„Nagyot fordult a világ Angela Merkel körül. Németország néhány éve még jó kapcsolatokat ápolt Moszkvával, Ankarával, Washingtonnal és Brüsszellel. Az orosz viszonyt az EU amerikai nyomásra hozott gazdasági szankciói és az azokra adott orosz ellenszankciók rontották meg. (...) Ankarával a török belpolitikába való beavatkozás rontotta meg a viszonyt. Az örményekkel szemben száz éve elkövetett népirtás parlamenti határozatban való elítélése ugyanúgy rossz pont Ankara szemében, mint számos puccsista politikai menekültként való befogadása. (...)
Berlint annyira váratlanul érte Trump megválasztása, hogy nem ismertek senkit az új elnök csapatából. Minden kártyájukat Clintonné győzelmére tették, nem készültek alternatív forgatókönyvekkel. Pedig nem ártott volna komolyan venni a Trump-csapat korábbi nyilatkozatait, amelyekben Kína és Mexikó mellett immáron Németország (és az általa dominált EU) is gazdasági ellenfélnek számít. (...)
A külpolitika romhalmazán túl Merkel megingathatatlannak tűnő belpolitikai helyzete is megrendült. A Brüsszelből a német politikába visszatérő Martin Schulz személyében Merkel érdemi kihívót kapott. Kettejük kül- és gazdasági politikája alig különbözik, elvégre a Bundestagban és az Európai Parlamentben is régóta nagykoalícióban kormányoz a mérsékelt bal- és jobboldal. Schulz repülőrajtja a hátrányából próbál erényt kovácsolni, így iskolázatlanságában a kisemberekhez való közelségét látja. Brüsszeli évei alatt ráadásul kimaradt a népszerűtlen berlini helyezkedésekből, így kívülről jött emberként ajánlhatja magát.”