A 300, meg a 700

„Úgyhogy nem is arról fogok írni, mi lesz a novemberi tüntetésen, pláne azt követően. Ugyanúgy nem tudom, ahogy más sem tudhatja. Érdemes viszont addig azon elgondolkodni, miért van az, hogy százmilliós és milliárdos, sőt ezermilliárdos ügyek látszólag nem izgatják a társadalmat, pár száz forintra meg ugrunk.

Az egyik lehetséges magyarázat szerint ez az a nagyságrend, amit a választók többsége megért. A rezsicsökkentés néven futó közpolitikai PR-show lényege is az volt, hogy az állam úgy csinál, mintha »ajándékot« adna az ő szeretett népének, megküzdve a külső és belső ellenséggel. Másrészt, ez az ajándék felfogható mértékű, és legfőképpen: közvetlen. Orbán teszi a zsebembe, legalábbis erről szólt a propaganda. A magán-nyugdíjvagyon négy évvel ezelőtti állami kizsarolása nem ütközött jelentős ellenállásba, mert a nyugdíj olyasmi, ami majd később lesz fontos. Plusz nem vettek el semmit az emberektől, hitték sokan, csak a járulékokat nem utalták tovább a tb-ből a magánpénztárba. Hogy aztán ezt nyugdíjra félretett 3000 milliárdot az állam elköltötte mindenféle másra, az nálunk sajnos a dolgok rendes kerékvágásába illeszkedik. (…)

A vizitdíj csak 300 forint volt, ráadásul négymillió ember kapott felmentést a fizetése alól. Még - milyen ismerős - felső korlátja is volt (meghatározott számú orvoslátogatás felett már nem kellett fizetni). Csakhogy a kormányzat a 2006. áprilisi választás előtt tagadta, hogy be akar vezetni ilyen díjat. Aztán meg bevezette. Függetlenül attól, mit gondolunk a vizitdíj hasznosságáról, ez egy kezelhetetlen politikai alaphelyzet. Így tehát a vizitdíj olyan jelképpé vált, ami a kormányzati hazugságról, meg a kormány hibájából bevezetett megszorításáról szólt. Egyáltalán nem mellesleg, ez a hatás nem magától állt elő. Az akkori ellenzéki Fidesz állította élére a kérdést, felismerve a benne rejlő politikai lehetőséget. A 2008-as népszavazás rendkívül széles társadalmi koalíciót hozott létre, brutális vereséget mérve az akkor kormánykoalícióra.

A mostani 700 forint ügye messze nem tart még itt, de van hasonlóság. Ez is konkrét, megfogható ügy. Kifejezetten a regnáló kormánypárttal azonosítható, amely dokumentálhatóan mást képviselt korábban. Ott van az az elem is, hogy a kormány tudatosan titkolta az adótörvény tervezetét az önkormányzati választás előtt. Az internetadó jelképezi a kormány társadalommal kapcsolatos hozzáállását is. Előbb titokban megírják az adótörvény tervezetét, aztán bejelentik, aztán a felháborodást érzékelve elküldik a gazdasági minisztert »kávézni« az internetes cégek vezetőivel. A tüntetőket baloldali-külföldi összeesküvőnek és vandálnak nyilvánítják. Közben pedig már legalább három verzió volt arra, hogy mire is fordítják majd ezt az adóbevételt. Ebből legalább kettő tehát nem igaz.”