Hazugságok, balhék és bukás: miért pózolt Magyar Péter a volt brit kormányfő könyvével?

Valós üzenetet látunk vagy a filmszínház újabb fejezetét? Kovács András írása.

Az október 23-i menet ezúttal a Széna térről indul, és az egyik szervező szerint azt üzeni majd a világnak és a pénzhatalmaknak, hogy a magyarok nem tűrik az adósrabszolgaságot.
A békemenet egyik szervezője szerint az október 23-i rendezvény azt üzeni a világnak és pénzhatalmaknak, hogy a magyar nép nem tűri az adósrabszolgaságot, ahogy korábban sem tűrte. Csizmadia László csütörtökön sajtótájékoztatón azt is mondta, a békemenetre pártállástól függetlenül várnak minden magyar embert.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője közölte, a menet csendes és kulturált lesz, arra pártpolitikusokat nem várnak, és politikai beszéd sem hangzik majd el. Mint mondta, emlékezni és tisztelegni kívánnak az 1956-os szabadságharcosok előtt, akik vérüket adták, és ha rövid időre is, de kivívták a magyar nép szabadságát.

Közölte, a békemenet demonstrálja azt is: továbbra is megvédik Orbán Viktor miniszterelnököt, és kiállnak mellette; az IMF-nek pedig azt üzenik, ne pártpolitizáljon. Hozzátette, baráti jobbot nyújtanak minden segítőkész szervezetnek, azonban pénzügyi manőverekkel nem hagyják leváltani a kormányt. Elmondta azt is, hogy a békemenet kora délután – a korábbi menetektől eltérően – a Széna térről indul és a Margit körúton, majd a Margit hídon át a Nyugati pályaudvart érintve, a Bajcsy-Zsilinszky úton az Alkotmány utcán át ér a Kossuth térre.