A legnagyobb hatalom a világon: megszabni a valóságot

„Számos pszichológiai tanulmányból tudhatjuk, hogy az emberek egy része igen furcsán reagál arra, ha az álhírek után szembesítik a tényekkel. Sokakat kicsit sem zavar, hogy a tévképzeteikkel szemben áll a valóság, másokat pedig akár még meg is erősít a téves hiedelmében, ha »ezt akarja elhitetni velük« a kormány, a média vagy a nagy összeesküvés. Ennek tudható be, hogy bár régóta vannak megbízható tényellenőrző szervezetek az USA-ban, a hatásuk elhanyagolható, és sokan kicsit se bánják, ha folyamatosan és akár rendszerszerűen hazudnak nekik politikusok vagy egyes médiák?

A megerősítési torzítás különböző formái ismertek, amikor elfogadjuk azt a hírt, ami egyezik a véleményünkkel, és megpróbálunk nem tudomást venni azokról, ami szembemennek vele. Vagy akár még negatívan is viszonyulunk hozzá, hogy az a hír biztosan politikailag motivált hazugság eredménye. De amint mondtam, az álhírek kutatása még igencsak gyerekcipőben jár, nem tudjuk biztosan, hogy mi miért működik vagy miért nem. Vegyük például a címkézést, az az igazság, hogy még ennél se tudjuk, hogy működik-e. Láttam számos, még nem megjelent kutatást, amelyek egy része arra jutott, hogy a címkézés hatékonyan csökkenti az álhírek terjedését, de láttam olyanokat is, ahol az jött ki, hogy a címkézés kifejezetten felerősítette a hamis hírek elterjedését. Szóval nagyon sokat kell még tanulnunk arról, hogy viselkednek az emberek hamis hírekkel és azok cáfolatával is.

A negatív címkézésről többet tudunk? Az USA-ban már régóta megy, hogy Trump »fake news«-nak hív egész újságokat, és kicsit lemaradva, de ezt a politikai stratégiát egy pár hete már elkezdték átvenni nálunk is. Ugyanakkor azt látjuk, hogy az érvek nélkül hitelteleníteni próbált újságok olvasottsága, előfizetőinek száma inkább jelentősen gyarapodott az ilyen jellegű kormányzati támadások közepette. A Washington Post, a New York Times vagy a CNN igazából meg is köszönhetné, hogy Trump nyíltan őket tartja a hatalmára legveszélyesebbnek.

Nemsokára megjelenik egy cikkem arról a harcról, ami valóságértelmezésért folyik. Ez nagy vonalakban arról szól, hogy ki szabja meg az emberek valóságát, ami a legnagyobb hatalom a világon. Az az álhíráradat, amit eddig láttunk, semmi ahhoz képest, ami ezután fog a nyakunkba zúdulni. Jön a médiaszintézis (a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia segítségével egyénre szabott, soha nem látott szinten manipulált tartalmak, amiket lehet jó, érdekes vagy rossz célokra is használni – a szerk) vagy a deepfake, ahol a szinte tökéletesen meghamisított fotókat és videókat sokkal nehezebb lesz kiszűrni. A helyzet még sokkal rosszabb lesz, mielőtt javulni kezd majd. Ezért most egy igen lényeges momentumban vagyunk, aki ugyanis sikeresen meghatározza a valóságot, az meg tudja változtatni az emberek tömegeinek gondolkodását és viselkedését ebben a környezetben.

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével régóta tele vannak a hírek, mégse látunk semmilyen érdemi előrelépést, nem változott meg az életünk kicsit se. Mi a helyzet akkor pillanatnyilag?

Fontos különbséget tenni a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia közt. A neurális hálózatokra épülő MI koncepciója az 1960-as évek óta ismert, de nagyon lassan fejlődött, az utóbbi öt évben azonban ezen hálózatok fejlődése kiugróan erős volt, azt is mondhatjuk, hogy exponenciálisan kezdett el fejlődni. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy még sehol nem vagyunk, a közelében sem járunk az általános mesterséges intelligenciának. Sokkal később fogunk emberként viselkedő robotokkal találkozni, mint azt a legtöbben gondolják.”