„Migránsokat láttak a bokorban” – avagy a szétbomló állam röntgenfelvétele

„A kortárs polgári állam a folyamatos szétbomlás állapotában van: mivel meghatározás szerint képtelen eleget tenni a jogegyenlőségre és a polgárok védelmére irányuló elvárásoknak, mindig egy korlátolt és tökéletlen cselekvő, ezért folyamatosan leépülni látszik. A saját ellentmondásai miatt megjelenő folyamatos leépülés pedig jogos rettegést vált ki polgáraiból, és ez az állam hegemóniáját veszélyezteti.

A hegemónia helyreállításához pedig olyan politikai gesztusokra van szükség, amelyek azt mutatják, az állam képes felvenni a harcot a leépüléssel, képes kiállni és asszertíven viselkedni, azaz határozottan érvényesíteni érdekeit, képes helyreállítani a rendet. Ehhez újabb és újabb emberkategóriákat kell felépíteni, újabb és újabb problémákat kell »azonosítania« (értsd kreálnia), amelyekkel aztán látványos kardcsapásokkal megvívhat.

A szerb határra tervezett drótkerítés tökéletes példája ennek. Először is a kormányzati kommunikáció révén megszületett egy addig (jogilag) nem létező emberkategória, a »migráns«, akit – mostmár, hogy létezik – kormányzati tevékenységnek lehet alávetni. Lehet vele dolgokat csinálni, és végső soron ez az állam, amely tud és akar dolgokat csinálni. A drótkerítés brutális fizikai valójában mutatja meg, hogy az állam létezik, van határa, és a határainál megállítja azokat az embereket, akik a rend felbomlását, az állam által képviselt közösség szétbomlását szimbolizálják.

Egy saját farkába harapó fiktív kígyó ez, de a társadalmi valóságra gyakorolt hatása óriási: ideig óráig képes fenntartani a polgári állam hegemóniáját. Már-már vallásos rituáléval az állam exorcizálja a saját maga által fizikai valóvá, kormányozható formává alakított megfoghatatlan és formátlan, ám mégis fenyegető démonokat. A falak és drótkerítések fizikai valójukban adják vissza a biztonságos, területileg körülhatárolt szuverén, cselekvőképes állam képét a megfoghatatlan erőkkel szemben. Talán nem véletlen, hogy az elmúlt másfél évtizedben, amikor a polgárainak védelmet és jóléti szolgáltatásokat nyújtó állam leépülése felgyorsult, kb. 35 hasonló fal létesült világszerte, miközben a második világháború utáni félszázadban pusztán 15 ilyen létezett.

A probléma mindezzel pusztán az, hogy egy ilyen megoldás pusztán rituális »ördögűzés«, a felszín alatt továbbra is ugyanazok a folyamatok játszódnak le, amelyek a polgárok eddigi kiszolgáltatott helyzetét okozták. A globális kapitalizmus továbbra is egyre nagyobb tömegeket fog kisemmizni, a »szuverén« nemzetállamok pedig ezt a kisemmizési folyamatot továbbra is aktívan fogják támogatni. Attól függően, hogy az egyes államok hol helyezkednek el a globális központhoz képest ez a kisemmizés a jóléti állam szétbontásától és a munkavállalói jogok lebontásától, akár egész közösségek földjeinek kisajátításáig terjedhet, ám ezek csupán fokozatbeli különbségek.

Ahhoz, hogy a mostani »migránsapokalipszis« ne változzon teljes értékű morális pánikká, mi is hozzájárulhatunk. Minden lehetséges platformon el kell magyaráznunk, hogy az, amit a kormány ebben a kérdésben állít, minden pontján hamis. A mélyebb problémát azonban ezzel nem oldjuk fel, ahhoz valódi baloldali, kapitalizmuskritikus politika kell, amelyik képes a területileg körülhatárolt államon túl is gondolkodni, és más országokkal együttműködve próbál változtatni a globális rendszeren. Mert egyedül – még oly erős politikai akarat mellett is, mint a görög Szirizáé – a valódi változás esélye igen alacsony.”