jogos, Szanyi esetében is azonosulni tudunk a szocialista párt teljesítményéről alkotott, az EP-választási kudarccal is alátámasztott lesújtó látlelettel, ugyanakkor az a politikai tábor vagy formáció, amelynek tagjai a nehéz időkben nem a saját közösségükért vállalnak áldozatot, hanem csak magukra gondolnak, aligha számíthatnak elismerésre a választók részéről.

Szanyi számára egyébként külön bosszantó körülmény lehet, egyben felmentés az új, amolyan modernül ballibkonform kvázizöld-mozgalma meghirdetésére, hogy az MSZP úgy veszített támogatókat, hogy azok átténferegtek a gyurcsányi ösvényre. Vagyis ezúttal inkább a DK-ra szavaztak. Tehát nincs új a nap alatt, ahogy a legfrissebb kutatásokból is kiderül, az ellenzéki pártok lényegében egymásnak passzolják a százalékokat. A „kormányváltók” valójában nincsenek többen, sőt. És ha már közösségi szemlélet: az is látszik, hogy a Gyurcsány-féle előválasztási húzás Kálmán Olga váratlan, ám sikertelen jelölésével nem az utolsó próbálkozás volt az EP-voksolás előtt leosztott önkormányzati jelölti posztok újraosztásának kikényszerítésére. Hiába, megnőtt a politikai étvágy, avagy a bukott kormányfőt parafrezálva, ágaskodnak az ambíciók.”