Korona a hegygerincen

„Az a tárgyiasult princípium, amely teljes valójában megtestesíti a magyar nemzet létét, lelkiségét, küldetését, egyediségét. Amelynek keletkezése és sorsa épp oly talányos és hányatott, mint a nemzetnek, amely még mindig él a Kárpát-medencében. Nincs a világon még egy ilyen tárgyszerűségében megnyilvánuló misztikus akarat, mint a Szent Koronáé. Érezhetik magyarok és nem magyarok, gazdagok és szegények, istenhívők és pogányok; lehetnek még republikánusok is, konzervatívok vagy forradalmárok, ha elismerik, hogy minden hatalom csak a nemzettel együtt gyakorolható. Mert ez a garancia arra, hogy a közösség érdekében kormányoznak. A korona Kádár János kommunista uralmának huszonegyedik évében érkezett haza Budapestre. Az amerikai néptől a magyar népnek – ezzel nyugtatgatták magukat Washingtonban.

Negyven éve 1978 januárját írtuk. Zajlott az élet. Ami leginkább azt jelentette, hogy emelkedtek az árak. Már felborult az államháztartás. Omladozott az épület. A mozikban az Egy erkölcsös éjszaka és a Veri az ördög a feleségét című magyar filmeket játszották. A Szent Koronáról nem tudtam sokat. Talán annyit, hogy az amerikaiaknál van. Örültem, hogy nem az oroszoknál. Megnéztem a Nemzeti Múzeum kupolacsarnokában. Aztán lent, a földszinten balra. Utóbbi elhelyezés már bántott. Méltatlan volt. Sokkal később értettem csak meg, miért tiltakozott a korona idő előtti »visszaadása« ellen Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek. Rákosiék csak ímmel-ámmal kérték vissza a koronát. Mit is kezdhettek volna vele? Legjobb esetben bezárják egy szekrénybe, mint a Szent Jobbot, hogy soha többé ne kelljen elővenni. Kádár már akarta, de úgy, hogy a lényege ne érvényesüljön. Látszatnak kellett. Mindszenty ezt érezte. És így köszönte meg egy amerikai képviselőnek, hogy ellenezte a visszaadást: »Uram! A legmélyebb hála érzésével értesültem határozati javaslatáról, amelyet Szent István Koronájának megőrzéséről nyújtott be abból a célból, hogy megakadályozza annak leggonoszabb ellenségeink kezébe való visszaszolgáltatását.« Erről sem tudtam. Csak büszke voltam a mi koronánkra.

A bíboros halála után (1975) az amerikaiak is elbizonytalanodtak. Végül döntöttek: visszaadják a koronát. Voltak kikötéseik. Az amerikai nemzet adja a magyarnak. Ki kell állítani, közszemlére tenni. (Ez volt a legfontosabb.) Feltétel volt, nehogy elvigyék Moszkvába. Úgy hidalták át, hogy a korona soha többé nem fogja elhagyni Magyarországot. Óvatosan körülírt igény volt, hogy ne Kádár vegye át a koronát. Mindenre rábólintottak, főleg mert már megegyeztek a Politikai Bizottságban, hogy Kádár nem lesz ott, sőt, nem is fogadja az amerikai delegáció vezetőjét. Carter elnök 1977. október 1-jén döntött. Kitűzték az átadás napját is. A döntés mögött az húzódhatott meg, hogy úgy számoltak, a korona nem Kádárt erősíti, hanem a nemzetet. És tényleg így történt. Elfogadom. De miért kellett éppen 1977. november 4-én bejelenteni a döntést? Mert a döntés november 3-án kiszivárgott, és az elnöknek, megelőzendő a nagyobb belpolitikai vihart, másnap nyilatkoznia kellett. Eszükbe sem juthatott, mit jelent nekünk november 4-e, a kádári árulás és a forradalom eltiprása.”