Még a Telex (!) videójában is többen vannak mellettem, mint ellenem!
A közösségemet meg fogom védeni!
„A kommunizmus itt él velünk ma is” – mondta a kommunizmus áldozatainak emléknapján Barabás Richárd PM-es önkormányzati képviselő.
„Az áldozat, mindig áldozat.
Nem számít, milyen ideológia végez velünk, a gyilkos mindig gyilkos marad, a halott pedig halott. Mégsem maradhatnak szó nélkül a kommunizmus áldozatai.
Hiszen mi értelme volna minden évben kokárdát a mellünkre tűzve emlékeznünk Petőfire és a márciusi ifjakra, ha közben elfelejtjük, hogyan kell küzdeni az elnyomás és a zsarnokság ellen? Mi haszna lenne szomorúan lógatnunk az orrunkat valahányszor Auschwitz borzalmairól hallunk, ha közben nem tennénk meg minden hatalmunkban állót, hogy a gyűlölködés országa helyett a béke és az elfogadás Magyarországát teremtsük meg?
És ugyanígy: mi értelme volna koszorút tennünk a kommunizmus áldozatainak emlékművére, ha nem mondanánk ki a nyilvánvaló igazságot, hogy a kommunizmus itt él velünk ma is. Hordozzuk magunkon a bűzét, ami mélyen beivódott a földbe, a vízbe és a levegőbe. Fülsértően ordít körülöttünk az elhallgatás, a hazugság és a gyávaság. Elmaradt a szembenézés, és senki sem kérte számon senkitől az »elmaradt évek sorát«. Pedig semmiért vesztek el álmok.
Így aztán nem csoda, ha mindenhonnan a szégyenteljes bűntudat vigyorog ránk vissza, akárhová is nézzünk. Mindenki csak beszél, de senki nem mond semmit.
Meg lehet így igazul emlékezni a kommunizmus áldozatairól? Szerintem nem. Újbaloldaliként semmiképp.
Amíg nem beszélünk őszintén, amíg nem fedjük fel, sírjuk ki a múlt minden fájdalmas részletét, amíg nem hozzuk nyilvánosságra az ügynökaktákat, amíg nem hullnak darabjaikra családok a napfényre kerülő keserű igazságtól, hogy aztán a megbocsátásban találjanak megint egymásra és amíg nem issza ki ez az ország a múlt bűneinek méregpoharát az utolsó cseppig, addig nincs miről megemlékezni, mert mi is a kommunizmus áldozatai vagyunk.
A régi bűnök olyan terheket rónak a vállainkra, amelyeket nekünk, fiataloknak, már régen nem kellene hordoznunk. A kibeszéletlenség mégis minket fojtogat, a mi életünket teszi tönkre, a mi jövőnket veszi el.
Sem bocsánatot kérni, sem feloldozást adni nem a mi dolgunk. De megkövetelni az igazságot, igen. Mert nem diktálhat tovább a velünk élő múlt! Itt az ideje, hogy saját kezünkbe vegyük végre a sorsunkat és új, tiszta alapra építhessük fel a jövő demokratikus, vidám és békés Magyarországát. Újbaloldaliként erre a feladatra vállalkoztunk.
Olyan Magyarországot teremtünk, ahol senkit nem lehet megbélyegezni, de ahol mindenki lehet a maga szerencséjének kovácsa. És legfőképpen: olyan Magyarországot, ahol jó élni és büszkeség meghalni.
Mi ezért küzdünk. És így emlékezünk.”