Sztrájk-lájk

„Amint megjelent a Facebookon az „Általános sztrájk” oldal, rögtön több ezer lájkot kapott. Özönlöttek a szeretetjelzések a sztrájkoló Audi-szakszervezet oldalára is. Szeretjük a sztrájkot, pontosabban azt, ha másoknak van bátorságuk hozzá. Amúgy - nemzetközi összehasonlításban - nálunk indokolt esetben is ritkán és kevesen sztrájkolnak. Nem mintha az eget verdesné a bérekkel és munkakörülményekkel való elégedettség. Csakhogy nálunk a munkavállalóknak mindössze 9 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek, a magánszektorban pláne még 5 százalék sincs – minden huszadik ember. Ennyi fecske nem csinál nyarat. (A győri Audiban bezzeg 70 százalék!)

2010-ben Orbánéknak egyik első dolga volt a sztrájkjogok korlátozása - azóta alig sikerült sztrájkot szervezni. Pedig a sztrájktörvény ellen kellett volna először. A hazai statisztikák szerint ez a leghatékonyabb érdekérvényesítési forma: a munkabeszüntetések 60 százaléka sikert ért el, míg pl. a demonstrációkra – amelyek más okból fontosak - kevés kivétellel fütyülni szokott a hatalom.

De Győrben most történelmet csináltak. Noha az autógyárakban jóval többet keresnek, mint a magyar átlag, a szolidaritás elsöpörte az irigységet. Egy ország drukkolt értük, ezért a sok lelkesült lájk. Talán mert az alapélmény, az igazságtalan bérkülönbség másokhoz képest, közös. Ahogy a szégyen is: sereghajtók lettünk a régión belül. A cég cseh, szlovák és lengyel gyáraiban az árbevétel 5-6 százalékát fordítják bérekre, a magyarban, ahol a termelékenység semmivel sem rosszabb, alig több mint 3 százalékát. Az anyavállalat nem magyargyűlölő: ők csak kihasználták, hogy nálunk az országos bérszínvonal alacsonyabb, és a munkavállalók gerincét is megtörték.

Igen, a politikánál vagyunk, noha Győrben nem politikai sztrájk volt. A résztvevőknek eszükbe sem jutott ilyesmi, nyilván ki erre, ki arra szavaz közülük. Ők a munkaadóval kardoztak, de a szúrás a NER-t is érte, méghozzá érzékeny ponton. A maguk pénzéért küzdöttek, de öntudathoz segítettek másokat is. A rendszer a függőségi viszonyokra épít, arra, hogy mindenki neki kiszolgáltatott, ő oszt jutalmat és büntetést. Ebbe nem férnek bele az egyenrangú, partneri kapcsolatok, amelyek révén az „alattvalók” egymással szövetkezve kapnak erőre. A rezsim urai mindent megtettek, hogy kiöljék belőlünk a természetes szolidaritást. Ne sajnáld a szegényt, biztosan maga tehet róla. Ne szánd meg a menekültet, az mind ellened tör. A leszázalékolt rokkant nyilván csaló, a korkedvezménnyel nyugdíjba ment lógós, a munka nélkül maradt lusta. Nincs kivétel. Ne adj semmit a szegény család gyerekének, majd még haszonlesésből újabb gyereket csinál az apja.”