Európa békéje már a múlté

„Európa békéje, nyugalma már a múlté, biztonsági rendszereit támadás érte. Mára már főtétel e megállapítás a napi kommunikációban. Ugyanakkor az is látszik, hogy a legerősebb érdekkör, vagyis a hadiipar moguljai összefogva a tettvágytól feltüzelt NATO katonai parancsnoki törzzsel, megfújták a harci kürtöt, és féktelen fegyverkezési versenyt hirdettek. Nehéz cinizmus nélkül konstatálni, hogy az egy főre eső haditechnikai arzenál már most is akkorára dagadt, hogy az európai csecsemők csörgők helyett is éles fegyverrel játszhatnának. Mindezt tetézi az amerikai és az orosz kakaskodás az INF-szerződés felmondásával, ahol a kimondatlan célok között még egy látens együttműködési kényszer is megbújik. Ugyanis Kína „személyé­ben” az amerikaiak és az oroszok számára nem kívánt katonai nagyhatalom próbálgatja rakétákkal megerősített szárnyait.

A kondorkeselyű felszáll, hogy a magasból tekintsen az elhullott zsákmányállatra, kiszűrje, van-e más konkurens keselyű a horizonton. Csakhogy mire újra leszáll a prédához, döbbenten tapasztalja, hogy a varjak serege már végzett, hátrahagyva a nehezen emészthető csontvázat. Vagyis miközben az Európa biztonságát garantálni hivatott NATO-hadtestek Oroszország irányából várnak támadást, és ellenséges rakétacsapásra készülve az eget kémlelik, Európát olyan szárazföldi erők kerítik hatalmukba, amelyek egészen más irányból, tömegesen és többnyire gyalogosan érkeznek. Biztonságunkat operatív támadás érte és éri folyamatosan, amellyel szemben a legmodernebb rakéták sem jelentenek védelmet. Az ilyen típusú kihívás másfajta reagálást igényel, amely megelőzi a bajt, nem pedig utólag regisztrálja, mit is kellett volna tenni.

A valódi ellenség – amelyet hívhatunk ISIS-nak, szélsőséges iszlám fundamentalistáknak vagy dzsihadistáknak, nemzetállamok felszámolását erőltető, Európát elárulni kész politikusoknak vagy csupán köztörvényes bűnbandáknak – pestisként terjedő végveszélyt jelent Európára. Az ő azonosításuknak és ártalmatlanná tételüknek nem a katonaság, hanem a „láthatatlan haderő”, a titkosszolgálatok szerepét és stratégiai értékét kellene felértékelnie, hiszen ez rájuk vár, nekik ad feladatot. Csakhogy a sokrétű európai védelmi rendszer fajsúlyos nyugati szereplői – politikusok, rendvédelmi erők, bíróságok – éppen a legkritikusabb, legkockázatosabb kihívásokat hagyják látványosan figyelmen kívül. Így következhet az be, hogy a 2015-ös tömeges ellenőrizetlen bevándorlás után ismét, immáron második hullámban kiképzett terroristák utaznak a kontinensre, gyakorlatilag a legegyszerűbb trükkök segítségével. Tehetik, mert máig nem lépett életbe az unió tagállamait egyaránt védő egységes, szigorú határvédelmi rezsim.

Ismert, büntetésüket letöltött dzsihadisták százával szabadulnak kettő-öt év után a börtönből, és veszik az irányt Európa felé, növelve a már most is képtelen nagyságrendű megfigyeltek körét. Operatív tiszti kiképzést kapott muszlim katonák önfeledten építik hálózataikat Európa szinte valamennyi országában. S ne tévedjünk, a beépülés célpontjai a rendőrség, a hadsereg, az állami intézmények és minden olyan objektum, amely megfelelő pozíció az információszerzéshez, merényletek előkészítéséhez vagy akár lebonyolításához. Az idő múlásával és a védekezés félreértelmezésével – úgymint a hadiipar fejlesztése – csak azt érjük el, hogy a folyamatok visszafordíthatatlanul elsodorják a védelmi képességeinket.”