Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

Az egykori kulturális államtitkár szerint „nagy különbség van Kósa egy szerencsétlen mondata és Novák folyamatos antiszemita megnyilvánulásai között”.
L. Simon László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: most érett be az az intézmény, hogy az Országgyűlés pénzbüntetéssel sújthatja a Parlament tekintélyét sértő képviselőket. Ilyen büntetésben volt része a „szocionista” kifejezéssel élő Novák Elődnek is. Az egykori kulturális államtitkár állítása szerint ezért írta meg blogbejegyzését, amiben olyan „politikai Mórickákról” beszél, „akiknek mindenről ugyanaz jut eszükbe”, és emiatt nincs helyük szerinte a közéletben. L. Simon kijelentette: ő már számtalanszor elmondta, hogy ami felé haladunk a közbeszéd tekintetében, az szerinte nem jó. „A szakszerűséget a kulturális- és sajtóbizottságban korábban is hiányoltam” – tette hozzá.
A volt államtitkár úgy vélte, „a kormánypártok vezető képviselői minduntalan kikérik maguknak a sértő közbeszédet”. Kerényi Imre kapcsán viszont kifejtette, hogy ő nem országgyűlési képviselő, ha pedig majd a miniszterelnök bizalma megrendül benne, akkor ő rendezi a kérdést. Mint L. Simon mondta, ő már a Hetek-nek kifejtette a véleményét „a buzizással kapcsolatban”. Kósa Lajos Vidnyánszkynak szóló kijelentését úgy kommentálta L. Simon, szerinte nagy különbség van egy „szerencsétlen megjegyzés és Novák folyamatos antiszemita megnyilvánulásai között”. A fideszes politikus hozzátette: szerinte „azt a kérdést is meg kell vitatni, hogy a homoszexualitás tematizálásának egy államilag fenntartott intézményben mennyire van helye”.